Főkép

Nem vagyok nagy fesztiváljáró, igazából ez az első alkalom, hogy bérletet vettem a SZIN-re (az előző években mindig a kamionról „esett le” nekem egy-egy); korábban pedig csak egy-két napot voltam kint, most viszont négyet. Munka mellett elég szokatlan ez az élmény, a holdkóros tárgyalásokról már ne is beszéljek. A kérdés mindig csak az, megéri-e az álmatlanság, a fesztiválhangulat pótolja-e a kieső munkaórákat (persze nem a vezetőség számára, mert az pótolhatatlan).

 

 

2014. augusztus 26. (0. nap)

Nehéz kezdet. Szállingóztak a hírek a beléptetési problémákról, hogy 10 óra helyett csak fél 1-kor nyitott a rendezvény (ami vicces, mert még azok az ügyfelek is panaszkodtak, akik a fesztiválon úgymond értékesítőként vesznek részt), de a valóság ennél sokkal borzalmasabb volt. A fél hatos Ocho Macho koncertre szerettem volna bejutni, fél öt körül már a sorban álltam, és végül meghallgathattam a koncertet – kívülről. Ugyanis már akkor a híd átellenes oldalán volt a sor (nem hosszában, hanem keresztben), és ez később csak rosszabbodott. Még szerencse, hogy társaságom akadt „Zonyika” moly személyében, akivel így vígan csacsogtuk végig a sorban állás procedúráját, az elénk bepofátlankodókról nem is beszélve. Igaz, az egyik úriember (őt bízván nevezhetjük annak) beígért nekünk némi röviditalt cserébe, amit be is tartott! Alig két és fél óra után bejutottunk úgy, hogy már a másfél órával később induló barátom is tudott hozzánk csatlakozni. Őrület!

 

Segítettünk felállítani a sátrat, majd szétnéztük, hiszen sok minden változott tavaly óta: egyrészt kevesebb lett a kempingezési hely, másrészt vurstli is várta a látogatókat, hogy az Árkád óriási hőlégballonjáról el ne feledkezzek. Mi egy laza vacsora után elkezdtük bepótolni a kieső időt, italozgattunk, majd a Nagyszínpad elé vonultunk Pendulumot hallgatni. Nem vagyok a drum and bass híve, de ez a cucc rendben volt. Kifejezetten felszabadítónak találtam ezt a fajta zenét, a tamtam-dobolás iránti vágyat, nagyszerűen elősegítette az ősemberes kollektív tudatállapotom felbukkanását és kiteljesedését. Igaz, az egyes számok közötti különbséget csak a kivetítő ábrái érzékeltették számomra, de hihetetlen volt ennyi ugráló, hajat rázó vagy éppen csókolódzó ember látványa a világvégi borús ég alatt – ami aztán apokalipszis formájában le is zúdult a fesztiválozókra, de ez már a következő nap története.

 

Végül nekünk a Pendulum után véget ért az este, mert a Fabula Rasa utolsó fél óráját már nem értük el, helyette egy roppant „szép és kényelmes” (OLX reklámszöveg) hintaágyba ültünk le és a lampionokat néztük, utána pedig felkerekedtünk, hiszen másnap kilenckor már tárgyalás várt rám.

 

2014. augusztus 27. (1. nap)

Ahogy utaltam már rá, kedd este elkezdett ömleni az eső egészen másnap délelőttig, sártengerré változtatva a Partfürdőt. Ugyan ebből délutánra, mire én kiértem, sok nem látszott, legfeljebb az utak mentén voltak tócsák, de a betont szépen letakarították, a fű pedig sokat fogott a dolgon. Persze lehet, erről a sátorozóknak más a véleményük…

Miután volt egy kis idő a SKAtch koncertig, körbenéztünk Zonyival a fesztivál területén. Azért látszott, hogy több ember jött ki, illetve ért be, mint az előző napon, bár ezt az Anima Sound System még nem vehette észre, mert a Nagyszínpad előtt alig lézengett pár ember. Az NNG sátorban sem látszott még 6-kor, hogy villámgyorsan megérkezik 50-60 ember, hogy ska-t hallgasson. Hiába szegedi a banda, eddig mindig elkerültem őket, kellemes zenét játszottak, pont ideális bemelegítő volt a PASO előtt.

 

A két koncert között jutott idő egy nosztalgia-italozásra és még szivárványt is láttunk! A Pannonia All Star Ska Orchestra pedig azt hozta, amit szeretek: kellemesen pezsdítő muzsika, jó ugrálás, profizmus. Bár az X-edik koncert után az ember már ismeri a panelokat, de még így is bőven megéri. Viszont hiába az ugribugri, ha az ember halálosan fáradt este 10-kor, így kicsit pihentünk és éjfélig csak a sátorból hallgattuk a közeli Zeneszöveg.hu színpadról szűrődő zenéket. Éjfélkor pedig már a Russkajára várva topogtunk; itt azonban jött a feketeleves: ritkán történik ilyen velem, de egyáltalán nem hatott meg a zene. Két éve életem egyik legjobb bulija volt az együttes koncertje a SZIN-en, míg most az orosz beszéd (amiből végre értettem részeket!) sem hozott lázba. Amikor negyedik számként már a Traktor traktusai hallatszottak, akkor éreztem, hogy váltani kell.

