FőképReményeim valóra válnak, mivel a jelek szerint nem áll be a földbe, hanem folytatódik a múlt századi európai képregény egyik legnépszerűbb sorozata.
Magyarul időközben már a hatodik kötet is a standokra került, szóval minden feltétel adott a mind szélesebb körben történő megismeréshez - amit személy szerint csak támogatni tudok.

Pedig Tintin nincs könnyű helyzetben a hazai képregény-piacon. Egyrészt ma már jelentős a kimondottan felnőtteknek szánt kiadványok mennyisége, aztán ugye ott vannak a mangák, amelyek az animék által megtámogatva komoly részesedést birtokolnak a piacon.

De a hagyományos, európai stílus is nyomul - gondolok itt Lucky Luke vagy a Mozaik füzetek népszerűségére.
És akkor még nem beszéltem a hazai kiadványokról. Szóval ifjú riporterünknek van még mit bizonyítania - de szerintem boldogul a feladattal. Főként, ha nem csupán gyerekkiadványként, hanem a felnőtteknek szóló képregényként is sikerül eladnia magát.

Ez azért sem lehetetlen dolog, mert a sorozat szülőatyja (Hergé) nyitott volt korának eseményeire, így a korosabb olvasók rendszeresen találtak Tintin kalandjai között aktuálpolitikai utalásokat.
Az Ottokár jogara címűben például a harmincas évek „divatos” hódítási kacsintanak ránk. Nem kell nagy tehetség az Anschluss vagy az olaszok által megszállt Albánia és a képzeletbeli Szyldávia közötti hasonlóság felfedezéséhez.

Azonban ez a történet nem holmi békeharcos propagandafüzet, hanem egy kortalan kaland, ahol ifjú hősünk a véletlennek köszönhetően nemzetközi kihatású ügybe keveredik, amelyben kémek és puccsisták terveik titokban tartása érdekében folyamatosan az életére törnek.

Szokás szerint az izgalmakat humoros jelenetek és beszólások oldják. Ebben a főszerepet a két balga-belga, Dupont és Dupond detektív játssza, akik hol a saját lábukon nem képesek megállni, hol pedig az értelmes beszéd okoz gondot számukra.
Az például elég súlyos, amikor a Szyldáv királyt feleségnek titulálja egyikőjük.

De az is mókás, amikor a puccsista útonállók egy dadogó helybélit faggatnak Tintin holléte felől. Mire aztán kiderül a válasz… Vagy ott van Madame Bianca Castafiore csodálatos énekhangja, amely hazajáró szellemnél is kitartóbban kísérti Tintin Szyldáviában.

Az Ottokár jogara Hergé korai korszakából származik, ez azonban nem érződik a képi világon, köszönhetően Edgar Pierre Jacobsnak, aki a színes kiadáshoz átrajzolta a háttereket és a karaktereket is „átöltöztette”.
(A korai időkben ugyanis előbb a fekete-fehér verzió jelent meg, majd kétszeres oldalszámban, s ezt rövidítették le a ma közismert színes terjedelemre.)

Érdekességként megjegyzem, hogy két képkockában Hergé is szerepel, valamint a repülőgépek teljesen hasonlítanak a mintául szolgáló eredetikre (Messerschmitt 109D, LeO H 242-1, Savoia-Marchetti SM 73 és Stinson R3).
De Hergé előzetes kutatásait dicsérik a Szyldáv vidéki városkák látképei (időnként olyan érzésem volt, mintha korabeli képeslapot néznék).

Ja és emlékeim szerint ez az utolsó történet, amelyben Tintin egyedül (illetve kutyájával kettesben) deríti ki az igazságot.