Jonathan Cross: Veszett lelkek városa
Írta: Bíró Szabolcs | 2007. 11. 23.
Jonathan Cross, azaz Benyák Zoltán első regényét tartom a kezemben, mely egyben az Agenda Kiadó Örökértékű Thrillerek sorozatának első darabja is.
A könyv mérete kellemes, kézbe simuló, a borító komor, amihez még a matt fóliázás is hozzátesz kicsit. Előre tudhatjuk tehát, hogy nem egy vidám, napfényes történetet fogunk olvasni, derűs poénokkal meg effélékkel teletömve.
Igazából az ember fia ma már komolyan kételkedik, ha egy magyar író könyvén olyan feliratot lát: örökértékű. És sajnos ezzel még én is így vagyok, pedig bízom és hiszek a magyar szórakoztató irodalomban.
Ebbéli hitemben Jonathan Cross is megerősít, és eloszlatva minden félelmemet bebizonyítja, hogy az ő thrillere márpedig igenis örökértékű!
Ez pedig tulajdonképpen talán az egyik legdicséretesebb dolog, mivel nem csak az első könyvéről van szó, de ahogy életrajzát olvasgattam, kiderült, hogy az első ilyen műfajú írásáról: azelőtt leginkább sci-fivel foglalkozott, többször publikált is az Újgalaxis oldalain.
A Veszett lelkek városa fordulópontot jelentett az író magánéletében és prózájában is: vidékről városba költözött, és valahogy ki akarta adni magából a feszültséget és mérget. Ehhez pedig egy sötét, hátborzongatóan lepukkant és elhagyatott várost választott: Blackyardot.
Már maga az elbeszélői stílus maximális pontszámot érdemel: az első fejezet mintha igaz történetet mesélne el, ahogy az író egy elhagyott furgonnal találkozik az út szélén, és engedvén kíváncsiságának, elemeli a jókora köteg dokumentumot a hátsó ülésről. A történet pedig valójában ott kezdődik, hogy a dokumentumokat alaposan átnyálazva összerakja a történetet.
Ám hogy még színesebbé tegye a könyvet, minden fejezetet egy dokumentummal nyit, melyet a város krónikásai jegyeztek, és mindhez hozzárendel egy-egy vers- vagy dalszöveg-idézetet is.
A regény főhőse Nick Sanders, akiről jó ideig nem is tudunk meg szinte semmit (aztán kiderül, hogy ő is alig tud magáról valamit), aki egy szürke napon érkezik Blackyard utcáira, egy jó öreg faros busszal.
Blackyard pedig furcsán fogadja magába, és lassan tárja fel neki bennsőjét: Nick az egész napos semmittevés közben lesi furcsa szomszédait, akik közül mindnek van valamiféle káros szenvedélye.
Egy idő után összeismerkedik Marggal, az idős elárusítónővel, aki elárulja neki a hátborzongató igazságot: Blackyardból nincs kiút…
Jonathan Cross első regénye alapos telitalálat: fagyos hangulata csontig hatol, őrülete valósággal bűzlik, ahogy a csupa bűnös lélekből álló társadalom is, melyet a lapokon bemutat. Az író fantáziája kiapadhatatlan: erről már az első negyed elolvasása után is meggyőződhetünk, bár az még korántsem minden!
Karaktereit úgy teszi szerethetővé, hogy közben nem rejti véka alá undorító múltjukat sem, és annyiféle káros szenvedélynek hódoló alakot mutat be, hogy valósággal kapkodjuk a fejünket.
A legrémesebb az egészben, hogy bár Blackyard ugyan válogatott bűnösök gyűjtőhelye, egy fiktív helyszín, néha mégis egészen közel érezzük magunkhoz, mintha naponta itt élnénk. Mai világunk egyfajta torzképeként is felfoghatjuk, mi több, a szerző elkeseredetten teszi fel a legsúlyosabb kérdést: van-e még esély a megváltásra?
Képesek lennénk-e tiszta lappal indítani, ha megkapnánk az utolsó esélyt? Le tudjuk-e vedleni bűnös mivoltunkat, és azzá válni, akik gyermekként szerettünk volna lenni?
A Veszett lelkek városa nem egy szimpla thriller: sokkal több annál! Egy olyan könyv, melyet mindenképp érdemes a polcunkon tudni, és akár többször is levenni onnan, belelapozni.
