Főkép



NAGY-SZÍN-PAD, NAGY-SZÍN-PAD!
Mínusz egy és nulla

Mint az már ismeretes, a mínusz egyedik napon a 20 éves Tankcsapda nagy születésnapi buliját tartja a Szigeten, egyedi fénytechnikával és direkt erre az alkalomra épülő színpadi díszletekkel. Míg tavaly a Sziget a magyar dal ügyének is helyt adott a fesztivált felvezető egyik napon (s a Magyar Dal Napja más formában és helyszíneken él ezentúl tovább), idén az antirasszizmus jegyében zajlik majd a nulladik nap, a Rock Against Racism – a már több mint 30 éve működő nemzetközi szervezet - szervezőivel karöltve. Bár még a program még alakulóban van, annyit el lehet árulni, hogy a tíz órás monstre-koncerten a hazai rockélet dicső múltjának és ígéretes jelenének képviselői adják egymásnak majd a színpadot, nemzetközi sztárfellépőkkel fűszerezve a sort.

Fesztiválnapok - sztárözönnel
Az idei évtől már vegytiszta nemzetközi színpadként várja közönségét a Sziget Nagyszínpada. Az öt nap alatt huszonöt külföldi sztár lép majd itt fel. Itt kell megjegyezni, hogy a magyar zenekarok nem száműzve lettek, hanem egy ún. magyar nagyszínpadot állítanak fel a szervezők, ahol a hazai élvonal több reprezentánsa is egy nekik méltó helyen léphet majd fel.
Minden idei nagy európai fesztivál kívánságlistájának első helyén egy olyan ifjú hölgy szerepel, aki nem megosztja a közönséget, hanem egyesíti, azért, mert annyira vonzó, annyira cool, annyira tud énekelni, és még annyi minden mást is tud. Ő Lily Allen, aki az idei Sziget első napjának sztárfellépője. Őt előzi meg aznap a U2-t a No Line On The Horizon világkörüli turnéján kísérő, glasgow-i székhelyű, északír zenekar, a Snow Patrol. Előttük melegíti be a küzönséget a spanyol Ska-P, akiket a Nouvelle Vague vezet fel. Az első fesztiválnap első fellépője a Nagyszínpadon az I am X lesz.
Csütörtök a második fesztiválnap, amikor az esti sztár a Fatboy Slim lesz, aki idén szintén ötödik stúdió-albumával rukkolt elő. Norman Cookot a Bloc Party előzi meg aznap a Nagyszínpadon. Előttük a több tucat platina és aranylemezt megjelentető, kultikus düsseldorfi punk zenekar, a Die Toten Hosen lép fel, őket vezeti fel a The Ting Tings, s legkorábban a balkáni r`n`b királynője, Miss Platnum lép augusztus 13-án a Nagyszínpadra.
Augusztus 14 péntek: a hétvége első napja, amikor az estét a legújabb, sorban az 5. stúdióalbumukkal szerte a világban óriási sikerrel szereplő The Prodigy zárja majd. Előttük a Pendulum, korábban a Primal Scream és legkorábban a Haydamaky lép fel ezen a napon. Szombaton a Placebo az esti sztár, s korábban sem kisebb fellépő, mint a világ egyik legnépszerűbb alter rock zenekara, a többszörös BRIT zenei díjas Manic Street Preachers lép majd fel. És a még korábbi sávokban aznap a Nagy Britannia extravagáns acid-rave-sc-fi punk-funk zenekara, a Klaxons, előttük az Editors és a legkorábban – szintén az Egyesült Királyságból érkező The Subways lép majd fel. És az utolsó Sziget napon újra együtt a Faith No More, ők headliner sztárjai a Sziget vasárnapjának. A co-headliner aznap minden idők egyik legsikeresebb punk zenekara, az old school szemtelenségekkel ötven millió lemezt világszerte elpasszoló kaliforniai The Offspring lesz. Idén májusban megjelenő új albumával érkezik a Szigetre Nagy-Britannia egyik legjobb koncert zenekara, a Maximo Park. Előttük lép fel majd a Danko Jones és a Sziget utolsó napján a Nagyszínpad első zenekara a finn Disco Ensemble lesz majd.

PATINÁS ÉS ÚJ CSILLAGOK A VILÁGZENEI NAGYSZÍNPADON
Tízéves fennállását nagy erőbedobással ünnepli a Világzenei Nagyszínpad: még soha nem rukkolt elő annyi friss produkcióval, mint 2009-ben. A legnépszerűbb előadókat tekintve az arizonai Calexico magyarországi debütálása az egyik alapvető szenzáció: ennek a tízéves zenekarnak a stílusára egyaránt jellemző az indie-rock, az alternatív country és a texasi mariachi muzsika.  Először lép fel hazánkban a kongói So Kalmery is, aki a közép-afrikai stílusokból, a reggae-ből és a gitáralapú tánczenéből teremtett egyedülálló stílust „brakka” néven. Észak-afrikai és spanyol ízek keverednek a már kultikusnak számító barcelonai kollektíva, a 08001 elektronikus alapú zenéjében, míg a francia-algériai Speed Caravan alighanem minden idők legsebesebb és legradikálisabb arab lantzenéjét alkotta meg. Ugyancsak a legújabbak közül való az olasz Figli Di Madre Ignota, melynek rézfúvós „spagetti Balkánja” a fesztivál egyik legpörgősebb bulijának ígérkezik, és Vieux Farka Toure, aki három évvel ezelőtt tűnt fel a mali blues színterén – éppen abban az évben, amikor legendás édesapja, Ali Farka Toure meghalt. De természetesen a visszatérő nagy nevekben sem lesz hiány. Az Orquesta Buena Vista Social Club tagjai között újra hallhatjuk Guajiro Mirabalt, Jesus Ramost és Manuel Galbánt, aki pedig a roots-reggae-re vevő, azt az elefántcsontparti Tiken Jah Fakoly dobja fel. Új albummal érkezik a rai-király Khaled, az utóbbi évek egyik legsikeresebb mali produkcióját jegyző Amadou & Mariam, a rezes talpalávalók híveinek pedig a New York-i Frank London és a szerb Boban Markovic együtteseinek közös produkciója, a Brotherhood Of Brass ígér pörgős perceket. És ez még mind semmi! Itt lesz a tavalyi Sziget egyik legemlékezetesebb koncertjét adó francia N&SK a maga ellenállhatatlan sanzon-ska csapásaival, a klezmert elektronikus tánczenével ötvöző angol Oi Va Voi és a korzikai polifonikus éneklést újraértelmező, ellenállhatatlan Zamballarana is. Mindemellett természetesen nem kevésbé figyelemre méltó a hazai kínálat sem! A Világzenei Nagyszínpadról elmaradhatatlan Besh o droM éppúgy nem igényel bemutatást, mint Palya Bea, vagy a magyarországi etnorockot felfrissítő Napra együttes, nem beszélve a Csík zenekar alternatív rock-feldolgozásairól. Két unikális koncertre is sor kerül: a Muzsikás az amerikai Woven Hand együttessel garantál súlyosan katartikus estet; és az sem lesz mindennapi élmény, amikor Bereczki Csaba Életek éneke című zenés dokumentumfilmjének erdélyi magyar, román és cigány muzsikusai lépnek a színpadra, hogy megmutassák, mi fán terem „az erdélyi Buena Vista”…

EGYESÜLT AZ A38 ÉS A WAN2
Idén összebútorozik a Sziget legnagyobb koncertsátra, a sok éve, rengeteg világsztárt felvonultató és hatalmas sikerrel működő wan2 és a tavaly első ízben, de szintén nagy sikerrel szereplő A38 Színpad. A fúzió érthető, hiszen a két színpad, illetve az A38, mint klub zenei felhozatala és nyitottsága egymásért kiáltott. Így a szervezők összegyúrják kifinomult ízlésüket, hogy az eddigieknél is sikeresebb programot állítsanak össze. S amit már tudhatunk: fellép majd a White Lies, sztárfellépői között köszönthetjük továbbá a trip-hop legendárium leghíresebb alakját, Adrian Thaws-t, aki Tricky művésznéven vált világhírűvé a kilencvenes évek közepén. A 17. Sziget sokszínű világzenei felhozatalát erősíti – de az A38-WAN2 színpadon - a barcelonai Muchachito Bombo Infierno. Squarepusher álnév alatt tízéves pályafutása során tizenkét albumot megjelentető brit elektro művész, Tom Jenkinson is készül meghódítani a 2009-es Sziget közönségét. Elektro vonalon támad a többnyire világzenei produkcióiról híres Blasted Mechanism. A portugál kísérleti elektro rock zenekar Szigetes koncertje a rock-, a világ- és az elektrozene rajongóinak egyaránt különleges szórakozást ígér. Idén augusztusban nálunk tombol majd a kifulladásig tartó ska-partyk specialistája, a Matatu zenekar is.  Az idei fesztiválon lendületbe hoz majd mindenkit Lengyelország kedvenc bébiételétől nevét kölcsönző, lágy drum`n`bass hullámaival hódító Miloopa. Fellép még a januárban bemutatkozó lemezét, Wait for Evolution címmel megjelentető, klasszik gitár rock zenekar, a holland De Staat  és Spanyolországból érkezik a La Troba Kung Fú.

