Főkép

Chip megfigyelő. Feladata a Naprendszert járni felderítő űrhajóján. Azonban most valami teljesen váratlan történik. Folyamatosan, monoton hangokat hall. Jelenti feletteseinek a történteket, akik úgy döntenek, hogy távirányítással hazahozzák a gépet – minden bajt megelőzve. A gép megérkezik, de Chip kómába kerül.

Az Adriatica űrállomás személyzetével kapcsolatot létesítenek a pipipek, akik egy méter magas, manószerű teremtmények, nagy lapátfülekkel és hosszú ormánnyal. Ezen felül halhatatlanok, az űrben védőruha nélkül tudnak közlekedni, rendkívül fejlettek és barátságosak az emberekkel. Ráadásul Chipet is visszahozzák a kómából. Azért jöttek, hogy figyelmeztessék az emberiséget a közeledő veszélyre. Háborúzniuk viszont tilos.

James Holloway-Ford, a Föld Biztonsági Szolgálat főnöke és Socrates elnök úgy határoznak, nem tájékoztatják a széles közvéleményt. A pipipek segítségével űrflottát építenek és megtámadják a KEEC közeledő erőit. Csakhogy a földiek súlyos vereséget szenvednek, minden űrhajójuk elpusztul. A csatát követően a KEEC vizsgálóbizottságot küld a Földre, mondván, megnézik maguknak a bolygót, mielőtt elpusztítják. A landolást követően túszul ejtik és elpusztítják a földi fogadóbizottságot, és ez szertefoszlat minden reményt arra nézve, hogy a Föld békés úton oldja meg a konfliktust.

Holloway-Ford, Chip és pár pilóta bosszú gyanánt felrobbantja a KEEC hajót. Ezzel párhuzamosan Dr. Karl-Joseph Magnus játékterem tulajdonos azzal az ötlettel áll elő az Interplay Expo-n, hogy rendezzenek világbajnokságot (A Nagy Világ-regattát) egy Defender nevű játékkal. Ez egy űrhajó-szimulátor, ahol a Földet kell megvédeni az ellenséges támadó flottától. A KEEC hajó megsemmisülését követően a Föld némi haladékhoz jut. Holloway-Ford ezt arra használja fel, hogy új űrflottát építsen. Egyetlen problémája, hogy csak pilótái vannak, lövészei viszont nincsenek. Ekkor támad az a remek ötlete, hogy a regatta döntőjét felviszi az űrbe és a játékban résztvevő gyerekekkel kiegészült flotta támadja meg a KEEC erőit. Persze erről pár beavatotton kívül sem tud. Leginkább a gyerekek nem.

Furcsa számomra a könyv, mert nagyon jó az alapötlete, és ha egy kicsit jobban odafigyeltek volna rá, kiváló könyv lehetett volna belőle. Így csak jó lett. Az a baj vele, hogy néha rendkívül gyermeteg, tele van kidolgozatlan részekkel, utalásokkal, kérdésekkel, amelyekre nem kapunk magyarázatot vagy választ. Pedig megérdemelnénk. A könyv is megérdemelné.

 

Chipendale le sem tagadhatná magyar származását, annyi magyar utalás van könyvében. Ami nem lenne baj. Sőt! Csakhogy a szerző nem tud elszakadni a szocializmustól, amelyben élt, nem tudja a regényét függetleníteni tőle. Olyan kifejezéseket használ, és az emberi társadalmat is olyan szocialista ideológia alapján képzeli a jövőbe, hogy az egyszerűen megmosolyogtató. Mindezek ellenére van egy bizonyos varázsa, amely képes fokozatosan magával ragadni – ha hagyjuk magunkat –, és ezzel nagyon kellemes élményekhez juthatunk. Csak azt sajnálom, hogy – tudomásom szerint – a könyvnek soha nem jelent meg a folytatása, így soha nem derült ki, mi is történt az emberiséggel és a KEEC-cel.

(Azt sem szabad elfelejteni, hogy hasonló ötletből született meg nagyjából tíz évvel korábban Orson Scott Card: Végjáték című regénye – a főszerk. megjegyzése.)