Főkép

Háromnegyedtizenkettedik Alfonz, Gyöngyélet Földjének uralkodója szereti alattvalóit. Túl sok tennivalót nem jelentenek számára, hiszen vele együtt csupán négyen lakják a szigetet (és egy mozdony). A mindenfelől óceán határolta szárazföld teljesen beépült házakkal, vasúttal, bakterházzal, hidakkal és kastéllyal. Amikor postán megérkezik az ötödik állampolgár, felmerül a túlnépesedés veszélye. Haladékot jelent a jövevény zsenge életkora (Jim ekkor még csupán pólyás), de csupán idő kérdése, mikor szeretne önálló életet (s ezzel együtt házat, boltot, vasutat, bármit) magának.

 

Az uralkodó évekig gondolkodik a megoldáson, de csak egy lehetőséget talál: meg kell szabadulni Emmától, aki nem más, mint Lukács masiniszta érző lelkű mozdonya. Mondanom sem kell, ez a változat nem igazán tetszik a tulajdonosnak. Mivel azonban ő sem tud használhatóbb ötlet kigondolni, elindul hát a nagyvilágba, s magával viszi Emmát és a fekete bőrű kisfiút, Jimet. Közös kalandjaik során rengeteg kalandban lesz részük, és a végére az is kiderül, miként lehet mindenki megelégedésére megoldani a létszámnövekedést.

 

Egy nálam sokkal okosabb ember szerint a nevelést már a bölcsőnél el kell kezdeni, mert a koporsónál már a nullával egyenlő a jellemfejlődés lehetősége. Úgy tűnik, nézetét Ende is osztotta, hiszen Gombos Jim és Lukács, a masiniszta történetével a kisebbeket célozza meg, akiket úgy kíván szórakoztatni, hogy közben bizony tanítgatja is őket, de legalábbis el-elszórt a történetben némi ismeretterjesztést. Ennek köszönhetően megtudjuk, kik azok a vegetáriánusok, miért nem lehet meginni a tengervizet, megismerhetjük az esőcseppek hangmegkötő tulajdonságait, illetve azt, hogy a tengeri körte és uborka felettébb tápláló.

 

Mindezek mellett azért némi moralizálás és nevelés is felbukkan a mesében: tolerancia, ismerkedés előítéletek nélkül, valamint a döntési lehetőség meghagyása az érintetteknek – nem is Ende lenne, ha nem így lenne. A történet minden túlzás nélkül bűbájos. Egyszerre szólítja meg ifjú és felnőtt olvasóit, s szórakoztatás közben nevel – szépre, jóra, megértésre. A végén pedig még arra is jut idő, hogy az iskolázottság és a hősiesség kapcsolatáról vitatkozzanak a gyerekek.

 

A Kolibri Kiadó ezúttal nem a korábbi (más kiadóknál megjelent) grafikával jelentette meg ezt a gyöngyszemet, Michael Ende első kiadott könyvét, amihez eredetileg a szerző nagyon nehezen talált kiadót, hanem az eredeti német illusztrációkkal, ami első látásra számomra fura volt, hiszen nagyon megszoktam már Kelemen István rajzait. Hasonlóképpen jártam a szöveggel, ami továbbra is Tapodi Rika fordítása, ám átesett némi szerkesztésen.

 

Bár a weben láttam olyan értelmezést, miszerint Gombos Jim és Lukács, a masiniszta utazása tulajdonképpen Darwin földkörüli útjának leképezése, szerintem felesleges bármit belemagyarázni a mesébe, inkább élvezzük, és ha tehetjük, olvassuk el újra és újra és újra…

 

A szerző életrajza