FőképA könyv olyan, mintha egy ismeretterjesztő csatornát néznék, ahol átfogó filmsorozatot vetítenének ismert és kevésbé ismert emberekről, akik egyetlen közös tulajdonsággal rendelkeznek: a maguk idejében elindultak hazájukból, és az akkoriban (XIX. század) még valóban tágas világban jártak-keltek.

Felszerelésükből hiányzott a manapság népszerű digitális kamera, ezért nem élvezhetjük napestig az általuk megörökített anyagot. Mivel az 1800-as évek technikája még nem volt ennyire fejlett, ez a lehetőség szóba sem jöhetett, így aki dacolni kívánt a múlandósággal, és másokat is be kívánt avatni a látott csodákba, az tollat fogott és leírta élményeit.

A kötetben szereplő szerzők között ’48-as emigráns, tehetős földbirtokos, neves tudós egyaránt megtalálható. Van, akinek neve közismert (Kőrösi Csoma Sándor, Germanus Gyula, Bíró Lajos), s van, akiről a „szakmabelieken” kívül szinte senki sem tud.

Ez utóbbi csoportból a legérdekesebb élete talán Magyar Lászlónak volt, hiszen évekig tartó tengerészkedés után került Afrikába, ahol benősült Bihé állam uralkodóházába (az esküvő előzményei is szerepelnek a kötetben olvasható szemelvényben), majd bejárja a környező országokat.
Az erről szóló, töredékesen fennmaradt beszámolói alapján az egyik legnagyobb Afrika-utazóként tisztelhetjük. (David Livingstone, aki több esetben utána járta be ugyanezeket a földeket nem szívlelte).

Életében magyarul egyetlen könyve jelenik meg, részben ennek köszönhetően az MTA tagjává választja. Anyagi támogatás híján, 1864-ben szegényen hal meg az angolai tengerparton. Kéziratainak többsége elpusztul, így tudományos munkáját csak töredékesen ismerjük.

Orbán Balázs írása pedig arra a legjobb példa, hogy mennyire nyitott szemmel járták a világot eleink. Örökösödési ügy miatt indult el hazulról, s az elhúzódó eljárás alatt bejárta Görögországot és Kis-Ázsiát.
A Libanonban (Libánon) és Bejrútban eltöltött idő ürügyén nem csak a terület múltját ismerteti, hanem a jelen viszonyai alapján megjósolta az ott élő maroniták és a drúzok jövőjét.

De hasonlóképpen érdekes „Az angol beteg”, vagyis gróf Almásy László sivatagi autós túrájának leírása, vagy Bíró Lajos úti emlékei.

A könyv stílusilag egyfajta átmentet képez a szimpla útibeszámoló és a tudományos beszámoló között (néprajz, földrajz, stb.). Bár irodalmi szöveggyűjteménynek nem ajánlanám, azért közös kincsünknek számít, melynek ismerete csak felerősíti az olvasóban szunnyadó vágyat, s idegen népek és távoli tájak felkeresésére készteti.

A kötetben szereplő utazók névsora:
Bölöni Farkas Sándor (1795-1842)
Xántus János (1825-1894)
Haraszthy Ágoston (1812-1869)
Wass Sámuel (1814-1879)
Rosti Pál (1830-1874)
Bánó Jenő (1855-1927)
Lendl Adolf (1862-1942)
Magyar László (1818-1864)
Teleki Sámuel (1845-1916)
Torday Emil (1875-1931)
Jankó János (1868-1902)
Almásy László (1895-1951)
Reguly Antal (1819-1858)
Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842)
Orbán Balázs (1829-1890)
Vámbéry Ármin (1832-1913)
Zichy Jenő (1837-1906)
Lóczy Lajos (1849-1920)
Gubányi Károly (1867-1935)
Cholnoky Jenő (1870-1950)
Stein Aurél (1862-1943)
Germanus Gyula (1884-1979)
Baktay Ervin (1890-1963)
Festetics Rudolf (1865-1943)
Bíró Lajos (1856-1931)
Gubányi Károly (1867-1935)
Róheim Géza (1891-1953)

Ajánlott irodalom:
Messzi népek magyar kutatói I-II. (A magyar néprajz klasszikusai sorozatból)