Ohba Tsugumi - Obata Takeshi: Death Note 1-3.
Írta: Uzseka Norbert | 2009. 01. 11.
![Főkép](https://ekultura.hu/uploads/4190.jpg)
Ha csak felszínes pillantást vet rá az ember, hogy miről és hogyan is van szó, akár meglepőnek is vélheti ezt a nagy sikert, ugyanis a Death Note a bűn és bűnhődés mélységesen komor témáját járja körbe, jellemzően kevés akcióval.
Mégis rendkívül izgalmas sztori ez, köszönhetően a legjobb pszichológiai thrillereket és krimiket idéző történetszövésnek.
Ohba Tsugumiról, a szerzőről, akitől még semmi mást nem olvashatott a világ, azt tartják, hogy valószínűleg egy vérprofi író álneve, annyira érett és kidolgozott a Death Note.
A rajzoló, Obata Takeshi viszont ezen a néven számít már régóta sztárnak Japánban, és elnézve a magyar kiadás oldalait, meg is értem, hogy miért.
Képei rendkívül kifejezőek, márpedig nagyon sok belső monológ, tépelődés, illetve agyjátszma van a Death Note-ban (hovatovább ezek adják savát-borsát), amit a rajzok kellően támogatnak, illetve közvetítenek.
A sintó vallás szerint világunkat halálistenek figyelik, akik maguk döntik el, kit mikor ölnek meg. Ohba Tsugumi ebből indult ki, és azt találta ki, hogy e förtelmes lények mindegyike rendelkezik egy notesszel, egy Halállistával, amibe ha beírja valaki nevét, az meghal.
Ám egyikük, Ryuk, roppant mód unja már a túlvilági létet, hogy kockázással és egyéb szerencsejátékokkal múlassa idejét, ráadásul valamiért neki két füzete van, ezért egy szép napon az egyiket ledobja a Földre, hogy meglássa, mire jut vele az ember, aki rátalál.
És ez nem más lesz, mint egy főiskolára készülő fiú, Yagami Light. A srác, aki egy rendőrnyomozó fia, rendkívül okos, nem pusztán évfolyamelső, de rendkívüli módon gyorsan és élesen vág az esze, tényleg kivételes koponya, amint azt nagyon is jól tudja magáról - és szintén módfelett unatkozik.
![](/uploads/assets/image/de/deathnote-2.jpg)
Ráadásul, ahogy az már vele egykorúakkal gyakran megesik, rühelli az őt körülvevő világot. Betegnek, rossznak, unalmasnak tartja.
A lába elé kerülő Death Note-ot meg hülyeségnek, de aztán mikor a tévében azt látja, hogy egy többszörös gyilkos túszul ejtett egy halom gyereket, és a rendőrség nem tud vele mit kezdeni, csak beírja a bűnöző nevét a füzetbe - és csodák csodájára a rosszfiú pár percen belül szívrohamban meghal...
Light úgy érzi, kezébe került az eszköz, amivel megtisztíthatja a világot a bűntől, és békés, utópisztikus hellyé teheti azt.
Igen ám, csakhogy a Death Note-nak számos szabálya van, és messze nem az a legdurvább, hogy használója (illetve aki megérinti) látni fogja a füzet eredeti birtokosát, a halálistent.
Ráadásul, bármily hasznos legyen is az a vérengzés, amit Light a füzet segítségével ország-világ bűnözői között rendez (már ha hasznos), a rendőrség illetve az FBI és társai nem nézhetik tétlenül, hogy valaki ilyet csináljon.
Végül felkérik a titokzatos L-t, aki már számos megoldhatatlannak tűnő bűntény végére tett pontot, hogy szálljon be ő is a nyomozásba, és a zseniális figura hamar ki is deríti, hogy a média által Kirának elnevezett, ismeretlen igazságosztó Japán melyik részén lakik.
Ezzel kezdetét veszi kettejük versenyfutása, melyben mindketten vadak és vadászok, annál is inkább, mivel Light/Kira egy ponton túl azokat sem kíméli, akik meg akarják őt akadályozni abban, hogy jobbá tegye a világot.
Magyarán rendőröket, ártatlanokat is megöl, ha úgy látja szükségesnek...
Így persze L-t is arra kényszeríti, hogy emelje a tétet, s ahogy a történet halad, kiderül, hogy L és Kira között nincs is olyan nagy különbség...
![](/uploads/assets/image/de/deathnote-3.jpg)
Ahogy számos mangánál megszokhattuk, a történet fejezetei gyakran csak információmorzsákkal szolgálnak, ám így is olyan tempót diktál a Death Note, hogy az ember tényleg együltő helyében olvassa végig az összeset (eddig három kötet jelent meg magyarul a 12+1-ből).
Nagyon ki van találva az egész, a legapróbb részletekig, még ha az alapötlet maga legalábbis igényel némi logikai elvonatkoztatást.
A történet által felvetett, kényelmetlen erkölcsi-morális illetve filozofikus kérdések, valamint a háttérben meghúzódó társadalomkritika avagy korrajz pedig annyi extra izgalmat adnak hozzá, hogy messze nem csak a Lighttal egykorú olvasóknak merem ajánlani.