FőképBill Willingham 2002-ben indította útjára a Fables képregény-sorozatot, mely azóta ritkán látott sikereket ért el, megannyi Eisner-díjat sepert be, és Amerikában már a 10. gyűjteményes kötete jelent meg.

Az alapötlet akár Neil Gaimantől is jöhetne, s talán úgy is van, de ez az az eset, amikor annyira jó az eredmény, hogy még ez sem számít.

A Meseföldről elűzött-elmenekült Fabulák (azaz mesehősök) napjaink New Yorkjában tengődnek. Legalábbis azok, akik képesek emberi alakot fenntartani, mert a többieket valahol vidéken, a Farmon őrzik és védik.
Hogy a mondénok (azaz a hétköznapi emberek) ne jöhessenek rá titkukra, kilétükre, súlyos kompromisszumokra van szükség. Ezek legfőbbike az általános amnesztia, ami a múltban (azaz az eredeti mesékben) elkövetett vétkekre borít fátylat.
Vagy inkább borítana, hiszen ha valakit egyszer megevett valaki más, azt aligha fogja elfelejteni…

Ezen alapokra az első kötet lényegében egy klasszikus detektívtörténetet épít fel. A cselekmény Rózsa Piros eltűnése körül bonyolódik.
A kicsapongó életet élő, szépséges leányzó, aki nem mellesleg Hó Fehérke testvére, csupán egy vérben tocsogó, szétdúlt szobát hagy maga után, és nem lehet tudni, ő maga vagy holtteste hova tűnt.

A nyomozást Meseváros seriffje, Ordas Farkas vezeti, aki viszont a kormányzó Burkus király jobbkezének, Hó Fehérkének alárendeltje.
A gyűrött ballonkabátos, Columbo-szerű, lepusztult és macho, mégis érző szívű Ordi mégsem riad vissza attól, hogy a szép hölgyet is felvegye a gyanúsítottak listájára. Mert, ahogy az már lenni szokott, jó pár embernek, azaz Fabulának állhatott érdekében Rózsa Piros meggyilkolása…

A zseniális koncepcióhoz a kivitelezés is felnő. Ügyes a történet, és a remek rajzok (ízelítőül) csak erősítik a képregény atmoszféráját (bár sajnos az egyes fejezetek eredeti, James Jean által készített, fantasztikus borítóit javarészt kispórolta a kiadó, de itt megnézhetők).

A legtöbb mesehős és múltja ismerős a magyar olvasó számára is, de még így is nagyon kell figyelni, annyi apró poén, utalás rejtőzik a képregény kockáin.
Az még a legalapvetőbb húzás, hogy a Fabulák zömének akadnak kisebb-nagyobb problémái a modern kor és környezet, ill. a megváltozott, speciális viszonyok miatt, s így pl. a Szépség és a Szörnyeteg között az utóbbi 300 évben megromlott a viszony, aminek következtében utóbbi kezd visszaváltozni elátkozott alakjába.
Vagy Hó Fehérke egykori Hercege épp Rózsa Pirossal lépett félre, ami aztán válásukhoz is vezetett.

Egyébként előbbire bizonyos értelemben Ordas Farkas is feni a fogát, amint az a kötetet záró, külön kis remekmű novellából kiderül. Ez az írás árul el igazán sokat arról is, hogy miért kerültek a mesehősök ebbe a helyzetbe.
Világukat az Ellenlábas, egy titokzatos, ismeretlen figura támadta meg, és egyedül a mi Földünkre menekülhettek hódító, gyilkos haragja elől.

A képregény hazánkban tapasztalható új reneszánszának egyik (ha nem a) legörömtelibb fejleménye a Fabulák megjelenése. Remélem, hamarosan érkezik a következő, és azt is, hogy nálunk is nagy siker lesz!
(Mert ha az lesz, akkor nem maradhat kifogása a honi kiadóknak a Gaiman-féle Sandman magyar verziója ellen!)