Főkép

A Budapest Music Centerben rendezett ECM fesztivál harmadik estéjén Boros Zsófia (gitár) lépett fel a Koncertteremben. A szóló est ívét értelemszerűen a neves kiadónál megjelent lemezének anyaga alkotta. Először Leo Brouwer szerzeménye, a Zsófia számára oly kedves „Un dia de noviembre” darab csendült fel, amely azonnal megteremtette a koncert roppant bensőséges hangulatát, hogy aztán az argentin gitáros és zeneszerző Quique Sinesitől a „Cielo abierto” a latinos tempót is megadja, amelyet Boros csak tovább fokozott Vicente Amigo „Callejón de la luna” flamenco szerzeményével.

 

Kubából Spanyolországba azonban nem füstölgő ujjakon keresztül, hanem hihetetlen eleganciával és a kompozíciók ritmusainak szabad variációival jutottunk el. Boros kiváló érzékkel játszik az idővel, amely művészetének egyik meghatározó jegye. A másik alapvető tulajdonsága mind lemezen, mind pedig élőben roppant koncentráció-éhsége, amelyet hallgatóitól éppúgy megkövetel, mint saját magától. Nem, nem a közönséget rendre kioktató Keith Jarrett-féle viselkedésről van szó: Boros megértő türelemmel és elnézéssel viseltetik például köhögő közönsége iránt – amelyet egyébként Jarrett alapvetően koncentrációhiánynak tart. Hanem arról – és e tekintetben viszont hasonlít Jarrett-hez – hogy akkora erővel szippantja be a zene, hogy mi is vele sodródunk, és mint hulló falevelek tehetetlenül szállunk hangjainak hullámain. Egyértelműen Boros hangjairól van szó, mert – függetlenül a zeneszerzők sokszínűségétől – Zsófia annyira a maga képére formálja darabjaikat, hogy azok teljesen a sajátjaként szólalnak meg.

 

Kellemes meglepetés, hogy a koncertet a bécsi Wolfgang Muthspiel „Drei Tonspiele” darabjával folytatta, akinek Ralph Townerrel és Slava Grigoryannal közös gitártrió-korongja szintén az ECM-nél jelent meg szeptember végén (Travel Guide). A darab első tétele nem teljesen mentes Towner hatásától, mégis roppant szellemes technikai megoldásokkal díszített, amelyek mind a zenét szolgálják. Remélhetőleg Zsófia következő lemezén még többször meghallgathatjuk.

 

Abel Fleury, Ralph Towner, Dilermando Reis egy csokorban hangzottak el Boros korongjának központi részéből: a Fleury darab alatt felmerülő kihívásokat teljesen profin oldotta meg, hogy utána Towner „Green and Golden” szerzeményétől az erre fogékonyak teljes testükben lúdbőrözzenek és még megrezzeni se merjenek. A visszatérő melódia ívét Zsófia olyan finomsággal rajzolta meg, mint virágszirmot a rajta végigperdülő harmatcsepp.

 

Gitárjának húrjai a gitártesthez közelibbnek tűnnek az átlagosnál, amely könnyebbé teszi a játékot, halkabbá a hangszert, de nem ezért hegyeztük a fülünket, hanem azért, hogy minél több maradjon meg bennünk ebből az estéből, amelynek minél hamarabbi folytatását reméljük.

 

Előadó:

Boros Zsófia - gitár