FőképAmikor megtudtam, hogy megjelent Jonathan Cross (alias Benyák Zoltán) második regénye, két kérdés merült fel bennem: az első, hogy mikor kaparinthatom meg; a második, hogy mennyiben tud majd meglepetéseket okozni egy olyan magas színvonalú regény után, mint bemutatkozó könyve, a Veszett lelkek városa.

Nagy örömömre hamar hozzájutottam egy példányhoz, és már a fülszöveg elolvasása után tudtam, hogy bár a két regény írója egy és ugyanaz az ember, hasonlítgatni mégsem fogok tudni.
Ugyanis míg a Veszett lelkek városa a hátborzongató misztikus thriller kategóriájába sorolható, addig a Kvartett a science fiction jegyében íródott – ezzel pedig a szerző visszatért a gyökereihez.

Az időpont a távoli jövő, a helyszín egy radikálisan kettéosztott metropolisz. Ebben a világban a gazdagok a fényűző Felhősor végtelen luxusát élvezik, a szegényebb réteg viszont az állandó sötétségre ítélt Mélyvárosban kényszerül harcolni minden egyes falatért, a poshadt vízért, vagy épp a tüzelőanyagért, hogy télvíz idején ne fagyjon halálra.

A történetet – mint azt a cím is elárulja – négy, egymástól független szereplő szemszögéből követhetjük végig.
Mindegyiküknek megvan a maga tragédiája: az őrült orvos a rá is leselkedő halált akarja legyőzni, a fiatal gerillalány terhességét titkolva próbál egy jobb világba menekülni, a kiégett írónő a múzsa csókját hajszolja, az emberlelkű robot pedig léte célját akarja megtudni.

Az elbeszélési mód rendkívül érdekes: gondolok itt arra a Kurosawát idéző húzásra, amikor a szerző bizonyos jeleneteket több szereplő szemszögéből is bemutat, de arra is, hogy gyakran megakad a szeme egészen apró dolgokon is (akár egy kis táncoló porszemen a sarokban), amivel még élőbbé, még hihetőbbé teszi saját világát, és helyenként úgy érezhetjük, mi is részesei vagyunk a nagy kalandnak.

A Kvartett helyenként olyan, akár egy futurisztikus környezetbe ültetett görög dráma: a hiú megtapasztalja az élet sötét oldalát, a gonosz megbűnhődik, a jó pedig harcol, bár nem biztos, hogy elnyeri jutalmát – ez maradjon mindenki számára meglepetés.

A szép és igényes könyv borítóját a világhírű spanyol festő, Luis Royo készítette, a szerkesztés pedig a nemrég tragikus körülmények közt elhunyt Threton Judit utolsók közti munkája.
Bátran mondhatom, a Kvartett megszolgálta az igényes törődést, én pedig most már biztos vagyok benne, hogy türelmetlenül fogok várni minden egyes újabb Jonathan Cross könyvet.