Főkép

Történnek azért jó dolgok a magyar fantasy könyvkiadásban is. Annyi félbehagyott, remek sorozat, elrontott fordítás, na meg annyi mégis kiadott szemét mellett olyan meglepetések is érhetik az embert, mint ami most velem esett meg: néhány hónappal Beagle fantasy klasszikusnak számító regénye, Az utolsó egyszarvú rendkívül igényes kiadása után egy újabb könyvet vehettem kezembe a ma is élő amerikai írótól.

Ugyan más a kiadó, és sajnos nem kemény a kötet fedele, de az élmény ugyanakkora. Jegyezzük meg a fordító, Kleinheincz Csilla nevét, mert ha saját írásaival teli, nemrégiben megjelent könyve (Város két fül között és más elvarázsolt történetek) méltó ahhoz a munkához, amit ezzel a regénnyel végzett, akkor mind fordítói, mind írói minőségében valóban minőséget képviselő emberkéről van szó, akitől a jövőben is nagy dolgokat remélhetünk.

A fogadós éneke 1993-ban elnyerte a Locus-díjat, s bevallottan az író személyes kedvence. Beagle-nek nem szokása egynél több regényt írni ugyanabban a világban, de ezzel kivételt tett – na de ne szaladjunk ennyire előre! A regény születése is épp elég érdekes. Ugyanis egy Beagle által írt versből indult ki, ami nem hagyta nyugodni az írót, mivel nem tudta, végül is miről szól... S ami kikerekedett belőle, arra talán ő maga sem számított.

Amint a versnek, az egész könyvnek is három kalandos életű nő a főszereplője, bár messze nem csak ők kapnak szót benne. Érdekes és izgalmas, hogy az egymás után következő fejezeteket más és más szereplő „szájából hallhatjuk”, és valóban, az olvasó idővel ráérez, mikor kié a szó, annyira sajátos hangot, ízt, talán még illatot is alkotott nekik az író (és többek közt ennek visszaadásában áll a fordítás nagyszerűsége). Teljesen másként „hangzik”, ha a fogadós, a konyhalány, vagy mondjuk a fekete bőrű harcosnő, Lal szavait olvassuk (hogy a rókáról ne is beszéljek). Meg persze egyébként is rengeteg nyelvi finomságot rejt a kötet, ahogy az már Az utolsó egyszarvúra is jellemző volt.

Sőt, számos olyan tulajdonsága van e regénynek, ami már az író fent említett, ’68-as keltezésű művének is sajátja volt, pl. az üdítően friss és korlátoktól mentes képzelőerő. Az aprólékosan kidolgozott karakterek, akik közül a legnagyobb hős is emberi. Az, hogy teljesen hétköznapi élethelyzetek épp úgy előfordulnak, mint olyanok, amik a legkevésbé sem azok, ugyanakkor a fantasy irodalomban sem olvasni másutt (gondolok itt pl. a könyvben felbukkanó leheletfinoman ábrázolt, távolról sem szokványos erotikára). A humor, melynek csodás tárházával bír az író – csakúgy, mint a szépségével. Ha Beagle-t olvasok, néha mindenütt meséket látok tőle. És persze, maga a sztori is érdekfeszítő, izgalmas, váratlan fordulatokkal teli.

Ahogy Az utolsó egyszarvú, úgy A fogadós éneke sem tipikus mese, mégis az elmúlt 50 év legszebb meséinek egyike. Nagyon remélem, hogy a Delta Vision Kiadó valóra tudja majd váltani terveit, és ez a kötet az összes Beagle-művet felvonultató sorozat első része lesz! Annál is inkább, mert a jövő tavaszra ígért második kiadványuk az A karakoszki varázsló lesz, ami A fogadós éneke világában játszódik!