Frederik Pohl: Túl a kék eseményhorizonton
Írta: Galgóczi Tamás | 2004. 08. 13.
A sorozat második kötetében szerencsére már nincs szükség a pszichomókus szoftverre, ami „normális mederbe” igyekezett terelni Robinette Broadhead tévelygő elméjét. A kezelés eredményeként nem csupán bűntudatától szabadult meg (barátnője az ő ténykedésének köszönhetően nyolcadmagával eltűnt egy fekete lyukban), hanem elmesélte kalandjait az Átjárón, és közvetve mindent, amit a hícsíkről tudni érdemes. A lelkizésre kevésbé hajlamosak fellélegezhetnek, mivel ez a szál hiányzik a további eseményekről.
Sőt, maga Robin sem jelenik meg az elején, csupán egy (részben általa támogatott) expedíció eseménytelen (és belső feszültségektől terhes) hétköznapjaiba csöppenünk, amely egy ismeretlen hícsí objektum, egy feltételezett tápanyaggyár felé tart. Ha a tudósok jól okoskodtak, és elképzelésük valóságnak bizonyul, és sikerül valamilyen úton-módon föld körüli pályára állítani – nos ez utóbbi esetben megoldódik az embermilliárdok élelmezése, és nem kell az általános éhezéstől tartani. Ebben az esetben a dicsőség mellett jelentős anyagi jutalom is vár az emberiség megmentőire – az expedíció tagjait főként ez utóbbi motiválja. Ez érthető is, hiszen visszaérkezés után (amiben mind a négyen bíznak) nem szeretnének újfent szegényként vegetálni. A család morálján (apa, anya, nagylány valamint nagyapa) egyébként is sokat ront az a három és fél év, amíg idefelé repülve egymás idegeit rombolták.
A tápanyaggyár (mert valóban arról van szó) nem csupán működőképes, hanem tele van ismeretlen tárgyakkal – és lakott. Megdöbbenésükre szembetalálkoznak egy nagyjából 15 éves fiúval (aki nem csupán az emberi fajhoz tartozik, de azonmód bizonyságát adja ivarérettségének). Az ő története, és a közreműködésével megejtett további felfedezések kanyarognak az egyik szálon, miközben azért fél szemmel Robin elszegényedését, és a modern orvostudomány fejlettségét kukkoljuk.
Többszöri átolvaás után úgy gondolom, ez a sorozat legjobb darabja, amelyben Pohl kedvére sziporkázik, az olvasónak meg nincs más dolga, mint tátott szájjal követni az eseményeket.