Főkép

Jézusról körülbelül annyi mű született már összesen, mint a holokausztról, de míg néha az az ember érzése, hogy a II. világháború borzalmairól minden ötödik túlélőnek volt valami mondanivalója, szóval elég jól dokumentálták, addig Jézus életéről alig tudunk valamit. Nem csak történelmi értelemben, hogy egyáltalán valós személy volt-e, hanem hogy a Bibliában abból a 33 évből kimarad úgy harminc. Van szó a születéséről, pár elejtett mondat a gyermekkorából, aztán meg már be is tölti a harmadik x-et, és elkezdi nyilvános működését. Bizonyára sokan feltették már azt a kérdést, hogy mit csinált a kimaradt három évtizedben, és sokféle választ is adtak erre. Ezen válaszok egyike Christopher Moore legismertebb, legsikeresebb regénye. Melyet én a Galaxis útikalauz stopposoknak című sci-fi klasszikussal emlegetek egy lapon, mert majdnem ugyanolyan vicces. De van ennél közelebbi rokona is, csak az film: a Monty Python csoporttól a Brian élete, mely szintén Jézussal foglalkozik, csak egészen máshogy.

 

Megfelelő korokban persze Moore-t máglyára küldenék regénye minden lapjáért, de még engem is, hogy volt bőr a pofámon, hogy nevessek ezen, egyáltalán, hogy elolvassam, pedig hát aki odafigyelve olvassa a Bibliát, az hamar rájön, hogy Jézus nem akarta, hogy bárkit is bántsanak miatta. Mindazonáltal a Biff evangéliuma nem űz csúfot Jézusból és tanításaiból, nem káromolja Istent, kivéve, ha a poén megkívánja, de akkor sem úgy direktbe. Nem mondom, hogy szentséget sem tör, de biztos nem én vagyok az egyetlen, aki a könyv végén úgy érezte, hogy többet megértett Jézus tanításaiból, és jobban kedveli ennek a regénynek a hatására, mint mondjuk egynémely pap vagy lelkipásztor ténykedése nyomán.

 

Moore, akárcsak a Monty Python csoport, nem egyenesben Jézusról ír (ahogy tette Nikosz Kazantzakisz a Krisztus utolsó megkísértése című regényében, mely szintén elnyerte számos hardcore keresztény gyűlöletét). Írónk inkább kitalált egy jobbára fiktív személyt, Lévit, akit Biffnek hívnak, és megtette őt Jézus gyermekkori haverjának. Lévi amúgy felbukkan a Biblia lapjain is, de egyik evangélista sem pazarol rá sok szót, így Moore olyan idiótát faragott belőle, amilyet csak akart. Márpedig ő ebben nagy: szinte minden regényének valamilyen értelemben bolond a főszereplője, és, bár itt Biff mondja el Jézus (avagy eredeti nevén Józsua) történetét, amint ő látta, mégiscsak úgy teszi ezt, ahogy más nem tenné.

 

Az említett röpke harminc évről, melyről az Újtestamentumban szinte egy szó sincs, egyes apokrif iratokban, töredékekben találni még némi infót (Holt tengeri tekercsek, ilyesmik), de arról ezek sem írnak, hogy Jézus megjárta volna a Keletet, hogy ott tanuljon a napkeleti bölcsektől. Moore azt írja az utószóban, hogy nem olvasott máshol ilyesmit, de gyanús nekem, hogy volt a kezében egy amerikai prédikátor, bizonyos Lévi H. Dowling műve, A Vízöntő evangéliuma (Jézus Indiában és Tibetben), mely 1908-ban jelent meg, és a hippikorszak egyik felkapott könyve volt. Ő igen hasonlókat ír, mint Moore, csak nem regényként, hanem állítva, amivel vannak azért gondok (például hogy Lhászát a 7. században építették), ezzel együtt érdekfeszítő mű. Viszont Moore nem boronálja össze Jézust úgy Mária Magdolnával, mint tette azt Dan Brown A Da-Vinci kódban, de így is messze fontosabb szerepet ad Marinak (ahogy Biffék becézték), mint a Biblia – és ez megintcsak az apokrif iratokkal mutat hasonlatosságot.

