Főkép

2037. Bisesa Dutt az angol hadsereg katonája. ENSZ Békefenntartóként őrjáratozik két társával Afganisztán felett, amikor bekövetkezik az Időtörésnek nevezett esemény, melynek következtében hősünk egy olyan új Földön (a Mir nevet adják neki) találja magát, amely az eredeti bolygó darabjaiból lett „összeeszkábálva”. Itt kell túlélnie és boldogulnia Nagy Sándor, egy csapat XIX. századi angol katona, a Szojuz legénysége és Dzsingisz kán társaságában.

Azt nem tudják, mi vagy ki okozhatta az Időtörést. Az egyetlen idegenkezűségre utaló jel a mindenhol jelenlévő, föld felett lebegő Szemek sokasága, amelyek állandóan figyelik minden cselekedetüket.

A könyvet olvasása közben az ember egy idő után óhatatlanul elkezd párhuzamot vonni az Űrodisszeia és az Az idő szeme között. Pedig ez egyből – nekem legalábbis – nem volt kézenfekvő. Így utólag belegondolva talán a két regény olvasása között eltelt idő és a belső tartalmat borító külcsíny mássága okozhatta ezt.

Az alapfelállás hasonló. Idegen lények figyelnek bennünket és avatkoznak bele az emberiség dolgába.
Akárcsak az Űrodisszeiában, itt sem tudjuk – egy ideig – miért teszik mindezt, csupán sodródunk az eseményekkel és csak a szenvedő alanyok miértről zajló filozofálgatásaira támaszkodhatunk. A háttérben persze itt is az univerzum, a gondolkodó értelem léte a tét, de erre szinte csak utalásokat kapunk.

Természetesen a Miren játszódó események önmagukban szintén számos kérdést felvetnek. Mennyire képes alkalmazkodni, együtt élni és dolgozni a 21. század embere a megelőző korokból idekerült társaival, és egyáltalán, hogyan lehet túlélni és elfogadni egy ilyen helyzetet? És miért csak a 2037-es esztendőig bukkannak fel emberek a Miren?

Ami egy kicsit számomra meglepő volt, hogy mindössze Bisesa Duttot foglalkoztatja a Szemek körül kialakuló kérdéskör. Egyedül ő próbálja meglelni a válaszokat, az egyébként mindannyijukat foglalkoztató problémára.

Összességében kicsit furcsa érzéseket keltett bennem a regény. Alapvetően jónak tartom, viszont egy-két dolog felett könnyedén elsiklanak a szerzők, vagy egyáltalán nem foglalkoznak vele. Bár nem vagyok sem orvos, sem biológus, mégis nehéz elhinni, hogy a modern kor emberének és a régmúlt emberének találkozása nem jár pusztító járvány kitörésével. A főszereplők ezt a kérdést pár oldalon elintézik túlélőkészletük segítségével.

Egy másik probléma is szöget ütött a fejemben, ez pedig Nagy Sándor és Dzsingisz kán több tízezres seregeinek élelmezésével kapcsolatos. Nekem kicsit hihetetlen, hogy ez soha nem okoz gondot, még csak említésre sem kerül. Mindezek, és a megszokottnál sajnálatosan több sajtóhiba ellenére a könyv elolvasása határozottan javasolt.