EGY RÉGI-ÚJ HELYSZÍN: A ROCK SZÍNPAD
A megújult Sziget egy amolyan régi-új színpada lesz, meglehetősen színes programmal, amelyben hazai és nemzetközi zenekarok lépnek majd fel metal, punk, hard core, pop-rock, hard rock, blues, indie rock műfajban. A helyszín a tavalyi metal sátor méreteit és helyszínét örökli meg. A 2009-es Szigeten lép fel először Magyarországon a Hot Hot Heat-tel, a Death Cab for Cutie-val és a Blonde Redhead-del rokon ausztrál indie rockzenekar, a bemutatkozó albumát 2007-ben In the Midst of This címen megjelentető Expatriate. Legújabb, Coma Chameleon címmel 2008-ban megjelent lemezét is elhozza az idei Sziget közönségének az egyik legnépszerűbb német punk rock zenekar, az ibbenbüreni Donots. A Blasted Mechanism mellett újabb kosztümös őrület támad a Szigetre az amerikai Gwar együttes alakjában idén nyáron. A Gwar semmihez sem hasonlítható, heavy metállal kísért szigetes vizuál orgiáján a szigetlakók akár Paris Hiltonnal, George W. Bushsal, Osama Bin Ladennel, O.J. Simpsonnal és Michael Jacksonnal is összefuthatnak, vagy végigizgulhatják a Phallus in Wonderland varázslatos történetét a világ legőrültebb metál zenekarának előadásában. A magyar közönség 2009-ben az idei Szigeten újra találkozhat az egykor Nazipenis nevén karneváli tréfaként útjára induló, aztán a hard rockot Turbonegro néven forradalmasító norvég zenekarral. A 17. Szigeten rombol fergeteges metál hajráival az ötödik stúdióalbumán dolgozó, Type O Negative-val és Athraxszal rokon brooklyn-i heavy metal együttes, a Life of Agony. Az idei fesztivál punk palettáját színesíti a hazájában Stockholm Syndrome című albumával 2002-ben Grammy díjat nyert svéd újhullámos glam punk zenekar, a Backyard Babies. S a Brujeria - negyedik lemezén dolgozva - újabb zenei offenzívával készül csapást mérni a metál zenei színtérre.

PARTY ARÉNA: BŐVÜLT PROGRAMKÍNÁLATTAL
Idén a szervezők úgy döntöttek, hogy a Party Aréna megasátrát, melyben csak este 11-től indult meg az élet, idén már az esti órákban élő produkciókkal töltik fel. Ezzel egyrészt számos fellépőnek tudnak a korábbinál jelentősebb befogadóképességű programhelyszínt biztosítani, másrészt az Aréna professzionális technikáját is jobban ki tudják használni. Ennek jegyében a korai sávban a Coldcut elektros képzelgései is hatalmukba kerítik majd az idei Sziget közönségét. S az év legjobb hetéből nem maradhat ki a french elektro műfaja sem, amely most a 2002-ben legjobb dj brigádnak választott, Birdy Nam Nam néven futó, turntable játékosokkal rázza fel a szigetlakókat.
És persze, mint a korábbi években, az Aréna megasátra a műfaj legnagyobb sztárjait vonultatja fel idén is. A világ leghíresebb svéd dj-je, a Call on Me című számmal minden létező slágerlista csúcsát meghódító Eric Pryzd irányításával lendül mozgásba a Party Aréna teste az idei Szigeten. Idén harminc éve, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek nagy-britanniai house forradalmának legnagyobb alakja, Paul Oakenfold elkezdett lógni a popkultúra hőseivel. Lemezmixer tehetségét a londoni születésű Paul Oakenfold olyan figurákkal és legendás formációkkal az oldalán fejlesztette tökélyre, mint a Happy Mondays, a New Order, a U2, Snoop Doggy Dogg. Simply Red, Steve Osborne, stb. egészen a lap aljáig. Paul Oakenfold a Szigetre új albumával, a Pop Killer-el érkezik. A Sziget a clubkultúra legnagyobb djinek ad otthont idén, így nem maradhat ki a nyári lemezlovas balhéból a világ első számú clubinformátora, Pete Tong sem, akinek Radio One-os Essential Selection című műsorát 12 millióan hallgatják a világon hetente. Pete Tong legutóbb tavaly kápráztatta el a magyar közönséget a budapesti metróban tartott exkluzív partyjáva. Grooverider, alias Raymond Bingham, brit drum and bass producer és DJ, kit sokan a drum and bass ősatyjának tartanak, valamint szintén ugyanezen zenei stílus alapembereként és kultikus figurájaként számontartott Dillinja is tiszteletét teszi idén a Szigeten. És nem utolsó sorban itt lesz Armin van Buuren, aki 2007-hez hasonlóan, 2008-ban is megszavazták a világ legjobb DJ-jének a brit DJ Mag magazin Top 100 DJ szavazásán.

A MAGYAR ZENE NAGYSZÍNPADA: MR2 SZÍNPAD
Idén is a hazai könnyűzene legizgalmasabb előadói lépnek fel az MR2 Színpadán. Mint ahogy azt a Sziget évadnyitó közleményében nyilvánosságra hozta, idén átalakul a legnagyobb hazai fesztivál színpadainak rendszere. Ennek egyik örvendetes következménye, hogy a Sziget immár hagyományosnak nevezhető MR2-Petőfi Rádió Színpada a hazai élőzenés színtér legfontosabb zenekarait és előadóit felvonultató „magyar zenei nagyszínpaddá” izmosodik. Elég, ha csak a fellépők listájából szemezgetünk: itt fog fellépni többek között a Quimby, a Kispál és Borz és a 30Y, a Barabás Lőrinc Eklektrik, a Heaven Street Seven, Turbo, Gonzo, az Óriás és a Kaukázus, Péterfy Bori & Love Band, a The Moog, a Kiscsillag és a PASO.
Nincs mese: aki kíváncsi arra, hogy mi történik a hazai porondon, annak itt a helye!

AMFITEÁTRUM – PÉCS2010 SZÍNPAD
Ez a színpad a korábbi Színház és Tánc Szabadtéri Színpad helyén fog működni, a nézőtér azonban nagyobb lesz, két-háromezer néző is elfér majd. Maga a helyszín is különleges hangulatú, a színpadot szinte körülölelő domb, mint nézőtér – erre utal a görög elnevezés - a programoknak a Szigeten belül is egyedivé atmoszférát teremt. A színpaddal egy olyan helyszínt újít meg a fesztivál, amely ettől az évtől kezdve egyaránt befogadója tud lenni különleges zenei, tánc- és színházi produkcióknak.
Az idei fesztiválon több helyszínen is megjelenik a Pécs2010 program. Az Európa Kulturális Fővárosa program alcíme Pécs, a határtalan város. A színpad műsora ezért is szerveződik főleg magyar, balkáni és mediterrán produkciók köré. Az egyes napok műsora a fentiek fényében tematikusan lett összeállítva.
A Balkán Napjával kezdődik a fesztivál, fellép a Vujicsics Együttes, a szerb Boris Kovač és Oana Catalina Chitu a Bucharest Tango című előadásával. A Dívák Napja a női előadókat hozza előtérbe, a fő attrakció várhatóan a francia Emily Loizeau elbűvölő műsora. A Multikulti Napon az izgalmas fúziók és különböző nemzetek találkoznak, melyek közül talán a legígéretesebbnek az izraeli női trió, a Habanot Nechama ígérkezik. Egy Mediterrán Nap élénkít fel minket szombaton, ebben segít a budapesti-kubai Elsa Valle, őt követi a fado új csillaga, Ana Moura Portugáliából, majd a hét legjobban várt előadása, Al di Meola New World Sinfonia című műsora kerül bemutatásra. Egy virtuális koccintással, a Vivat Bacchus bordalaival kezd a Hagyományok Napja, majd a szintén pécsi, 35 éves fennállását ünneplő Szélkiáltó ad közös koncertet az egyaránt jubileumát, negyvenedik színpadon töltött évét ünneplő Kaláka Együttessel.
A utolsó fellépő, az Isztambulból érkező táncoló dervisek, a Whirling Dervishes egy spirituális utazással zárja a Sziget programját. Nem véletlenül, hiszen a török város szintén Európa Kulturális Fővárosa lesz 2010-ben.