 

Persze simán lehet, hogy Jézus a Bibliából kimaradt/kiszerkesztett időben mondjuk kitanulta mostohaapja szakmáját, és nem volt több gondja, mint hogy nyelte a sivatagi port és néha szálka ment az ujjába. Erről viszont nem lehet regényt írni. Ám Moore is úgy véli, hogy Jézus tanításaiban meglehetősen sok átfedés van különféle buddhista, taoista, konfuciánus illetve hindu tanokkal, és ezzel nincs egyedül, mert szerintem is. Nálunk számottevőbb vallástörténészek azonban úgy vélik, hogy ezen tanításokat akár ott helyben, Galilea meg Jeruzsálem környékén is összeszedhette, arról nem is szólva, hogy ha az ember elkezd gondolkodni azon, hogy mi az élet értelme, akkor könnyen hasonló következtetésekre juthat. De hát regényt erről sem lehetett volna írni, legalábbis nem ilyen izgalmasat és vicceset, tehát Jézus és elválaszthatatlan spanja, Biff, tizenhat éves korukban elindulnak megkeresni a három bölcset, akikkel utoljára újszülött korában találkozott, hogy előbbi megtanulhassa, mint kell Messiásnak lenni.

 

Moore regényében tehát így találkozik a fentebb említett tanokkal Jézus, s nem csak ezzel, de a kung-fuval, a jetivel, Káli istennő véres kultuszával és más egyebekkel is. Talán meglepő, de ezekből nem sokat helyezett át a saját tanításaiba, mindazonáltal Moore furfangosan építi bele a történetbe egyik-másik jól ismert krisztusi tanítás eredetét. De nem csak azt, például az is kiderül, hogy Biff találta fel a capuccinót és az evolúció-elméletet. Ő egyébként kevésbé mélyed el a jóga, az önmegtartózatás, a könyörület, az alázat és a mértéktartás meg hasonlók tanulásában, viszont alaposan kikupálódik a Káma Szútrából, és kung-fuzni mondjuk ő is megtanul. Ez utóbbi különösen jól jön majd neki, amikor visszamennek a szülőföldjükre, és értetlen meg ellenséges fogadtatásban részesülnek.

 

Amúgy most tényleg, a zsidók törvényeihez mérten annyira brutálisan felforgató és törvénybeütköző volt, amivel Józsua kiállt eléjük, nem lehet csodálni, hogy „bepipultak” rá. Azért az Ószövetség nemigen beszél a Szeretet Istenéről, és az ő szemszögükből nyilván veszélyes, felforgató és istenkáromló volt, amit Jézus előadott. Ahogy Buddhát is rühellték a hinduk, különösen a magas kasztba születettek. Úgyhogy szerintem mai szemmel nem is nagyon lehet ezt az egészet megítélni, mármint nyilván nem látjuk, mi volt, mi történt valójában. De az biztos, hogy Christopher Moore nem kímél senkit, zsidók, rómaiak, indiaiak, kínaiak, kicsik és nagyok, mindenki kap az író vásott humorából. Még az angyalok is. Ezt még nem is mondtam: szerepel a könyvben Raziel, akiről később külön könyvet írt Moore A leghülyébb angyal címen – és nem is túlzott.

 

Raziel hozza vissza az életbe Biffet két évezreddel a halála után, hogy leírja a maga sztoriját. Mert hát ugye Máté, Lukács, Márk és János evangéliumai, amint talán már említettem, elég hiányosan szólnak csak Jézus életének a zöméről. És a jelenben játszódó részeknél, amikor Biff elmeséli, mennyire idétlen az angyal, többször is elkapott a röhögőgörcs. De persze az ókori részeknél is volt sok mulatságos és kacagtató momentum, és titkon azt remélem, hogy nem kárhozom el azért, mert én ezeken jót mulattam. Persze azt is elfogadom, ha valakinek ez túl sok, vagy túl kevés. Ha valaki nem találja viccesnek, vagy bármi. Nem hiszem, hogy Moore direkt kötekedik bárkivel, de abban egyetértek vele, hogy akinek egy ilyen könyv bántja a hitét, annak talán nem elég erős a hite…

 

Amúgy azt gondolom, hogy az emberiségnek az elmúlt kétezer esztendőben nem igazán sikerült azt csinálnia, amit Jézus mond. Még az alaposan megszerkesztett Újtestamentumban leírtakat sem tudta egy kritikus tömeg számottevően hosszú időn keresztül követni, legalábbis történelmi távlatokban nem. Így aztán nem tudhatjuk, hogy mi lenne, ha végre az emberek úgy viselkednének, ahogy Jézus a hegyi beszédben meg a többi alkalommal javasolta. Esélyes, hogy sokkal jobb lenne a világ, mint amilyen most, de könnyű ilyesmivel dobálózni, ha nincs is rá esély, hogy megtörténne. Valahogy mégis úgy érzem, hogy Jézus maga nem akadna ki nagyon a Biff evangéliumán, abban pedig egészen biztos vagyok, hogy amit mondott, az ma is nagyon sokat segíthet az embereken.