Főkép

Na erről beszéltem Paolini Eragon című regénye kapcsán, bár némileg meglepő, hogy időben ennyire távoli (vagyis régi) történetre is érvényes azon állításom, mely szerint összemosódik a mese és a fantasy közötti határ. Ebben az esetben túlságosan is egyszerű magyarázat lenne, ha ezt a tagadhatatlan hatást ráfognánk Tolkien professzorra, Lewis jó barátjára (a fáma szerint volt alkalom, amikor egy helyiségben ültek és mindenki saját regényén dolgozott). Sokkal inkább magában az íróban kell keresnünk az okot, ami a gyerekmesét átváltoztatta valami mássá.

Mielőtt bárki belemagyarázással vádolna, sietek leszögezni: Tündér Ilonát továbbra is pusztán mesehősnek tartom, és eszemben sincs elf/tünde hercegnőnek kikiáltani. Sőt mi több, Benedek Elek sárkányos gyűjtéseit sem pakolom át Robert Jordan vagy R. R. Martin kötetei mellé. De Lewis könyvét nem nevezhetem pusztán mesének, hiszen annál komolyabb, felnőttesebb műről van szó.

Aztán ott van a nyelvezet, ami sokkal inkább a XIX. század végét idézi, mintsem a múlt század ötvenes éveit (ekkoriban írta Lewis az elő kötetet), de ennek ellenére nem állítja megoldhatatlan értelmezési feladat elé az olvasót (bezzeg próbálkozzunk Jósika Miklós Abafi című regényének ELSŐ kiadásával, ami a nagyon jó szerkezet ellenére sem élvezhető a mára elavult nyelvezet miatt).

A népmesékkel ellentétben itt bőven jut idő a főszereplők (Polly és Digory) jellemére, akiknek különféle helyzetekben kell helytállniuk, és választaniuk a jó és rossz között – de ők legalább érzik a kettő közötti különbséget. Erre ugyanis a két felnőtt, Andrew Ketterley és Jadis, akik hangsúlyosan alakítják az eseményeket, már nem képes. Jellemző módon, szinte ugyanazokkal a mondatokkal igazolják törvényfelettiségüket, de tetteiket nem a közösség érdekeinek szem előtt tartása jellemzi, hanem hatalomvágy és más effélék. Jelenlétük mindazonáltal fontos, hiszen mellettük sokkal hangsúlyosabb a két gyerek tisztasága.

A mindenütt mögöttes tartalmakat, szimbólumokat és rejtett összefüggéseket kutatók bizonyára lubickolni fognak, hiszen az alig burkolt bibliai utalásoktól kezdve bőven van mit leleplezni. Bár véleményem szerint kár effélére pazarolni az időt, ez a könyv van annyira jó, hogy önmagáért szeressük, megállja helyét belemagyarázások nélkül is.

Hétkötetes sorozatról lévén szó – bár önmagában is kerek történetről beszélhetünk – gyakorlatilag csupán az előjátékhoz van szerencsénk, amikor megismerkedünk a helyszínnel és azzal a szemünk láttára kialakuló világgal, ami Narnia néven ismeretes. Pazar kezdés, de úgy vélem, a java még hátravan.