Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beszámoló: Little G Weevil – Művészetek Palotája, 2017. február 11.

Little G Weevil, eredeti nevén Szűcs Gábor, Budapesten született, és 2004-re már sokan ismerték a hazai blues életben, ám akkor Amerikába költözött. Ahol aztán bebizonyította, hogy valóban érzi a blues-t: a Memphisben megrendezett International Blues Challenge első helyezettje lett, albumai is jelentős szakmai és közönségsikert arattak. Ez magyarul annyit tesz, hogy ő egy világhírű blues muzsikus. Itthon mégis inkább onnan ismerik sokan, hogy egy időben az X-faktor tévés tehetségkutató zsűritagja volt.

Hanem azért a Művészetek Palotájában meghirdetett mindkét koncertjére gyorsan elfogyott az összes jegy, szóval idehaza is vannak bőven, akik kíváncsiak az autentikus blues muzsikára. A két koncert ugyanazon napon zajlott, s én az elsőn vehettem részt.

 

Az MR akusztik sorozatához kapcsolódó koncert elején emberünk egyszerűen csak felsétált a színpadra, mondott pár szót, majd egy szál gitárral belevágott a blues-ba. Sütött az így is, de aztán bejött Daniel Harper, az afroamerikai dobos, és a hangulat nyomban még vagy három fokozattal emelkedettebb lett. Már amennyire a MüPában azt lehet. Merthogy beigazolódott, amit előre sejtettem: ez a zene füstös klubokban, kocsmákban, szabadtéri fesztiválokon az igazi. Mert az ilyen helyeken lehet rá táncolni, a zenész és közönsége között nincs akkora távolság. A MüPával semmi bajom, remek hely, szuperül is szólt a buli, épp csak nem lehetett annyira buli így.

 

Más kérdés, hogy sok zenész a fél kezét (vagy amit épp nélkülözni tud) odaadná, ha az ő koncertjén „csak ennyire” lenne jó hangulat. Először is ott van Little G személyisége. Ő egy közvetlen, barátságos fickó, aki minden sztárallűrtől, megjátszástól mentes, pedig neki tényleg lenne mire felvágnia. Nem beszélt ugyan sokat a számok között, és ezen körülmények között a közönséget sem tudta annyira felpaprikázni a poénjaival, de így is sokszor varázsolt mosolyt az arcokra. Aztán meg, ahogy énekel és gitározik, hát, az tényleg világszínvonalú. Férfias, karcosabb hangja van, extremitásoktól mentes, és baromi feelingesen tud gitározni is. Virtuóz, de nem a villantós, hanem a csuklóból kirázós, szívből jövő értelemben. Az első pillanattól olyan volt ez a koncert, amilyennek a fejemben az igazi blues-t elképzelem, az a fajta, amit talán amerikai filmekben láttam-hallottam először. Végig megvolt az a semmivel össze nem téveszthető blues atmoszféra. Teljesen érthető, hogy Little G ennyire sikeres a blues hazájában is, mert született bluesman, aki úgy tolja ezt a zenét, hogy őt hallgatva akár a világ végéig is elkocsikáznék, biztos végig bírnám.

 

Az említett Harper is szédületes egy fazon, volt egy szólója, amikor nemcsak a dobjain, de a közönségen is játszott. Jobbára széles vigyorral és pimasz eleganciával tolta a legfifikásabb témákat is, de közben olyan erővel, ahogy metal dobosok is ritkán. Aztán jó pár dalban vendégszerepelt Pribojszki Mátyás harmonikás, aki szintén külön showman, és fergetegesen játszott a pofagyalun. Nemes Zoltán zongorista sem volt piskóta, ahogy a pékek mondanák, és az általa énekelt Fats Domino sláger az egyik legjobb példa volt arra, hogy miért működött volna „prolibb” helyszínen jobban ez a koncert. Az ilyesmit nem lehet ülve kibírni!

 

Szirtes Edina Mókus pedig már akkor meglepett, amikor csak a nevét olvastam a fellépők között. Nagyon szeretem népzenében gyökerező, sokszor igen elvont muzsikáját, de nem gondoltam úgy, hogy illik egy blues bandbe. Ez részint igazolódott is, volt, hogy kissé kilógott, de voltak zseniálisan eltalált részei, énekben és hegedűn egyaránt. Amúgy Edina és Gábor aznap találkoztak először, ahhoz képest meg bőven frankó volt, amit együtt muzsikáltak.

A koncert Little G új albumának, a Three Chords Too Many-nek volt a lemezbemutatója. Ez egy letisztultabb, részint vissza-a-gyökerekhez jellegű anyag, de messze nem csak erről szemezgettek. Bőven voltak az `50-es évek rock & rolljába áthajló nóták is, sőt, végül a pörgősebb dalok kerültek túlsúlyba. Jók voltak, de én szívesen elhallgattam volna még több lazább, akár lassabb-szomorúbb számot is. És nagyon várom, hogy újra láthassam Gábort, de olyan helyen, ami igazán az ő közege.

 

A teljes fotóalbum itt megtekinthető.


Uzseka Norbert - 2017. február 12.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Little G Weevil)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!