MEDUZA-PÉCS2010
A Sziget egyik legspeciálisabb helyszíne, a meduza ismét hozza a tőle elvárható minőséget, mind zeneileg, mind a vetítést illetően. Ismét több underground elektronikus zenei stílust érintenek majd a hazai és nemzetközi fellépők, így lesz dubstep, breakbeat, dub, funk, a tech-house, minimal, stb.
Pécs2010 programmal együttműködve nemcsak a pécsi, hanem a török, a délszláv régió és a Ruhr-vidék underground szcénája is helyet kap a meduza programjában.
Nemzetközi fellépők, többek között Mala (Digital Mystikz / Deep Medi / DMZ) & MC Sgt. Pokes (DMZ). A Mala és Coki alkotta Digital Mystikz a dubstep pionír producer duója. A páros, valamint Loefah és Sgt. Pokes által vezetett DMZ kiadó és a köré szerveződött azonos nevű klubest jelentőségét pedig nagyjából a drum and bass legendás Metalheadz kiadója és az általuk szervezett Blue Note bulikhoz lehetne mérni.
A DMZ klubest mottója - „come meditate on bass weight” -, akár a dubstep lényegének tömör összegzése is lehetne, a basszusnehéz zenék legifjabb irányzata akkor mutatja meg valódi énjét, hogyha nemcsak hallani, de érezni is lehet. Mala, aki néhány éve Deep Medi néven újabb kiadót alapított, és állandó MC-partnere Sgt. Pokes, most a meduza színpadán mutatja meg, hogy miért oly legendás alakjai ők a dubstepnek.
Jarring Effects Label Night: L`Oeuf Raide, Zôl, Interlope (F) - Gyakorlatilag Franciaország legnagyobb dub kiadója küldi nekünk három neves előadóját, akik élő (live act) produkciókkal érkeznek a meduza színpadára és az összesen több, mint 4 órás szeánsz alatt érintik a dub az elektronikusabb hip hop, a széttört drumandbass és egyéb stílusok rétegeit.
Addictive TV (UK) - A meduza helyszín első évének egyik legsikeresebb produkciója volt, ők azok, akik úgy jöttek le a színpadról, hogy ez az a helyszín, ahova az ő speciális audiovizuális szettjük a legjobban érvényesül és jönnének még. Hát most itt lesznek megint az urak, akik produkciójukkal az elmúlt években gyakorlatilag bejárták a világot, Kínától az Egyesült Államokig és mostanában a menőbb filmek készítői felkérik őket, hogy remixeljék a film beharangozóját.

NAGYOBB LESZ A ROMA SÁTOR
Nyolc évvel az indulása után a Roma Sátor – az elmúlt évek egyre növekvő népszerűsége miatt - mindenki nagy örömére idén egy nagyobb méretű helyszínt kap, az atmoszféra, a program koncepciója viszont nem változik. A fókusz változatlanul az autentikus kelet-európai és a cigány zenén van, a kínálat a nagy sztároktól kezdve a feltörekvő zenekarokig, a hagyományos zenén keresztül a fúzióig tart. A cigány zenén kívül a klezmer zene is mindig jelen volt a Roma Sátorban, de idén kiemelt hangsúlyt kap. A klezmer zene, mint műfaj, a tradicionális, laikus, kelet-európai zsidó zenét jelöli. Az izraeli Oy Division ebbe a zenei világba vezeti a hallgatót. Külön érdekesség, hogy a tradicionális klezmer alapokra épülő Oy Division egyik tagja a fúziós Balkan Beat Boxban is játszik.
Ha már a műfajok keveredése, akkor visszakanyarodva a színpad konkrét programjához az Antwerp Gipsy-Ska Orkestra műsorát érdemes lesz megtekinteni, illetve a Kaloomé a francia-katalán Perpignan város egy olyan negyedéből érkezik, ahol a cigányok és az arabok egymás mellett élnek, így az arab és katalán elemekből új zenei stílus is született. A másik klezmer együttes a francia YOM vezette kvartett. YOM, aki önmagát a „New King of Klezmer Clarinet”, azaz a klezmer klarinét új királyaként aposztrofálja. A zenekar hangzása a tubának és a tapánnak köszönhetően erősen emlékeztet a bolgár vagy román fúvósbandákra.
Hogy ne csupán áthallás legyen, rögtön két fúvósbanda is fellép a fent említett országokból, a fiatal roma zenészekből álló csapat, a Karandila Jr Bulgáriából, és a Fanfara lui Craciun Romániából.
Két királynak is hódolhat a közönség a héten. A „klezmerkirályon” kívül a makedón King Ferus Mustafov vitathatatlanul az egyik legnagyobb nemzetközi fúvos sztárok egyike. Más zenei stílusok is gazdagítják a programot. Megjelenik az erdélyi és szlovén cigányzene – Szilágysági zenekar, Langa -, a délszláv tamburazene - Söndörgő és a Marijaci Tambura Zenekar Szerbiából, a hazai Swing Manouche Project, valamint a hagyományos éttermi cigányzene megújítói is tiszteletüket teszik, a cseh Gitans és a szlovák Gipsy Devils. A hazai roma fellépők közül az ismertebbek a tízéves jubileumát Romano Drom, az új albummal jelentkező Ternipe és a közönségkedvenc Parno Graszt. Az Oláh Gipsy Allstars a legnagyobb hazai roma együttesek zenészeiből álló, új színpadi produkció. Fellépnek még a Kanizsa Csillagai, akik a beás cigány kultúrát képviselik, hosszú idő óta rendkívüli színvonalon, illetve a pécsi Dutar együttes.
Az estéket a legjobb világzenei dj-k vezénylik le, mint a magyar, cigány származású Dj Kokalo, a francia párizsi éjszaka nagy sztárja, Dj Click, illetve a Lord Sassafras Katalóniából.

