Főkép

Jóhegyi Laciról első látásra bárki megmondhatja, hogy nem az iskolai focicsapat sztárjátékosa, de még csak nem is a helyi természetjárók kiválósága. Sokkal inkább megállja a helyét az a megállapítás, miszerint ő egy könyvmoly. Mindezek ismeretében nem csoda, hogy a nyári szünet végét jelentő évnyitóra, amelyre a Békés Utcai Általános Iskolában került sor, Laci sápadtfehér bőrszínnel és zörgő csontokkal állított be, hogy megkezdje a negyedik tanévet. És már rögtön az elején vészhelyzetbe is került.

No nem azért, mintha a többiek, akik napbarnított bőrrel, a szabadban eltöltött mindenféle tevékenységtől megizmosodva jelentek meg, bántani akarták volna, egyszerűen csak nem hozott magával semmi tűrhető olvasnivalót. Ami az ő szóhasználatában annyit jelent, hogy nincs nála olyan könyv, amit kényelmesen begyűrhet a pólója alá, és így feltűnés nélkül beviheti az éppen aktuális órára, ahol aztán a pad rejtekében nyugodtan belefeledkezhet.

Szegény Laci úgy érzi, olvasnivaló nélkül nem képes szembenézni az első tanítási nap viszontagságaival, ezért első útja az iskola legfelső emeletére vezet, ahol valamilyen közelebbről nem ismert okból annak idején a könyvtárat berendezték. És ahol a bibircsókos orrú, találóan Morc Aranka nevű könyvtáros üldögél olvasni vágyó nebulók nélkül, magányosan. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy már tavaly is csak Laci volt az, akik feljárt hozzá „tűrhető” olvasnivalóért.

 

Pedig mennyi titok és izgalom vár azokra, akik találkoznak az általános iskolában honos tündérboszorkányokkal és más, hasonló szerzetekkel. Sőt, a történet végére talán az is kiderül, kik azok a tündérkönyvtárosok, és miért ajánlják Bosnyák Viktória első regényét. Amely immáron harmadik alkalommal jelenik meg, és ennek megfelelően új borítót is kapott. Nekem eddig ez tetszik a legjobban, mert egyszerre sugall titkot, bennfentességet, és bár nem egészen így képzeltem el Morcz Arankát, azért ezen a képen is elég ijesztően néz ki.

 

Bosnyák Viktória annak idején iheletett állapotban írta a könyvet, mert az dacára az eltelt tíz évnek semmit sem vesztett elevenségéből. Még mindig bámulatos, mennyi nyelvi lelemény színesíti a történetet. A könyv egyébként komoly visszhangot keltett, hiszen azóta már van Tündérkönyvtár (Püspökladányban), és idén tavasszal a Kolibri Kiadó meghirdette a Tündérkönyvtárosokat kereső  pályázatát. Erre azért nem gondoltam, amikor 2003-ban megjelent az első kiadás.