Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beszámoló: 40 éves lenne a HOBO BLUES BAND, de nem lett... – Budapest, Barba Negra Track, 2018. május 4.

40 éves lenne a Hobo Blues Band, de nem lett... – így a koncert címe, s valóban: a HBB 2011-ben oszlott fel, még utoljára kétszer is megtöltve a Papp László Budapest Sportarénát. Nem volt hát meglepő, hogy az annál jóval kisebb, cserébe szabadtéri Barba Negra Track nézőtere csurig megtelt. Ennyi év után újra látni a magyar blues- és rocktörténelem legendáit – s meglehet, így, ebben a formában utoljára, ezt nem lett volna szabad kihagyni. És az is egyfajta szabadság, hogy mi jó pár ezren ott lehettünk…

 

A HBB 1978-ban alakult, és főleg a ’80-as években volt meghatározó tényező nemcsak zeneileg, de társadalmilag is, ámbár jellemzően inkább a társadalom peremére szorult tömegek hangja volt. Hobóéknak óriási szerepe volt a blues és rock & roll hazai elterjesztésében (saját jogukon is, illetve mert Rolling Stones, Dylan, Hendrix, The Doors, Cream, miegymás számokat is játszottak), de ennél jóval többet jelentett a zenéjük akkoriban. Nem csak a nyugati életérzés, a szabadság volt ott a muzsikájukban, hanem az uralkodó kommunista rendszerrel szembeni, minden korábbinál inkább szókimondó szembenállás is. S még ennél is több: Hobo, vagyis Földes László szövegeinek egy része ugyanis sokkal inkább költemény volt, mint szimpla rock dalszöveg; megannyi szállóigévé vált, az akkori (és mai) magyar valóságot pár szóban is tökéletesen leíró sor fűződik a nevéhez. Arról nem is beszélve, hogy már a kezdetektől bátran kísérleteztek zenei téren is, amit az 1984-es, örökérvényű duplaalbum, a Vadászat is fényesen bizonyít. A koncerten elő is került az egyik nagy „sláger”, a „Hajtók dala”, valamint „A vadászok kivonulása” – utóbbit különösen megrázó volt mai füllel hallani…

 

A kb. 2 és ¼ órás műsorba persze nem fért bele minden közönségkedvenc. Nem volt „Mesél az erdő”, „Hey Joe” vagy „6:3”, és még sorolhatnám. Volt viszont „Szimpátia az ördöggel” (eredetileg Rolling Stones, de Hoboék verziója saját életet él már mióta), „Gazember”, Deák Bill Gyula közreműködésével az olyan örök kedvencek, mint „Kopaszkutya”, „Kőbánya blues”, „Hosszúlábú asszony” vagy a „3.20-as blues”. Kell-e mondanom, hogy a közönség megőrült ezekre?!

 

Bill kapitányon kívül ott volt Tátrai Tibor gitáros és Póka Egon basszusgitáros a klasszikus felállásból, ők végig is játszották a bulit. A másik gitáros ifj.Tornóczky Ferenc volt, a dobokat Szakadáti Mátyás püfölte – bár 40 évre vonatkoztatva ők még új fiúk, de egyébként kísérik már egy ideje Hobót, és szintén kiváló muzsikusok. Egyetlen további vendég volt csupán, „előnyös testtartásban” Döme Dezső hajdani dobos, aki itt énektehetségét csillogtatta meg a mókás, „A turista” című tételben.

 

Ahogy haladt az idő, úgy kerültek elő az egyre komolyabb-komorabb dalszövegű dalok. Az  „Oly sokáig voltunk lenn” máig helytálló himnusz, de a libabőr igazán a „Másik Magyarország”, a „Nem lehet két hazád” és a József Attilától feldolgozott „A hetedik” alatt ütközött ki rajtam. Előbbi az 1988-as Csavargók könyve albumon jelent meg, a rendszerváltás előestéjén, és nem is tudom, mi a megrázóbb benne: hogy milyen profetikus volt akkor, vagy hogy még ma is mennyire igaz. Bár ez a többiről is elmondható. „A hetedik”-re meg külön is emlékezni fogunk, mivel Hobo lement a színpadról, és sokáig nem lehetett tudni, honnan is énekel, mígnem feltűnt a nézőtér túlnani végén, és némi biztonságiemberi segítséggel végigsétált a tömegben, vissza a színpadra. Ez is csak azt bizonyítja, hogy ez az ember maga Merlin, a varázsló, ahogy a 2009-es Circus Hungaricus című szólóalbumának egyik dala sugallja.

Ha megnézik Hobo Facebook oldalát, láthatják, hogy ez az ember hetven fölött is elképesztően tevékeny, és hogy tényleg nem a múlton rágódik. Igaz, gyakran nem is saját dalait, verseit adja elő, hanem a hőseit, a mestereit igyekszik életben tartani. Meggyőződésem, hogy ez belső kényszer nála, nem mindenáron kultúrmisszió. És ez azért jó, mert ezt találom a válasznak arra a bennem felmerült kérdésre, hogy vajon Hobo mit szól a jelenhez, ami messze nem olyan, mint amilyet tán reméltek, midőn a ’80-as években megrázták az országot a mocskos blues és rohadt rock & roll számaikkal. Szabadok vagyunk, hogy elmenjünk a koncertjeire, de ma már nem menő kijelenteni, hogy „proli vagyok, de leszarom”. Ma már  mindenki csak azon teper, hogy valakinek látszódjon, és nem Hobo dalszövegei segítenek nekik túlélni, hanem a mobiljukba meg a mindenféle tévéshow-kba borulva tengődnek. Hobo annak idején kitárta a kaput, nem is szimplán Nyugat, hanem a gondolkodás felé, hogyan lehet a dolgokat egyáltalán megnézni is, nem hogy máshogy is látni. Meglehet, ő nem így látja magát, de akkor is varázslónak tartom, aki már nem küzd, csak teszi, amihez ért. És akár az újabb előadó estjeit és felvételeit nézzük, akár a klasszikussá vált HBB számokat: mindmáig irdatlan súlya van annak, amit mond.

 

További fényképek.


Uzseka Norbert - 2018. május 13.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!