A TV2 BEMUTATJA: A VILÁGHÍRŰ LA FURA DELS BAUS ELŐADÁSA A SZIGETEN
A világ egyik legnagyobb látványszínház szenzációja, mely rendkívül nagy rajongótáborral bír szerte a világon, most hazánkba is elérkezett. Az idén harmincéves fennállását ünneplő barcelonai La Fura dels Baus egy folyamatosan változó és formálódó társulat, amely már 1979-es alapításától kezdve az előadó-művészetben rejlő új kihívásokat keresi. A társulat előadásai mind a kritikusokra, mind a közönségre óriási hatással vannak. Egyáltalán nem tűnik túlzásnak az a kijelentés, hogy az 1983-as Accions nevű előadás óta a La Fura dels Bausra világszerte sokkal inkább kultikus csoportként, mint színházi társulatként tekintenek. Az évek során a La Fura társulat tagjai saját nyelvet, stílust és előadásmódot dolgoztak ki. 1990 óta a társulat számos drámai művet, digitális színházi produkciót, operát, valamint úgynevezett makroshow-t vitt színpadra. Több filmet is készítettek, folyamatosan törekednek a fejlődésre, valamint új elemekkel kísérleteznek.
1979-1983 között a La Fura dels Baus utcaszínházként működött. A társulat az ekkor szerzett tapasztalatok alapján számos színpadi elemet egyesítő, többarcú előadást kívánó és nyújtó „színpadi irányzattá” nőtte ki magát. A La Fura legfőbb eredménye az, hogy az előadásokba sikeresen vonja be a közönséget; illetve a produkciókat az éppen aktuális előadótérnek megfelelően átalakítva kihasználja a helyi adottságokat. E törekvés és technika keverékére utal az úgynevezett „La Fura-nyelvezet” kifejezés, amelyet egy ideje már más társulatok hasonló szellemű produkcióinak jellemzésére is használnak.
A 90-es évek eleje a repertoár szélesítését hozta. Az utcaszínházi előadások mellett megjelent a dráma, a digitális színház, az opera, valamint megjelentek a kortárs színházi projektek is. Az 1992-es barcelonai Olimpiai Játékok világszerte mintegy 500 millió televíziónézőhöz eljutó megnyitója szintén a La Fura dels Baus nevéhez fűződik. A 2009-es év Chilében, három monumentális, összesen 70 000 néző által megtekintett show-val indult. A katalán társulat a 2009-es Sziget fesztiválra is új műsorral készül. A „The Beat in the dark” címet viselő előadásban a színpadi, cirkuszi, akrobatikus elemek és a zene egyenlő hangsúlyt kapnak. A helyspecifikus előadás alapjául szolgáló zenét is a budapesti helyszínhez kötődően választották ki. Külön érdekesség nem csak a magyar közönség, de magyar művészek és önkéntesek bevonása is az előadásba. A záró jelenetben 60 magyar önkéntest emelnek a magasba. A zenei kollázs főleg magyar zeneszerzők műveiből fog állni, illetve élő zenei betétekkel lesz kiegészítve, amit magyar zenészek és egy magyar énekesnő adnak elő. A Sziget ezzel is bizonyítja, hogy mennyire fontos számára a sok koncert program mellett az új produkciók létrehozása is, nemzetközi együttműködéseken keresztül. A La Fura dels Baus első magyarországi szereplése is erre lesz példa.  A közel egyórás előadás augusztus 12-től 16-ig minden este látható lesz a domb oldalában. Monumentális installációként egy nyolcméteres, háromemeletes torony és egy óriási kerék is megjelenik az előadásban.

A La Fura dels Baus Szigeten való megjelenésének fő támogatója a TV2.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy 2009-ben a Szigetre látogató La Fura dels Baus társulat kiemelt támogatói lehetünk.” – mondta NAGY ANDREA, a TV2 Marketing és Kommunikációs Igazgatója. „ A TV2-nél hiszünk a szokatlanul bátor és újító kezdeményezésekben, és örömmel állunk olyan események mellé, melyeket az egész országnak látnia kell. Azok, akik  látták a társulat valamelyik lélegzetelállító előadását egy európai nagyváros utcáján, és azok, akik csak hallottak róla, biztos szívesen követik majd nyomon a TV2 képernyőjén is a különleges látványelemekkel dolgozó és akrobatikus tehetséggel megáldott társulat egyedülálló mutatványát.” A TV2 Szenvedélyünk a szórakoztatás szlogenjével tökéletes összhangban áll a La Fura dels Baus produkciója, melyet a Sziget látogatói csak erre az alkalomra kidolgozott felejthetetlen előadásban tekinthetnek majd meg. „És felejthetetlen élmény lesz ez az Aktív műsorvezetőjének, Váczi Gergőnek is, hiszen a fiatal képernyős maga is „aktív” részese lesz az egyik formációnak.” – tette hozzá Nagy Andrea, utalva arra, hogy a műsorvezető is a levegőbe emelt önkéntesek közt fog majd szerepelni.

TOVÁBBI PROGRAMOK A SZIGET 2009-en

Német, japán, izraeli és katalán fókusz
A figyelemfelhívás középpontjába aktuális kulturális témákat választott a Sziget. 2009-től azt tervezik a szervezők, hogy minden évben választanak néhány olyan eseményt, régiót vagy országot, ami a program összeállításánál külön hangsúlyt kap. Idén Németország, Japán, Izrael és Katalónia kerül fókuszba.
Die Berliner Mauer, azaz a berlini fal 1961 és 1989 között létezett. A hidegháború alatt Európa megosztottságának egyik fő szimbólumává vált. ’89-es lerombolása a hidegháború befejeződésének emblematikus dátuma. A húsz évvel ezelőtti jeles eseményre emlékeztet a Szigeten az ARCADOM Zrt támogatásával, a Német Nagykövetséggel együttműködve felállítandó Arcadom Fal, mely felkért művészek és a közönség közreműködésével egy egyedi képzőművészeti alkotássá válik az ARC és a Sziget közös produkciójaként. 2009-ben a diplomáciai kapcsolatok 140 éves felvételének és újrafelvételének 50. évfordulója kapcsán japán-magyar kulturális évad zajlik mindkét országban. A budapesti Japán Alapítvánnyal és a Japán Nagykövetséggel együttműködve és támogatásával számos tradicionális japán program jelenik meg az idei Szigeten. Hasonló apropóból választották az izraeli fókuszt a szervezők, a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 20. évfordulója kapcsán, az Izraeli Nagykövetség támogatásával. A Katalán régió fókuszként választásánál szerepet játszott a Sziget tervei mellett, az ebből a tartományból érkező fiatalok megszólítása. Szerencsésen találkoztak a Sziget elképzelései és a budapesti Spanyol Nagykövetség kulturális támogatási szándéka is, így idén számos, Magyarországon korábban nem láthatott produkciót mutat be a Sziget Katalóniából. Ilyen lesz például a rendkívüli szenzációnak számító nagy utcaszínházi előadás is.

KATALÁN SZOBORPARK
A katalán Guixot de 8 társulat installációi egyszerre szobrok és ügyességi, egyensúlyozó játékok.
A katalán társulat közel 400 négyzetméteren ember nagyságú, csövekből, kerekekből, golyóbisokból, biciklivázakból készült mozgó szobrokat „hoz játékba” a fesztiválra, amelyek gyermekek és gyermeki lelkű felnőttek ügyességét egyaránt próbára teszik majd.

BUDAPEST JAZZ CLUB
A Budapest Jazz Club és a Sziget csapatának együttműködése folytán idén is önálló helyet kap a jazz a Szigeten. Idén közvetlenül a Világzenei Nagyszínpad szomszédságában lépnek színpadra a hazai és nemzetközi jazz fiatal tehetségei és elismert alakjai. A stílus dimenzióit tágítva a klasszikus értelemben vett jazz koncertek mellett helyet kapnak kísérletező és elektronikus produkciók is.
A tematikusan szerkesztett napokon a nemzetközi fellépők és a hazai jazzélet kiemelkedő formációi lépnek fel. A koncertek után éjféltől a Tilos Rádió által delegált jazz közeli dj-k, zenészek és énekesek közös live act-jei gondoskodnak a hajnalig tartó parti hangulatról. Fellép itt az angol származású jazz zongorista-énekesnő és komponista, Lianne Carroll, a holland DASH! formáció, a Jazz Pistols Németországból, a Free Style Chamber Orchestra, a hatvanas és hetvenes évek funk-, soul- és beatzenéjének, illetve a magyar lemezkiadás elfeledett darabjainak emléket állító Qualitons zenekar, a hegedű-virtuóz Lantos Zoltán, a K.L.B Trio, a Dresch Quartet, a Hot Jazz Band, Elsa Valle Latin Jazz Syndicate, Ágoston Béla formációja a Zuboly plays Jazz, az Oláh Dezső Septet, Barabás Lőrinc és barátai valamint Andrew J. feat. Harcsa Veronika & Kaltenecker Zsolt.

BLUES KOCSMA
A blues műfaj 10 éve jelen van a Szigeten. A hangsúlyt ebben az évben a vidéki városok feltörekvő zenekarainak bemutatására helyezik, mindamellett, hogy idén sem marad el néhány jól ismert sztárcsapat és nemzetközi előadó fellépése. A színpad feltörekvő tehetségei Szegedről, Békéscsabáról, Debrecenből, Nyíregyházáról és Sopronból érkeznek a fesztiválra. A műfajon belül színes palettát ígérnek látogatóiknak a stílusok kimeríthetetlen tárházából bőkezűen válogatva.
Két produkciót kiemelve, a legfiatalabb fellépők a Kuss Tücsök rock-blues zenekar, bizonyítva, hogy a műfajban van utánpótlás. A nemzetköz élvonalat Karen Carroll chicagói énekesnő és zenekara, a Mississippi Grave Diggers képviseli.

