Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beszámoló: 100 Tagú Cigányzenekar - Papp László Budapest Sportaréna, 2018. február 25.

„Ti, akik annyi mosolyt varázsoltatok az ajkakra, annyi könnyet fakasztottatok a szemekben; Ti, akik zokogó hegedűiteket annyi századokon át hűségesen megosztottátok a nemzet minden bújával és minden gyönyörűségével, dicsőségével, Ti méltán megérdemelitek, hogy írásban és képben megörökítsenek benneteket, és kedveseinek legszebb emlékei között őrizzen meg a magyar.” (Blaha Lujza)

 

Hagyományőrzés, örökségátadás és népszerűsítés, zeneszerelem, őszinte áhítat, mély alázat, odaadás, zsenialitásból fakadó pimasz játékosság, virtuozitás, célorientáltság és -tisztelet, hihetetlen összetartás, tudatos katartikus hangulatteremtés, időtálló múltkísértés, örömteli hidegrázás… csak úgy bombáznak a minősítő képek, amikkel jellemezni tudnám a 2018. február 25-i Arénában - a magyar kultúra nagyköveteiként számon tartott 100 Tagú Cigányzenekar, Ökrös Oszkár cimbalomvirtuóz emlékére - tartott emlékhangversenyének atmoszféráját.

 

Odakint mínusz 15 fok tombolt, és sajnos az Aréna területén is csak nagykabátban lehetett elviselni ezt a februári vasárnap estét, talán ez az egyetlen, ami keresztbe húzhatta volna számításaimat. Aztán egy csöppnyi ijedtség, hogy nem hangversenyre, hanem egy beszélgetős emlékestre érkeztem, pedig a muzsika emléke, ami részvételre invitált. Azonban kételyeim és a fogvacogtató hideg is pillanatok alatt elszállt, amikor kibontakozott a téma, az este kerete: egy csodálatos emberre, egy önmagában is igazi kuriózumnak számító zseniális muzsikusra emlékeztek kollégái, pályatársai és terjedelmes közönségük a magyarság örökös fájdalmának taktusokba rendezett harmóniáin keresztül.

 

Közel 150(!) zenész, közöttük számos elismert és érdemes művész és több vendégművész gyűlt össze, sokan közülük az ország távoli pontjáról, de külföldről is érkeztek előadók, és azt hiszem, hogy ez már önmagában egy elismerésre méltó csoda. Nem is hiszem, hogy (csúnya szóval) a zeneipar fel tud még mutatni ilyen nagy állománnyal és ennyire egyedülállóan összetartozó, ilyen belülről fakadó, mély kollegiális tiszteletet és a muzsikálás iránti alázatos hozzáállást mutató társulást. Bennem már számtalanszor felmerült azelőtt is, hogy mi tart össze ennyi embert, most pedig döbbenten tapasztaltam, hogy éppen egyszerűségéből fakad a lényege, nagyszerűsége. A közös emlékek, célok, az együtt legyűrt akadályok, a közös elismerések és veszteségek már 33 éve teszik csak egyre erősebbé és letisztultabbá az egységet és a törekvést, hogy professzionális módon örökítsék meg és adják tovább a ma és a jövő generációi számára a kultúrának ezt a vidám és szórakoztató színfoltját és emlékeit.

 

Ezúttal Ökrös Oszkárra, a januárban sajnálatos hirtelenséggel elhunyt cimbalom művészre emlékeztek együtt. A művész zenész családban született, így már a szülői fészekben, hatéves korától szívta magába zenei tanulmányait közvetlenül a nagypapájától. Tíz évesen – miniszteri engedéllyel – a Zenei Konzervatóriumban folytathatta tanulmányait. 17(!) évesen már szólistaként kapott meghívást és játszhatott II. Erzsébet angol királynő születésnapi ünnepségén a londoni Palladiumban. Tizenöt éves kora óta a Magyar Rádió és a Magyar Televízió szólistája volt. Zenélt a Budapesti Fesztiválzenekarral, a 100 Tagú Cigányzenekar elnökségi tagja, cimbalom szólamvezetője és szólistája volt, ezen kívül a Bécsi Filharmonikusok többszöri meghívott vendégjátékosa, de a világ leghíresebb prímásaival, klezmer- és más szimfonikus együtteseivel játszott ugyanolyan játékos könnyedséggel, de a legprofesszionálisabb hozzáállással élete során.  A kritikusok „A cimbalom Liszt Ferenc”-e elismerő hasonlattal ruházták fel. Elnyerte a Magyar Köztársaság Ezüst-, majd Arany Érdemkeresztjét, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét majd nemrégiben élete Oscarját, a Kossuth-díj büszke és méltán elismert művésze lett.

