Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Georges Simenon: Maigret osztálytársa

Van abban valami meghittség, amikor az évfordulós osztálytalálkozókon összegyűlnek a hajdani diáktársak, és egymáson szörnyülködve (de megváltoztál, hol a hajad, stb.) felidézik az iskolapadban közösen eltöltött éveket. Természetesen ilyenkor elkerülhetetlen a jelen megbeszélése, ki mire vitte, család, gyerekek, karrier – egyszóval ki tud nagyobb sikert, vagy boldogságot felmutatni. Aztán másnap már mindenki éli a saját külön bejáratú életét, amiben egyre kisebb szerepet töltenek be a régi ismerősök.

Maigret mindebből a meghittségből vajmi keveset ismer, mivel az utolsó két évben magyarul megjelent (14) regényben még egyszer sem kerültünk kapcsolatba iskolatársakkal (bár az iskolai évek időnként emlékként felemlegetődnek). Mondjuk nem is igazán hiányoztak, hiszen felügyelőnk jellemének, karakterének fejlődése, kialakulása szempontjából nem ezek voltak a meghatározó események.

Ám most végre elérkezett az idő, így a semmiből előbukkan Florentin, aki annak idején az osztály bohócaként volt ismert, s aki már akkor is hadilábon állt az igazmondással. Nincs ez másként most sem, az eltelt évtizedek nem sokat változtattak rajta, arcmimikája, testbeszéde megmaradt. Csak a körülmények változtak meg, hiszen a bájos kisfiúból ötvenes férfi lett, aki szélhámosként, a törvényesség határán botladozva kergeti a nagy dobást, keresi a meggazdagodáshoz vezető legrövidebb utat. Ezúttal azonban úgy tűnik zsákutcába tévedt, ahonnan gyilkosság bizonytalan vádjával került elő. Félelmében egyenest Maigret-hez szalad, akiben felidéződnek gyerekkora évei, s ez az állapot nem kedvez annak a távolságtartó állapotnak, ami szükséges a sikeres nyomozáshoz (az összeférhetetlenségről már nem is beszélve).

Tucatnyi Simenon regény elolvasása után elbizonytalanodtam: krimikről beszélünk egyáltalán? A mindegyikben felbukkanó gyilkosságok ellenére egyre inkább a történetek egyéb elemein érzem a hangsúlyt. Nem feltétlenül a hangulatra gondolok (ami általában megfoghatatlan), hanem a felvonultatott szereplők, és főként Maigret személyisége.

A terjedelem szabta tömörségük ellenére ezek annyira olyan jól sikerültek, mintha John Grisham tehetségével megáldott pszichológus ragadott volna tollat. Teljesen igaznak érzem Fellini gondolatát: „Minden Simenon-regény egy kudarc története.” Valaki mindig elbukik, gyengévé válik. Valakit – az igazsággal egyetemben – Maigret-nek kell lelepleznie.

A szerző életrajza


Galgóczi Tamás - 2005. május 17.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!