CÖKXPON AMBIENT SÁTORKERT
A Cökxpôn Ambient Társaság Sátorkertje egy varázslatos kis búvóhely a Szigeten belül, ahol a már megszokott különleges hangulattal, színes, lakájos berendezéssel,  látványos vetítéssel és illatos italokkal várják az érdeklődőket, idén egy nyitott lugas résszel kiegészülve, ahol nem lesz kötelező a cipő leadása. Így azok számára is láthatóak lesznek a sátorban zajló programok, akik nem akarnak belépni a mezítlábas, puha szőnyeges részre. A kertben akusztikus koncertek, kreatív és léleklazító workshopok várják az érdeklődőket: jóga, thai-chi, pránanadi, tánc, grafológia sátor, agyagos sátor, henna, masszázs, recycling stb. Mindezen felül az Ambient Sátor szervezői minden évben készülnek valami zenei különlegességgel is az odalátogatóknak. Idén különböző stílusok képviselőire szeretnék felhívni a figyelmet, a teljesség igénye nélkül. Etno-ambient stílusú zenekarok terén a tavalyról is ismert Fókatelep és Óperentzia zenekarokon kívül új (a Társaság saját klubjában, Cökxpôn Café Theater) felfedezetteket mutatnak be: A hazai Mantradal három-tagú zenekar elektronikus és klasszikus indiai és orientális elemeket ötvöz, hasonlóan a magyar Myzrab zenekarhoz. Mindkettő modern elektronikával készített ritmusokra építi fel akusztikus hangszeres előadását. Az autentikus elemeknél maradva idén külön hangsúlyt helyeznek a rituális táncok bemutatására, amelyek külön idősávban a koncertek előtt lesznek láthatók. Négy tánccsoport előadása kerül bemutatásra: az Amira Art Company, amely arab hastánc elemekre épít, Farkas Andrea klasszikus indiai Odissi tánca, a Sivasakti Kalánanda Táncszínház ugyancsak klasszikus indiai Bharata Natjam etűdjei és a Zadam modern táncra épülő előadása. Az elektronikus live actek új felfedezettjei: a magyar Home Grown Sound System, Virgács és Aurafood. A Home Grown igazi ambient zenével, finom szövetű, puha organikus mese világával, lüktető ritmusokkal, Virgács ércesebb, keményebb hangzással és tört ritmusokkal, Aurafood pedig goa és psy trance muzsikájával forrósítják fel körülöttünk a levegőt. Az Egyesült Államokból pedig Sister Mantos érkezik hozzánk, aki kísérleti ambient és zaj zenéket mixel sajátos performanceba csomagolva. Jeles magyar és külföldi dj-k, Palotai, Naga, Moosz, stb. mellett idén négy új külföldi dj-t hívtak meg: Amotz Izraelből lüktető tánczenével érkezik, deep trance formájában, Freeze Görögországból space dubbal, Iacchus pedig Angliából etno, jazzes ambienttel varázsolva repítik a hallgatót távol az élet gondjaitól egészen reggelig. Reggeli ébresztőnek pedig a Fúzió Rádiós dj csapat érkezik a kertbe, hogy aki elbóbiskolt volna, a nap sugaraival vissza találjon az ébrenlétbe.

CIVIL SZIGET 2009
A Civil Sziget a Sziget fesztivál egyik legszínesebb, legérdekesebb színfoltja. Története a Sziget első éveiben kezdődött, eleinte egy-két, később egy egész utcányi társadalmi szervezet érezte fontosnak, hogy jelen legyen a fesztiválon programjaival, szolgáltatásaival és közvetlen kapcsolatba kerüljön a fiatalokkal. Az utcából napjainkra már egy egész „sziget” nőtt ki. A Civil Sziget olyan találkozóhellyé vált, ahol a fiatalok az őket leginkább érdeklő témákban információt, szolgáltatást, segítséget kapnak, részt vállalhatnak a szervezetek munkájában. Nagyon fontos színtere lett a civil szférán belüli találkozásnak, párbeszédnek, sőt a külföldi civil szervezetek jelenléte révén, a nemzetközi tapasztalatcserének is. A sok jelentkező miatt évek óta pályázatot ír ki a Sziget Kft. a Civil Szigeten való megjelenésre. Több száz jelentkező közül választjuk ki a kb. 100 társadalmi szervezetet és a civil társadalommal együttműködő intézményt, melyeknek helyet tudunk biztosítani. A tavalyi év sikere után az idei évben is pályázati kategóriaként hirdettük meg a Sziget fesztivál lebonyolításában való részvételt. 10 olyan szervezetet tudunk fogadni, amelyek a fesztivál számára hasznos szolgáltatást biztosítanak, ezzel hozzájárulnak a rendezvény színvonalának emeléséhez, illetve bővítik az eddigi szolgáltatások körét, és amelyek megjelenése nem kötődik feltétlenül a Civil Sziget programhelyszínhez.
A Civil Sziget a szervezetek különálló megjelenése mellett közös programtereknek is otthont ad – Civil Színpadon mutatkozhatnak be a szervezetek tevékenységéhez kötődő színpadi produkciók pl kerekasztal beszélgetések, táncelőadások, koncertek, a Civil Játszótéren pedig interaktív, a szigetlakók részvételére erősen építő színes programok kapnak teret pl táncházak, vetélkedők, szituációs játékok.

Civil Színpad – Open sávval
Az idei évben a Civil Sziget egyik programhelyszíne, a Civil Színpad nem csupán a civil szervezetek bemutatkozó műsorainak, hanem az Open Színpad programjának is otthont ad. Így a beszélgetések, civil előadások, performanszok után estére Open színpaddá alakul, és a Hócipő által szervezett stand-up komédiákkal és magyar előadók koncertjeivel várja a szigetlakókat. Ízelítő a fellépő zenekarok közül: Ludditák, KRSA (PASO) backed by the Budapest Riddim Band, A kutya vacsorája, Frenk, Beat Dis, Malacka és a Tahó, Ági és a fiúk, Üllői Úti FUCK.

Ability Park
A tavalyi nagysikerű Sziget részvétel után idén újra megjelenik az Ability Park. A hazai és nemzetközi elismerésekkel jutalmazott interaktív kalandpark több, fogyatékos ügyi érdekvédelmi szervezettel karöltve kívánja bemutatni a fogyatékos emberek mindennapjait. Személyes élményeken keresztül, játékos, szórakoztató formában szeretnék elérni a fogyatékos személyekkel szembeni társadalmi attitűdváltást.
Ízelítő a programokból:
• Mászófal, boccia, tandem bicikli - kicsit másképpen
• „Kávézó a tudás öt fájához”. - különleges játékokkal, ahol a szaglás, hallás, tapintás érvényesül leginkább.
• Kézműves foglalkozások, korongozás
• Kávéházi zene
• Fotókiállítás
• Kézműves termékek vására
• Kerekes-székes nagy akadálypálya
• Jel-Tér. Hogyan lehet egy szigetlakóból profi jelnyelvi tolmács?
• „Sötét-ügyek”. Játék a sötétben
Az Ability Park mindezeken túl szolgáltató bázisként is működik, napi 24 órában. Itt találhatók akadálymentes WC-k, mosdók. Az Ability Parkban megjelenő szervezetek önkéntesei biztosítják a Sziget egész területére kiterjedő non-stop kísérő szolgálatot látássérültek számára, jelnyelv tolmácsokat, mozgássérült kísérőket.