 

A hangversenyben emlékező 100 Tagú Cigányzenekart szerintem nem kell senkinek bemutatni, mégis pár szót ejtenék róluk, hiszen szerintem korosztályomban is kevesen tartoznak azon szerencsés emberek közé akik, ahogy én is, szülei zenei nyitottsága miatt gyermekkoruk óta szívják magukba a zenei palettán felsorakozó hagyományos és hagyományőrző művészeink munkáságát. Én apukám által ismertem és szerettem meg a cigány-, magyar- népi és szimfonikus zene hagyományait és előadóit, így őket is, akkor még bakelitről. Lassan 33 éves fennállásuk eredményeként számos elismerésben és kitüntetésben volt részük. 2000-ben elnyerték a Magyar Örökség-díjat, ugyanebben az évben bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe is, de a Magyar Rádió Nívódíját és több hazai és nemzetközi fesztivál szakmai díját is elnyerték az évek során. 27 CD-t, 5 DVD-lemezt jelentetett meg a zenekar, és ebből 5 platina, 9 aranylemez lett. Legutolsó elismerésként 2014-ben „A ZENEKAR VILÁGHÍRŰ MŰVÉSZI ÉS HAGYOMÁNYŐRZŐ GYAKORLATA” néven bekerültek a Hungarikumok Gyűjteményébe.

 

Előadásmódjukat a autentikus egyszerűség, érthetőség és a pontos visszaadás, ugyanakkor a játékos virtuozitás és különleges összhangzás jellemzi. Céljuk, gondolom, nem más, mint a kivételes zenei tehetségek kitanítása és a hagyományos zenei értékek életben tartása, nem kis sikerrel. Az este szereplői voltak még: Kodály Zoltán, Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, valamint Berlioz, Vittorio Monti, Brahms, Strauss, Rossini csodálatos szimfonikus muzsikái, valamint kiemelném a cimbalom virtuóz barátai, a Masa házaspár (a Sabbathsong Klezmer Band alapítói) kiemelkedően hátborzongató, de egyben gyönyörű héber nyelvű búcsúdalát, amelynek háttérzenéjét Ökrös Oszkár cimbalmon játszotta egyidejűleg kis technikai segítséggel. Ennél felemelőbb és egyben meghatóbb szakmai elismerést és búcsút kollégától és baráttól, azt hiszem, még nem láttam korábban.


Volt még valami igazán varázslatos ebben az estében. Annyira színes, annyira életteli és meseszerű a zenekar színpadi megjelenése, hogy eleinte a képi világ elvitte azt az érzést, a hangsúlyt arról, amit vártam ennyi ember és hangszer összjátékától. De a megoldás kézenfekvő volt, egyszer csak lehunytam a szemem és bekövetkezett a csoda. Az évszázados zenei hagyomány és a zenekar mesterfokú művészetének ötvözete beférkőzött a szívembe, a hangok körbeöleltek és magukkal ragadtak egy teljesen más világba. Kivételes este volt ez, ami kiragadott a modern hétköznapok sietségéből, és olyan időkbe repített vissza, ahol nem az elektronikus hangok irányítják a szív billentyűit, hanem az autentikus harmóniák és dallamok simogatása. Ennek az élménynek tényleg nincs, nem lehet párja a világ kulturális életében.


Szászi Ibolya - 2018. március 1.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

Nincs találat kapcsolódó tartalomra!

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!