Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Hír: Balett, előítéletek nélkül - először Magyarországon a Dance Theatre of Harlem

Először lép fel Magyarországon a 20. század úttörőjének számító balett-társulat, a Dance Theatre of Harlem. Az amerikai táncegyüttes európai turnéjának részeként érkezik a Müpába, ahol november 23-24-én két különböző tematikájú esttel is megörvendezteti a hazai táncrajongókat.

 

1956-ban Arthur Mitchell balett-történelmet írt, amikor mindössze 22 évesen, első afroamerikai táncosként egy vezető balett-társulat, a New York City Ballet vezetőtáncosa lett. 13 évvel később, 1969-ben újabb fejezetet nyitott a tánctörténelemben, amikor Martin Luther King egy évvel korábbi halál által cselekvésre sarkallva megalapította a világ első „fekete” balettiskoláját és -társulatát. A Dance Theatre of Harlem ars poeticája azóta sem változott – utat mutatni és lehetőséget adni egy kihívásokkal küzdő társadalmi rétegnek, hogy az ott megszerezett készségeket ne csak a tánc világában, de az életben is tudják hasznosítani.

 

A Dance Theatre of Harlem kisebb-nagyobb megszakításokkal idestova fél évszázada képviseli az egyediséget és a sokszínűséget. Bár 2004-ben financiális okok miatt kénytelenek voltak beszüntetni működésüket, 2012-ben kisebb létszámmal, új táncosokkal újrakezdték a munkát, és viszik tovább Arthur Mitchell vízióját: a 21. században is építeni, inspirálni és erőt adni a közönségnek a művészet erejével. Változatlan elkötelezettséggel ragaszkodnak az évek során elért magas színvonalhoz, emellett új és új rétegeket igyekeznek megszólítani az önállóságról, önkifejezésről és egyéni felelősségről szóló üzenetükkel.

 

A Fesztivál Színházban bemutatott, két estére elosztott nyolc mű is ezt az újjászületést illusztrálja. De felidéznek néhány elemet a „régi időkből” is, mint José Limón 1942-es szólódarabját, a Chaconne-t és a világhírű koreográfus, Ulysses Dove Arvo Pärt zenéjére megálmodott művét, a Dancing on the Front Porch of Heavent, amely egy szeretett ember elvesztésének felemelő feldolgozása. Az újabb alkotások közül a leginkább „afroamerikai” stílusú munkáiról ismert Dianne McIntyre első spicc-cipőre koreografált darabját (Change), és a Broadwayen is sikeres Darrell Grand Moultier kifejezetten a társulatnak koreografált rafinált, játékosan virtuóz etűdjeit (Equilibrium és Vessels) láthatja többek közt a hazai közönség.

 

Dance Theatre of Harlem - Színpompás Harlem

2017. november 23. csütörtök, 19:00-21:00

Fesztivál Színház

 

Virginia Johnson – művészeti vezető

Brahms Variations:

Robert Garland – koreográfia

Johannes Brahms – zene

Roma Flowers – fény

Pamela Allen Cummings – jelmez

Equilibrium (Brotherhood):

Darrell Grand Moultrie – koreográfia

Kenji Bunch – zene

Will Cotton – fény

Eric Winterling – jelmez

Change:

Dianne McIntyre – koreográfia

Spelman College Glee Club („By and By”, „Don’t Let Nobody Turn You Round”), Eli Fountain – zene

Dr. Kevin Johnson, B. E. Boykin – rendező

Alex Fabozzi – fény

Oran Bumroongchart – jelmez

Harlem On My Mind:

Darrell Grand Moultrie – koreográfia

Jesse Stone, Fats Waller, Duke Ellington, Richard Rogers & Lorenz Hart, Wynton Marsalis – zene

Jason Banks – fény

Rebecca Turk – jelmez

 

Dance Theatre of Harlem - Ritmusperspektívák

2017. november 24. péntek, 19:00-21:00

Fesztivál Színház

 

Virginia Johnson – művészeti vezető

Vessels:

Darrell Grand Moultrie - koreográfia

Ezio Bosso - zene

George Hudačko - jelmezterv és -kivitelezés

Clifton Taylor - fény

Chaconne:

Jose Limón  - koreográfia

J. S. Bach - zene

Gary Masters - színpad

Dancing on the Front Porch of Heaven (Odes to Love and Loss):

Ulysses Dove - koreográfia

Arvo Pärt (Cantus Benjamin Britten emlékére) - zene

Björn Nilsson  - fény

Jorge Gallardo - jelmez

Return:

Robert Garland - koreográfia

Aretha Franklin, James Brown - zene

Roma Flowers - fény

Pamela Allen - jelmez

 

Forrás és további információ:

https://www.mupa.hu/program/tanc-ujcirkusz/dance-theatre-of-harlem-2017-11-23_19-00-fesztivalszinhaz

https://www.mupa.hu/program/tanc-ujcirkusz/dance-theatre-of-harlem-2017-11-24_19-00-fesztivalszinhaz


ekultura.hu - 2017. november 21.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

Nincs találat kapcsolódó tartalomra!

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!