Zöld Udvar
Fair Trade kávézó és chill-out sátor, 0-24, kávé, tea; - általános környezet- és állatvédelmi, valamint humanista és méltányos kereskedelmi tájékoztatás; - napelemes mobiltöltés; - Global Projekt filmvetítések; - pódiumbeszélgetések; - ökolábnyom számítás; - Zöld Gyóntatófülke; - tetrapak-pénztárcakészítés; - környezetvédelem az EU-ban, beszélgetés EU-s és KVVM-es politikusokkal. Résztvevő szervezetek: Bocs, Fair Trade, Humanisták, Közép Európai Fejlesztési Egyesület (EU környezetpolitika), Kultúrák Központja, LMCS, MTVSZ, Orpheus/Zug, Útilapu/SCI (tagja a Fair Világ Szövetségnek), Védegylet, ZÖFI

MAGIC MIRROR SÁTOR
A Magic Mirror az évről évre népszerűbb programsávoknak megfelelően az idén is minden délután vetítéseket tart, válogatást mutat be a nemzetközi filmfesztiválok (pl. a 2009-es Berlinale) legfrissebb, meleg-leszbikus témájú alkotásaiból. A vetítések után találkozhatnak a nézők a filmek alkotóival.
Ezután minden nap talk show Pálfi Balázzsal, beszélgető partnerei politikusok, művészek, emberjogi aktivisták. Megvitatják az elmúlt év fontos, a meleg-leszbikus közösségek életére vonatkozó változásait, például a bejegyzett élettársi kapcsolat és az örökbefogadás aktuális kérdéseit.
Minden nap újra a legendás késő esti Magic Mirror show, konferál Diva Tomasz Berlinből. A műsorban fellépnek a nemzetközi artistavilág legjobbjai, földön és levegőben.
A Magic Mirror műsora, mint mindig, az idén is minden éjjel hajnalig tartó DJ partyval folytatódik.
Pultok kint és bent, a legmelegebb vendéglátás a leghidegebb italokkal.

AFRO – LATIN SZÍNPAD ÉS VILÁGFALU
A programhelyszínen autentikus környezetben ismerkedhetnek a világkultúra iránt érdeklődők Észak Afrika, Fekete Afrika, az Afro-Latin és Karib szigetvilág, valamint Indonézia és Thaiföld kultúrájával, zenei világával, életstílusával. A négy, igen színes világrész hangulatába kóstolhatnak bele az ide látogatók.
A programhelyszínre érkezve az egyik oldalon egy autentikus piac található, ahol eredeti afrikai, dél-amerikai, marokkói, indonéz és thai különlegességekből válogathatnak az érdeklődők, a bejárat másik oldalánál pedig Afro-Bár és Cocktail Bár várja speciális italkínálatával a közönséget. Az Afro-Latin színpadon és a színpad előtt egész nap színes programok, tánctanítások, esténként táncműsorok, zenekari fellépők és Sound System formációk váltják egymást, míg a négy világrészt bemutató falukban autentikus kézműves programok, afro hajfonók, hennafestők szórakoztatják a kultúrára éhes közönséget.
Afrika világát eredeti ghánai mintára festett körházak és sátrak autentikus kialakításával, berendezésével mutatjuk be. Egész nap afro hajfonás, ghánai gyöngyfűzés, afro batikolás, ghánai motívumok festése, afrikai táblajátékok tanítása, fotó kiállítás, filmvetítések és beszélgetések este pedig tűz melletti dobolás várja az érdeklődőket.
Észak Afrikát, és az Ezeregyéjszaka atmoszféráját, az eredeti marokkói bútorokkal, dísztárgyakkal és dekorációkkal berendezett arab sátrak, a hennafestők, kofi írás tanítása, a vízipipázó sátor és mentateázó, taola táblajáték tanítása teremti meg.
Afro-Latin és Karib jelleget kölcsönöz a helyszínnek a színpad oldalában felállított  afro-latin disco és Dél-Amerika hangulatát is elhozzuk a Szigetre brazil capoeira tanárok és látványos jelmezes szamba táncosok közreműködésével. Az Afro bár és jamaikai koktél bár, függőágyakkal, kényelmes ülő és fekvőhelyekkel is ezt a világot idézi, ahol a nap 24 órájában az afrikai és latin-amerikai országok italkülönlegességeit kóstolhatják meg az érdeklődők.
Ázsia világának bemutatását thai és indonéz berendezéssel és dekorációval, thai masszázs sátorral, kézműves work shop-okkal, indiai hennafestéssel és batikolással, indonéz táncbemutatókkal tervezzük.    
A hagyományokat megőrizve, minden nap déltől a színpad előtt, óránként különböző táncok tanításával - szamba, capoeira, hastánc, salsa, merenge, zook és afrikai tánc - valamint dob tanítással, esténként autentikus táncbemutatókkal hozzuk el a Szigetre Afrika, Észak Afrika, a Karib Szigetek, valamint Ázsia hangulatát.
Idén a táncműsorok 18. 30 – 19. 00 óra között, az esti koncertek 19. 00 – 20. 30 között kerülnek színpadra, majd a koncerteket követően 21. 00 – 22. 30 között autentikus zenei motívumokat felhasználó neves sound system formációk, végül 23. 00 óra után pedig afro funk, afro beat, reggae, dancehall, hip-hop ée latin DJ-k szórakoztatják a közönséget. 
 Idén újdonságként, az évek óta nagy érdeklődésre való tekintettel, engedve a közönség óhajának, Afrika és karib szigetvilág mai zenei stílusát meghatározó reggae formációk minden nap megtalálhatóak lesznek a színpad programkínálatában.

LOGIKAI JÁTÉKOK SÁTRA
A Hegyvidék Sportegyesület Sakk és Gó szakosztálya 2009-ben is szeretettel várja a Szigeten a logikai játékok iránt érdeklődőket. A Logikai Játékok Sátrának 2009-es programjából sem hiányozhat a sakk, és a korábban nagy népszerűségre szert tett gó játék sem. A 2008-ban bevezetett újdonság 2009-ben is tartva lesz, miszerint a Magyar Sakkszövetséggel együttműködve majd minden nap immár nem egy, hanem két nagymesterrel lehet egymás után megküzdeni sakkszimultánban. A szimultánt adó nagymesterek közül külön kiemelném Verőci Zsuzsa nagymesterasszonyt, aki sokszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes és kilenc sakkolimpián vette fel a "válogatott melegítőt". A szimultán mellett természetesen számtalan más logikai játékkal is megismerkedhet a látogató. A teljesség igénye nélkül néhány játék a kínálatból: Sakk, Gó, Tantrix, Térbeli Malom, Amőba, Abalone, Backgammon, Halma, Tangram, Pylos, Quatro, Quixo, puzzle, térbeli puzzle, dominó, Rubik játékok, malom, halma, mankala, katamino, goblett, stb...
A számítógépes konténer nyitva tartása minden nap 12:00 - 21:00 között Lan (Számítógépes) versennyel. A Konténerben a legújabb és klasszikus játékokkal játszhatsz egyedül és hálózatban is.

PÓKER SÁTOR
2009-ben megújul a póker sátor, az eddigieknél is nagyobb teret adva a világban és Magyarországon is egyre népszerűbb játéknak.

MÚZEUMI NEGYED
A tavalyi sikeres egységes megjelenés után idén is lesz Múzeumi Negyed, a következő intézmények részvételével: Aquincum, Goethe Intézet, Iparművészeti Múzeum, LUMÚ Ludwig Múzeum, Mai Manó Ház, Magyar Nemzeti Galéria, Magyar Nemzeti Múzeum, Modem, Petőfi Irodalmi Múzeum, Óbuda Zichy Kastély, Országos Közlekedési és  Műszaki Múzeum, Műcsarnok, Skanzen,Szépművészeti Múzeum.
A múzeumok kihelyezett programokkal és kedvezményekkel várják a szigetlakókat, valamint augusztusban a sértetlen Sziget karszalaggal érkezők kedvezményes, félárú jeggyel látogathatják a csatlakozó múzeumok aktuális kiállításait.

1. Aquincumi Múzeum /A sátor témája: Limes kocsma – DELIRIUM
A berendezés egy római mediterrán kocsmát idéz, ahol limonádét is lehet fogyasztani.
A sátor belsejében malom- és táblásjátékokkal játszhatnak az érdeklődők.
A kézműves foglalkozások kapcsolódnak a római életformához: drótékszer, bőrtárgyak, hűtőmágnes, koszorú, termésmozaik készítése, lepedőre bárki készíthet graffitit, valamint angol-magyar nyelvű játékos feladatlap kitöltése, a nyertesek ajándékokat kapnak, illetve ingyen belépőt a múzeumba.
Az ismeretterjesztő beszélgetések Budapest múltjáról, ókori örökségűnkről, a rendszerváltás utáni régészeti feltárások látványos és izgalmas eredményeiről, az aquincumi orgonáról, illetve a Szigeten fekvő római Helytartói palotáról is információkat nyújtanak az érdeklődőknek.
Az előző évekhez hasonlóan meghívnak pár hagyományőrző fiatalt, akik bemutatják az ókori római katonai életmódot, felszereléseket, amiket a szigetlakók ki is próbálhatnak, fotókat készíthetnek. A hagyományőrzők római kori ruhában naponta többször is körbejárják a Szigetet, ezzel is felhívva a figyelmet a múzeum sátrára, illetve színesítve a fesztivál programjait.

