Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Frederik Pohl: A hícsík nyomában

Mivel angol nyelven megjelent könyveket nem olvasok, ezért előzetesen sokat töprengtem, vajon Frederik Pohl miként folytatja A hícsík krónikáiban frappánsan lezárt történetet. Nos, már ismerem a választ, ami kissé meglepő, ugyanis szó sincs továbbgondolásról.

Az ötödik kötet egy időben korábban keletkezett (1972) „előnovellát”, valamint egy rakat kiegészítő jegyzetet tartalmaz – adomázó stílusban elmesélve. Nem mondom, hogy erre számítottam, főként, hogy a jegyzetek egy részét emlékeim szerint már elmesélték az első négy regényben. Persze egészen más a hatás akkurátusan összegyűjtve, mint szétszórtan adagolva Robinette Broadhead kalandjaiban.

A szösszenetek gyűjteménye leginkább arra jó, hogy egyfajta gyorstalpaló kurzusként beavassa az olvasót, miként alakult az emberiség kapcsolata a hícsíkkel. Mennyire változtatta meg ez a találkozás a földön élő milliárdok sorsát, inspirálta a technikai fejlődést. A legfontosabbak az Átjáróhoz fűződő sztorik: hogyan fedezték fel, miként jött létre az üzemeltető nemzetközi társaság.

Külön fejezet foglalkozik a korai, vaktában induló expedíciókkal, melyekről csak kevesen értek vissza, s még kevesebben gazdagodtak meg a felfedezésekből. Pohl nem felejti el tudatni velünk, mennyire sötéten látja jövőnket, túlnépesedés, szegény-gazdag ellentét további növekedése, kiúttalanság. Brrr, még jó, hogy jönnek az idegenek és segítenek túllépni önmagunkon.

Ami tényleges újdonságot jelent, az nem más, mint „A Vénusz kalmárai” című írás. Tulajdonképpen nem tartozik szorosan a hícsí ciklushoz, mivel a cselekmény klasszikus sci-fi ízzel bír, és gyakorlatilag bármely idegen lény hátrahagyott bázisán is játszódhatna.

A Vénusz emberi életre alkalmatlan felszíne alatt alapított földi kolónia közvetve a hícsíkből él, mivel a Földről érkező turisták azért szórják pénzüket, hogy az idegen civilizáció hátrahagyott nyomait megbámulják, és beszerezzék azon tárgyak gagyi utánzatait, melyekről senki sem tudja, mire jók, és miként kell használni azokat: imalegyezők, vérgyémántok, más effélék. Itt él Audee Walthers idegenvezető, akinek sürgősen új májra van szüksége az életben maradáshoz, ehhez viszont pénzre van szükség, sok pénzre.

Pohl a rá jellemző módon nem foglalkozik a szereplők jellemének kibontásával, és az alapötlet sem lesz az évszázad legjobbja. Ellenben elgondolkodik a jövő világán, ahol a tehetősek Teljes Orvosi birtokában (hasonlít a Shadowrun szuperplatinakártyás Docwagon ellátásra) kétszer-háromszor annyi ideig élnek, mint a többiek. De az ember, legalábbis Pohl szerint nem változik, ugyanazok a vágyak motiválják, mint Trója ostrománál, vagy a keresztes háborúk idején.

Mindent összevetve leginkább egy könnyű desszerthez hasonlít ez a könyv, amit a komoly, gyomorterhelő főfogás után, levezetőként fogyaszt az ember. Nem erre fog emlékezni az ebédből, de hozzátartozik a menühöz.

 

A szerző életrajza


Galgóczi Tamás - 2008. április 29.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!