Üzenete van számunkra, és félelmetes módon az olvasó megtalálhatja a maga karakterét is, majd elgondolkodhat, valóban szeretne-e ilyen maradni…
A könyv mérete kellemes, kézbe simuló, a borító komor, amihez még a matt fóliázás is hozzátesz kicsit. Előre tudhatjuk tehát, hogy nem egy vidám, napfényes történetet fogunk olvasni, derűs poénokkal meg effélékkel teletömve.
Igazából az ember fia ma már komolyan kételkedik, ha egy magyar író könyvén olyan feliratot lát: örökértékű. És sajnos ezzel még én is így vagyok, pedig bízom és hiszek a magyar szórakoztató irodalomban.
Ebbéli hitemben Jonathan Cross is megerősít, és eloszlatva minden félelmemet bebizonyítja, hogy az ő thrillere márpedig igenis örökértékű!
Ez pedig tulajdonképpen talán az egyik legdicséretesebb dolog, mivel nem csak az első könyvéről van szó, de ahogy életrajzát olvasgattam, kiderült, hogy az első ilyen műfajú írásáról: azelőtt leginkább sci-fivel foglalkozott, többször publikált is az Újgalaxis oldalain.
A Veszett lelkek városa fordulópontot jelentett az író magánéletében és prózájában is: vidékről városba költözött, és valahogy ki akarta adni magából a feszültséget és mérget. Ehhez pedig egy sötét, hátborzongatóan lepukkant és elhagyatott várost választott: Blackyardot.
Már maga az elbeszélői stílus maximális pontszámot érdemel: az első fejezet mintha igaz történetet mesélne el, ahogy az író egy elhagyott furgonnal találkozik az út szélén, és engedvén kíváncsiságának, elemeli a jókora köteg dokumentumot a hátsó ülésről. A történet pedig valójában ott kezdődik, hogy a dokumentumokat alaposan átnyálazva összerakja a történetet.
Ám hogy még színesebbé tegye a könyvet, minden fejezetet egy dokumentummal nyit, melyet a város krónikásai jegyeztek, és mindhez hozzárendel egy-egy vers- vagy dalszöveg-idézetet is.
A regény főhőse Nick Sanders, akiről jó ideig nem is tudunk meg szinte semmit (aztán kiderül, hogy ő is alig tud magáról valamit), aki egy szürke napon érkezik Blackyard utcáira, egy jó öreg faros busszal.
Blackyard pedig furcsán fogadja magába, és lassan tárja fel neki bennsőjét: Nick az egész napos semmittevés közben lesi furcsa szomszédait, akik közül mindnek van valamiféle káros szenvedélye.
Egy idő után összeismerkedik Marggal, az idős elárusítónővel, aki elárulja neki a hátborzongató igazságot: Blackyardból nincs kiút…
Jonathan Cross első regénye alapos telitalálat: fagyos hangulata csontig hatol, őrülete valósággal bűzlik, ahogy a csupa bűnös lélekből álló társadalom is, melyet a lapokon bemutat. Az író fantáziája kiapadhatatlan: erről már az első negyed elolvasása után is meggyőződhetünk, bár az még korántsem minden!
Karaktereit úgy teszi szerethetővé, hogy közben nem rejti véka alá undorító múltjukat sem, és annyiféle káros szenvedélynek hódoló alakot mutat be, hogy valósággal kapkodjuk a fejünket.
A legrémesebb az egészben, hogy bár Blackyard ugyan válogatott bűnösök gyűjtőhelye, egy fiktív helyszín, néha mégis egészen közel érezzük magunkhoz, mintha naponta itt élnénk. Mai világunk egyfajta torzképeként is felfoghatjuk, mi több, a szerző elkeseredetten teszi fel a legsúlyosabb kérdést: van-e még esély a megváltásra?
Képesek lennénk-e tiszta lappal indítani, ha megkapnánk az utolsó esélyt? Le tudjuk-e vedleni bűnös mivoltunkat, és azzá válni, akik gyermekként szerettünk volna lenni?
A Veszett lelkek városa nem egy szimpla thriller: sokkal több annál! Egy olyan könyv, melyet mindenképp érdemes a polcunkon tudni, és akár többször is levenni onnan, belelapozni.
Üzenete van számunkra, és félelmetes módon az olvasó megtalálhatja a maga karakterét is, majd elgondolkodhat, valóban szeretne-e ilyen maradni…