2. Goethe Intézet
A GOETHE MOZI, a budapesti Goethe Intézet német filmklubja, idén a Szigeten is vetít filmeket, minden este 22.00 és 24.00 óra között. Mivel idén ünnepeljük a berlini fal leomlásának 20. évfordulóját, összegyűjtötték kedvenc rendszerváltó-filmjeiket. Lesznek játékfilmek, dokumentumfilmek,  rövidfilmek, ízelítőnek egy-két cím: Good bye, Lenin!, A mások élete, Napsugár sétány. Ha már láttad – nézd meg újra! Ha még nem láttad – itt az ideje!
„Schiller és a Rap, Rythm & Poetry Workshop”
2009-ben ünnepeljük Schiller 250. születésnapját. Ez alkalomból elrappeljük a verseit!
Fellépnek a nemzetközi verseny magyarországi győztesei: D.T.Francy, valamint a K-Zaj formáció. Utána workshop: néhány kiválasztott Schiller- és Goethe-vers rap-es megszólaltatása, majd közös kreatív műhelymunka kezdődik, saját megírt versek kreálásával és zenei világba való átültetésével. A zenei alapot a K-Zaj formáció adja.

3. Iparművészeti Múzeum / RAKD ÖSSZE MAGAD!
Az Iparművészeti Múzeum a 2009-es Sziget Fesztiválon olyan divatműhelyt hoz létre, ahová a szigetlakók elhozhatják kinőtt, kinyúlt, megunt ruháikat, divatötleteiket. Minden délután 14-18 óra között varrógéppel és más hasznos eszközzel felszerelkezve várnak mindenkit, hogy segítsenek felvarrni a leszakadt gombokat, megfoltozni a szakadásokat avagy a hozott, illetve a ’free shop’ kínálatából származó ruhákat átalakítsák egyedi partiruhává.
„Fordul a kocka!” 18 órakor beindul a Rubik Kocka őrület! Az Iparművészeti Múzeum Rubik Játszóterén naponta 18-21 óra között kipróbálhatóak régi és új Rubik rejtvények kezdőknek és haladóknak! Gyere el, s tedd próbára magad!
Rakd ki a maroknyi és az óriási Rubik Kockát, és szállj ringbe a Sziget Kocka Bajnoka címért!

4. Mai Manó Ház
A Mai Manó Ház idén első alkalommal, s máris igazi különlegességekkel, látványos fényképezési attrakciókkal mutatkozik be a Sziget Fesztiválon. Kipróbálható a Képmutogatók 2. kiállításra készült, rendkívül nagy népszerűségnek örvendő ’Körtükrészeti nyolcszögvény’. Ez egy olyan sátor, melybe belépve egyedülálló élményben lehet része mindenkinek, a sátor belsejéből ugyanis a külvilág körpanorámát szemlélheti a látogató, és nem akárhogyan, hanem a sátor belsejében lévő asztallapra vetülő kép formájában. E mellett vándorfotográfusok közreműködésével bárki korabeli fényképeket is készíttethet magáról, végigkísérheti a különféle fotótechnikák, régi fotográfiai, fotókészítési eljárások folyamatát. A Mai Manó Ház programja időutazás a múltba, betekintés a korabeli fotografálás rejtelmeibe.

5. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Semmirevaló és befuccsolt találmányok!
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum sátrában idén minden a sikertelenségről, a befuccsolt találmányokról szól! A kitalált, ám végül feledésbe merült, ötletes, de kivitelezhetetlen tárgyakat helyezik a középpontba.
Alkossunk együtt használhatatlan, semmirevaló tárgyakat! Használjuk az eszünket a Nagy Semmi megalkotására - lehet, hogy a végén ARANY lesz belőle! 
A Múzeum sátrának látogatóit kreatív alkotómunkával, játékos tudáspróbákkal és ajándékokkal várják.

6. Magyar Nemzeti Galéria
KIÁLLÍTÁS. Az elkészült képeket otthonodban kiteheted majd.
BEÁLLÍTÁS. Állítsd be magad a Magyar Nemzeti Galéria leghíresebb festményeinek kompozícióiba! Kellékeket tőlünk kapsz, de a modell te leszel.
LEÁLLÍTÁS. Az esti pörgés után kell egy pillanatnyi szünet.

7. Magyar Nemzeti Múzeum
A szeptemberben nyíló katalán-magyar koprodukcióban készülő „Királylányok messzeföldről - Nők a hatalom árnyékában” című kiállítás bemutatkozása.
A sátorban határtalan ízelítőt kaphatsz a kiállításból. Vetített adás a májusban megnyílt barcelonai anyagból, helyi-zsöllye - katalán zene és szenvedélyes beszélgetések kedvelőinek-, kosztümös bemutatók, interaktív társasjátékok, valamint szabadtéren lovagi torna Szent György nyomdokain.

8. MODEM
A debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ másodjára is különleges hangulatot visz Kelet-Magyarországról a Sziget Fesztiválra. Ezúttal a MESSIÁSOK – A nyugati ember és a megváltás gondolata címet viselő, saját szervezésben megvalósuló és több mint száz modern és kortárs, külföldi és magyar alkotó munkáját bemutató kiállítást prezentálják egy szabad ég alatti látványos térinstalláció segítségével. Ezen kívül az Octopus Összművészeti Helyszín nagysátrában mutatnak be minden nap éjfél után kortárs mozgóképes művészeti alkotásokat, melyek a KIS MAGYAR PORNOGRÁFIA – Kiállítás a rendszerről, amiben élünk című tárlathoz kapcsolódnak. A MODEM egyben Debrecen városát is képviseli a Szigeten, ennek jegyében szándékoznak megjeleníteni a Képző- és Iparművészeti Lektorátus 2009-es Public Art pályázatának egyik debreceni győztesét is a fesztiválon.

9. Műcsarnok és Ernst Múzeum
A Sziget Fesztivál ideje alatt a Műcsarnokban a Pillanatgépek (Blickmaschinen / Visual Tactics) című nemzetközi kiállítás látható, amelynek művei – Werner Nekes technika történeti gyűjteménye mellett – a kortárs művészek által alkalmazott, kitalált optikai trükkök, eszközök és kísérletek eredményeként születtek. A médiaművészeti és egyben történeti kiállítás a C3 Alapítvány és a Műcsarnok közös szervezésében jött létre – az együttműködésnek olyan előzményei vannak, mint például a Pillangóhatás, a Látás és a Kempelen kiállítás. Mindben közös a fikció és a valóság, látvány és az illúzió összefonódása, a néző tekintetének félrevezetése, elcsábítása, rabul ejtése.
A kiállításhoz kapcsolódó optikai trükköket, kísérleteket, interaktív játékokat – sztereoszkóp, kaleidoszkóp, anamorfózis – próbálhatnak ki a látogatók a Szigeten.
Milyen a szemed képfeldolgozó kapacitása? Hogyan csapható be az agy vagy a szem?

10. LUMÚ / Robert Capa
A Sziget Fesztivál ideje alatt a budapesti Ludwig Múzeumban látható Robert Capának, a 20. század egyik legnagyobb fotográfusának a kiállítása. A múzeum a művész munkásságához és a fotóin ábrázolt témákhoz kapcsolódó eseményekkel jelentkezik. Délutánonként pedig Robert Capa művészetéből kiinduló alkotómunkára várják az érdeklődőket.

11. Óbuda Zichy kastély
Alkotóművészet, amely innovatív, kísérleti, naiv, provokatív, kreatív, primitív  - és még sok más érték, ami értékelhető lesz a Szigeten. Nem tervezünk; folytatjuk, amit folytatni kell. „Egetlengető Földhinta”.
12. PIM / Radnóti
PIM – több mint múzeum: minden, ami irodalom! A szó, a hang és a kép múzeuma. A kortárs irodalom találkozóhelye. Időszaki kiállításaihoz kapcsolódó programjaik lesznek sátrukban és szabadtéri kiállításon. Radnóti Miklós- és Kazinczy Ferenc-sátortárlat, Radnóti-kvíz, -verskirakó és –memóriajáték, Kazinczy-szócsavaró nyelvi játék, Emlékházasító – memóriajáték íróinkkal, költőinkkel és emlékházainkkal.