 

Így beálltunk a szomszédos silent discora várakozó sorba és egyáltalán nem bántam meg. Első alkalom, de nagyon élveztem: az egyik sávon ugyan teljesen érdektelen diszkózene szólt, de a másikon kellemes drum and bass, ami változatosnak és elszállósnak bizonyult, és bizony elgondolkodtam, hogy miért hallgatták csak ilyen kevesen, mert ha 10 embert láttam a százfős tömegben zöld fénnyel a fejénél. Ráadásul arra is rájöttem, hogy mennyire jó előadásmódja ez az elektronikus zenének, hiszen több árnyalatot hallasz, mint egyébként. De hát minden jónak vége szakad egyszer, hiszen másnap kelni kellett.

 

2014. augusztus 28. (2. nap)

A reggeli felkelés öt és fél óra alvás után brutálisnak tűnt, a munkanap pedig még inkább. Kétségesnek tartottam, hogy bírni fogok-e egyáltalán valamit a SZIN-en, mert morcosan nem akartam zenét hallgatni. Szerencsére, ahogy kiléptem az irodaajtón, jobb lett a kedvem, így beléptetés és egy egyszerű vacsora után kedvtelve hallgattam a Paddy and the Rats pörgős dallamait. Sőt, majdhogynem hihetetlennek tűnt, hogy este hatkor egyesek már tudnak bulizni, míg én épp azt keresem, hogyan ne essek ki a fejemből. Mindenesetre az ír muzsika kis zúzással megtámogatva jó ébresztő, ha nem is tomboltam úgy („Ilyen jó közönségünk még sosem volt délután!”), mint a többség, de éreztem a boogie-t a lábamban.

 

Kis séta után megérkezett Csaba is, és a SZINtérre vonultunk Tha Shudrast hallgatni. A szegedi bandát pár hónapja ismerem, zenéjük pedig elég változatos: nekem funky-s, de a soundcloud szerint blackpop, electro, hiphop, triphop, meg ki tudja még mi. Az eddigi egyetlen látott élő koncertjüket borzalmasnak találtam, most a feldolgozások után átváltottak saját számokra és jó hangulatot csináltak. Különösen fontos volt ebben a dizájn: az atomháború utáni divatot idéző gázmaszkok, arcfestés és mozgáskultúra is megadja az alaphangot.

 

Közben észrevettem, hogy a Szegedi Nemzeti Színház egyik színésze, Csorba Kata mellettünk ücsörög. Addigra már kicsit fel voltam bátorodva és odamentem hozzá gratulálni az egyik darabhoz, amiben játszott idén – úgy tűnt, még örül is neki. Fél perc múlva odajött hozzánk, és invitált minket a színpad következő együttesének koncertjére, amelyben ő és Szívós László, szintén színész, is énekel. Így maradtunk és belehallgattunk a C-wosh és a Funk Crew produkciójában, ami rappel és vokállal támogatott kellemes muzsikának bizonyult. És bár hiába volt szimpatikus a szegedi paneltömbökről írt melódia, az előző napi éjszakázás után hamar aludni akartunk, így nem vártuk végig az előadást, hanem hazafelé vettük az utunk. Már csak azért is, mert a péntek volt idén az utolsó napunk a SZIN-en.

 

2014. augusztus 29. (3. nap)

Kellett is a nagy pihenés, mert pénteken kicsit tovább szerettünk volna maradni, és így legalább dolgozni is bírtunk. Ugyanezen okból végül csak este kilenc után értünk ki, de ez tökéletesnek bizonyult egy laza vacsorához (jaj, azok az amerikai hotdogok most is hiányoznak!) a Gypo Circus előtt. A banda ugyanazt nyújtotta számomra, mint tavaly: ugrálós, könnyed zenét, ahol ugyan a dalszövegeket nem tudtam üvölteni (évi egy előadás azért kevés, hogy megjegyezzem), de átmozgatott az élmény. Bár Csaba megállapításával egyet kell értenem: a legtöbb koncert esetében csak az ütem a lényeg, nem a tánc, hanem az ugrálás – és valahogy a hangosítás is ehhez igazodik.

 

De hát ez volt az utolsó koncertünk, hiszen utána már csak silent discoba szerettem volna menni – ez sikerült is, hiszen 11 után kicsivel már táncoltunk. Ezúttal kicsit hip-hoposabb, talán populárisabb vonalon sikerült haladnunk, de nagyon élveztük. Míg kiszaladtunk egy kis innivalóért, sikerült beszélgetnünk néhány egyetemistával, ami talán a legszürreálisabb élmény volt az idén. Kicsit furcsa volt látni, hogy a fiúk a mellettük ülő lányok helyett a mi társaságunkban múlatták az időt, de persze előkerült a facebook kontra ismerkedés témája is. Ezt követően már a silent disco sem lehetett az igazi, a mérsékelten részeg srácok társasága minden élményt felülírt, így hajnali kettő körül ismét hazaindultunk, mert hát a hétvége szombaton lakodalommal folytatódott.

 

Jó időtöltés volt idén is a SZIN, és bizony elgondolkodtam azon, nem lenne-e jó legközelebb egy egész hetet itt tölteni. Hiszen a sok rohanás miatt nem volt időm szétnézni mondjuk a civil szervezetek között, nem utaztam az Árkád léghajóján, a sportos részleget sem próbáltam ki. De hát annyi szabadság nincs a világon, mint amennyit szeretnénk, így bizony ennyiből kell gazdálkodni. Nem unatkoztam ebben a négy napban, és ugyan lett volna még, ami kíváncsivá tett, de ami összejött, az is elég volt egy időre. Jövőre ajánlom mindenkinek ezt a kis családias fesztivált, mert olcsó, és ha kinövi az új szervezés gyerekbetegségeit, akár még hibátlan is lehet!

 

(Az eseményen készült képek megtekinthetők a szerző blogján - a szerk.)