Főkép

Kleinheincz Csilla nevét Peter S. Beagle remekműve, A fogadós éneke nagyszerű fordítása okán tanultam meg. Az említett regény 2005 őszén jelent meg, ám aki rendszeres olvasója az rpg.hu-nak, az számos novella, fordítás, cikk kapcsán ismerheti az ott egyébként Hanna néven is szereplő hölgyet. Mi több, első önálló regénye (cikkem tárgya) is már 2005 májusában megjelent. De a legkevésbé sem késő még róla írni - pláne, hogy úgy remélem, egy gazdag és sikeres írói pálya egyik első, fontos állomása ez a kötet!

Már a könyv borítója is rendkívül szép - Sánta Kira, ha még nem is bír teljesen önálló stílussal, figyelemre méltó művész, az említett Beagle regény borítófestménye is különösen jól sikerült. Ahogy ott is, Kleinheincz Csilla saját művénél is elcsípte az írás hangulatát, alighanem felkeltve a kóbor, mit sem sejtő könyvvásárlók figyelmét is.

Magam persze a Beagle-fordításra alapozva láttam neki a könyvnek, de hamar kiderült, hogy Csilla nem másolja nagy kedvencét. Amit Beagle-től tanult, az inkább a szabadon, egyéni módon használt képzelőerő, illetve a nyelvi igényesség - megkapó szépségű mondatokkal meséli el különös történetét. De sok egyéb hatást is érzek, Poe-tól Bradbury-n át Gaiman-ig, de persze ez szubjektív.

Mindenesetre tény, hogy a regény egyik legfontosabb jellemzője a hangulata, amiben az ódon keveredik a modernnel. Alapvetően sötét, félelmetes, sokszor nyomasztó a történet, mégsem nevezném dark fantasy-nek, ahogy thrillernek sem, noha afféle elemeket is tartalmaz.

Igazából jó ideje nem kísérem figyelemmel a honi fantasy társadalom történéseit, de úgy érzem, Kleinheincz Csilla „lelki rokona” azoknak az íróknak, akik ’99 környékén megannyi novellás kötetet töltöttek meg különös atmoszférájú írásokkal (pl. a két Ars Magica novellás gyűjteményt). S mondanék még egy párhuzamot: a magyar underground metal zenekaroknál érzem még ugyanezt az egyéniségre, saját hangra, különlegességre törekvést, amit egyre többüknél már a külföldi zenei színtér is értékel - nem lepődnék hát meg, ha Csilla művei is megjelennének más nyelveken.

Ami a történetet illeti, részben a valóságban, részben pedig egy álombéli városban játszódik, mely utóbbit néhányan a szereplők közül alakítani is tudnak (emiatt beugorhat némi Mátrix- meg Dark City-párhuzam is, de ez nem egy techno/cyberpunk sci-fi regény!). Központi szereplője, a város mellett persze Vali, a légtornásztanuló lány, aki gyermekkorában elvesztette ikertestvérét, Kolost. Vali álmaiban is megjelenik a város, s úgy tűnik, ott, az álom birodalmában újra életre kel Kolos. Valami még sincs rendjén, és hamarosan Valinak az életéért kell küzdenie...

A hangulati és nyelvi fűszerezettség mellett sokszor egészen borzongató, hogy micsoda tragikus mélységeket ad Csilla a karaktereinek. Noha kerüli a sztereotípiákat, és senki sem fekete vagy fehér nála, mégis, pillanatokra mintha ősi nagy tragédiák árnyai köszönnének vissza a lapokon. Szédítő, akárcsak a magasságok, ahol a légtornászok lengenek...

Nem szeretnék ennél többet elárulni a mindvégig izgalmas, és korántsem egyértelmű végkifejlettel bíró sztoriról. Azt viszont még el kell mondanom, hogy a kötet további négy elvarázsolt történetet rejt, amik hangulatilag jól illenek a regényhez, noha nem kapcsolódnak hozzá. Ezek egy részét már ismerhetik az rpg.hu hű olvasói (amúgy meg további kötetre való novellát találni Csillától a neten!). Mind a négyet nevezhetjük modern rémtörténetnek akár - a novella műfajához illően rövid, frappáns, csattanóval végződő sztori mind.

„A ganconer” című novella egy fájdalmas-félelmes szerelmi történet, a „Szolgálati járat” szinte horror. Az „Éjfél után, hajnal előtt” súlyos, sötét atmoszféráját átérzem, de attól még a történet nem eléggé működik - talán mert nem értem, vagy mert nincs mit érteni, nem tudom.

Az „Írók, rítusok” viszont megint csak rendben van - hideg verítéket varázsol az olvasó homlokára a sztori, melynek különlegességét az adja, hogy egy író ír arról, hogy hogy is ír - csak épp egy félelmetes novella nyelvén, eszközeivel jelenítve meg az alkotást a múzsa szeszélyes csókja nyomán...

Kleinheincz Csilla nevét érdemes megjegyezni mindenkinek, aki a fantasy-t, mint gazdag képzelőerőből fakadó, különös történetek műfaját szereti - mert aki ilyen első regényt tud írni, az nagyra hivatott.