13. Skanzen/S.O.S. Save Our Sources! Mentsétek meg forrásainkat!
Hogyan lehet ma újrahasználni a paraszti tudást a megújuló energiák tekintetében  - szélenergia: szélmalmok, napenergia: tartósítás – szárítás és aszalás.
Mit jelent mindez a ma építészetében: ökoépítészet – vályogtégla, vagy éppen rönkházépítés?
A globalizálódó világban milyen választ tudunk adni a helyi termékek felhasználásával, a szezonális élelmiszerek fogyasztásával?
A Skanzen idén egy nemzetközi projekt kapcsán az újrahasznosításról, a biokertészetről, az ökoépítészetről fog beszélni, alkotni, képeket, tárgyakat bemutatni.

14. Szépművészeti Múzeum
Az aktuális időszaki kiállításokhoz - Turner és Itália, A Szentföld Öröksége - kapcsolódik programjuk. A megkerülhetetlen szitázáson kívül testszobrászat, testfestészet, testlenyomat készítés a kézművesfoglalkozások műfaja -nagyobb méretű közösségi alkotással is fognak próbálkozni -, Turner kapcsán "természeti környezet  és fényviszonyok" fókusszal.
Emellett természetesen idén is helyet kap a közkedvelt csocsó.

OCTOPUS ÖSSZMŰVÉSZETI HELYSZÍN – IRODALOM, KOMOLYZENE, SZÍNHÁZ, TÁNC, KÉPZŐMŰVÉSZET, TAROT LABIRINTUS
A Medence Csoport szervezésében immár hetedik éve működik a Sziget Fesztivál irodalmi, képzőművészeti és komolyzenei programjainak otthona, mely idén kiegészül a színházi és tánc előadásokkal.
A tehetséges művészeti főiskolások és fiatal művészeti csoportok mellett a hazai művészet csúcsintézményei is bemutatkoznak az Octopuson.

 A Nagysátor programjai:
Irodalmi programok
Idén a társművészetekkel kísért irodalomé lesz a főszerep a Sziget irodalmi programjában.
A tavaly nagy sikert aratott Casi Flamenco csoport profi táncosai és zenészei idén kortárs spanyol egyperceseket dolgoznak fel táncban és szóban, spanyol illetve magyar nyelven.
A sátorban új megvilágításba kerül Garaczi László Plazmája – mely tavaly két neves díjat is elnyert: a Színikritikusok Díját, a művet előadó KoMa Társulat pedig a legjobb 30 év alatti  színészeknek járó díjat. A humorral, énekkel és tánccal teli darab igazán „Szigetes” és különleges előadás lesz, hiszen a KoMa mindig újraalkotja a darabot a helyszín lehetőségeit kihasználva. „A Plazma szórakoztató esettanulmány mai életünkről, aktuális, kulturális, morális ügyeinkről.”
Etgar Keret novellás kötete (melyet már 22 nyelvre lefordítottak) magyarul csak 2009-ben jelent meg, de írásaiból máris készen áll egy darab, melynek egyedi és extra-kiadását a Sziget-látogatók tekinthetik csak meg. A Trükk szereplői Smied Zoltán és Bánki Gergely. A szövegek tömörek, mélyen ironikusak és meghökkentőek. A darabot egy különleges irodalmi bicikli egészíti ki: a sátor mellett áll majd egész héten egy monitorral felszerelt, kitámasztott kerékpár. Ha valaki tekerni kezdi, a képernyőn feltűnik egy közismert, fiatal színész, és elmondja az egyik Keret-novellát. Az irodalmi kétkerekű addig teszi lehetővé a kultúr-kirándulást, amíg csak hajtani bírják...
A Goethe Intézettel közös programként valósul meg a Schiller és a Rap, Rythm & Poetry Workshop program. Fellépnek a nemzetközi verseny magyarországi győztesei: D.T.Francy, valamint a K-Zaj formáció. Utána workshop: néhány kiválasztott Schiller- és Goethe-vers zenés megszólaltatása után közös műhelymunka kezdődik: saját versek kreálásával és zenei világba való átültetésével. A zenei alapot a K-Zaj formáció adja.
A hetet a Szépírók seregszemléje zárja, felolvasnak az idén díjazott Szépíró-tagok, akik nem mellesleg a magyar irodalom kiemelkedő írói, költői: a babérkoszorús Tóth Krisztina, a József Attila-díjas Kiss Ottó, a Palládium-díjas Kántor Péter és Márton László, valamint a Márai-díjas Békés Pál és Háy János! Fergeteges felolvasóbál és felhőtlen mulatás van kilátásban!
5 nap, 5 tehetségekkel teli előadás – érdemes lesz erre járni, minden nap du. 17-19 között!

Komolyzenei programok
A programok idén is szeretnék bizonyítani Neked, hogy nemcsak az elmúlt évtizedekben, de akár sok száz éve is születtek olyan zenék, amelyeket még az unokáid is hallgatni fognak…
Ha már visszatérő vendég vagy, akkor sok minden ismerős lesz számodra: délelőttönként kedvedre tallózhatsz a számítógépes Wurlitzerben található legendás felvételek garmadájában, kora délután pedig idén is a Zeneakadémia fiatal művészei játszanak neked Bachtól Mozartig örökzöldeket. Az esti koncerteken a Fringe-díjas Capriccio Kamarazenekar lép fel, a változatos műsorok összeállításában állandó elemként az idén 200 éve elhunyt, és élete nagy részében Eszterházán alkotott Haydn művei szerepelnek. Éjjel pedig a Medence Filmklub után, a szokásos módon, szupernyugis barokk muzsikára, a Sziget legkényelmesebb puffjain pihenheted ki az egész napos pörgést. További részletekért keresd a Sziget előtt és alatt a Fidelio.hu-t!

Színház és tánc programok
A Színház és tánc programok az idei évben az Octopus Összművészeti helyszínen belül kapnak helyet. A napot délelőttönként kétórás nyitott jóga tréninggel kezdjük, majd nyitott thai-chi tréninget tartunk.
Érdekesség, hogy délután a komolyzenei sátorhoz csatlakoznak úgy, hogy az ott zajló zenei programra kontakt improvizációs jam-et tartanak mindennap más és más, nemzetközi kontakt improvizációs mesterek vezetésével. A TÁP Színház – az előző évekhez hasonlóan – egyperces színházával miden délután várja a szigetlakókat. Az estéből az éjszakába a Filterperformansz társulat akcióival szűrődünk át, majd a színpadon magyar és külföldi tánc és színházi előadásokkal várjuk.

Medence Filmklub
A Medence filmklub minden éjjel otthonos kényelemmel várja a pihenni vágyókat.
Minden este 22.00 és 24.00 óra között GOETHE MOZI a szigeten!
Mivel idén ünnepeljük a berlini fal leomlásának 20. évfordulóját, összegyűjtöttük kedvenc rendszerváltó-filmjeinket: Lesznek játékfilmek, dokumentumfilmek,  rövidfilmek, ízelítőnek egy-két cím: Good bye, Lenin!, A mások élete, Napsugár sétány....
Ha már láttad – nézd meg újra! Ha még nem láttad – itt az ideje!
A MODEM minden nap éjfél után vetít kortárs mozgóképes művészeti alkotásokat, melyek a KIS MAGYAR PORNOGRÁFIA – Kiállítás a rendszerről, amiben élünk című tárlathoz kapcsolódik.

Az Octopus udvarán
Baobab Interaktív installáció
A Medence Csoport tervezésében készült 5,5 méter magas Baobab (vagyis Majomkenyérfa) installáció egy közép-kelet-európai utazó kiállítás fő attrakciója.  A 350.org és a Messzelátó Egyesület közös roadshow-ja 2009. június és szeptember folyamán érinti Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország számos városát. A Baobab projekt fő célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás hatásaira és az összefogás fontosságára. Öt ember szükséges ahhoz, hogy a fát életre keltse a fa törzsén lévő lyukakat befogva a fa ágai megfeszülnek és az