Főkép

Utoljára farsangkor jártunk a cirkuszban, és azóta épp elég idő eltelt, hogy már nagyon visszavágyjunk a nézőtérre. Bár még csak november van, a Fővárosi Nagycirkuszban október 20-a óta látható a karácsonyi műsor, amelynek kerettörténete szerint a karácsony szelleme és a szikramanók megelégelik, hogy az emberek a szeretet ünnepének bensőségessége és harmóniája helyett a külsőségeit hajszolják, így aztán el is dugják az ajándékokat, hogy egy-egy belső érték újrafelfedezésével kerüljenek ismét elő. Minden egyes szám egy-egy értéket jelenít meg: barátságot, bizalmat, játékosságot, egyensúlyt, belső tüzet, szeretetet és a csapatmunkát, és bár ki-ki a saját számát és egyéniségét hozza a műsorba, a konferáló karácsonyszellem ügyesen történetté szövi össze a különálló és nagyon is különböző számokat.

 

A szikramanók, a karácsony szelleme és a főmanó által eljátszott mesés átvezetések mellett a két orosz bohóczsonglőr, Andrey és Avram Averyushkin tagolták az előadást vicces, de minden könnyedségük ellenére igencsak nehéz számaikkal. (Én örülök, ha eltalálom a tollaslabdát, nemhogy olyan kunsztokat mutassak be vele, mint a két bohóc és segítőik!) Remekül oldották a hangulatot az izgalmasabb számok között, mert azokból sem volt hiány – amikor Ádám Krisztián bekötött szemmel ment át a kötélen, a lányom majdnem letörte a kezemet az aggodalomtól, és akkor még nem sejtettük, hogy a java hátravan...

 

Konstantin Krutyko kínai lengőrudas száma, a magyar Hus István és Fehérgyarmati Adrienn mutatványa és a Duo Aliev levegőszámának elképesztő kecsessége még inkább kontrasztba hozta, mennyire nehéz és precizitást igénylő az artisták munkája. Bevallom, hozzám a veszélynek és a szépségnek ez az ötvözete áll legközelebb, és egyszerűen nem tudom megunni a látványt. Találóak voltak a hozzájuk rendelt értékek: valóban hihetetlen bizalom kell ahhoz, hogy két ember ennyire együtt tudjon dolgozni a levegőben, és szeretet is, hogy harmóniát teremthessenek a nehézségek ellenére.

 

Nem hittem volna, hogy a cirkuszban modern táncművészettel is találkozom, ezért meglepett Kostiantyn Korotylenko labdazsonglőr száma a beleépített modern táncelemekkel, de annál nagyobb élmény volt. Még ha a tucatnál is több labda itt-ott el is gurult, minden sikert és tévesztést hiánytalanul a kifejező tánc részévé tett; nagyon tetszett a „belső tűz”megtestesítése.

 

Nincsen cirkusz állatok nélkül, és a mostani műsorban Tatjana Pelekh masztiffjai és fürgén pattogó kisebb kutyái nyűgözték le a kisebb gyerekeket, amit teljesen megértek: ki ne akarna ilyen jól nevelt és ügyes kutyákat? A lányomnak és nekem viszont a fehér tigrisek rabolták el a szívünket; egyszerűen látszott rajtuk, mennyire imádják az idomárjukat, Sergey Nesterovot, akinek kedvéért még olyan macskátlan viselkedésre is hajlandók voltak, mint a kenguruugrálás előre és hátra... Még ha a macskafélék természetes lustasága néha közbe is szólt, a játékos feladatok között annyi simogatást, dögönyözést és tigrispuszit láthattunk, ami nem hagyott kétséget afelől, hogy egyrészt a tigris is csak egy cica, másrészt pedig hogy a szeretet az ember és a ragadozók között abszolút kölcsönös; a meghajlásra bejövő oroszlánlány pedig egyenesen kikövetelte a vakargatást, addig le sem ment a porondról, míg meg nem kapta.

De nemcsak állatok és emberek dolgoztak össze, hanem egész csapatok is. Az első felvonás végén az orosz Troupe Aliev pattogott ezer színben ugródeszkáról a Csókkirály és a Grease zenéjére, a második felvonást pedig az etióp Black Lion formáció zárta, akik semmilyen kelléket nem használtak – ők maguk voltak az emelő, a hinta és az ugródeszka; a két gyerek artista teljesítménye előtt meg le a kalappal, bár titkon azért remélem, hogy a néző gyerekek nem próbálják ki otthon a látottakat...

 

Csodálatos műsor volt, karácsonyi ajándéknak is tökéletes – december végéig még láthatóak a szikramanók.

 

Képgaléria