Koncert: Firkin – 2009. március 18., Blues Alley

Amikor tavaly nyáron, a Sziget Fesztiválon a Flogging Molly koncertjét hallgattam, elmerengtem azon, hogy ugyan tagadhatatlanul hangulatos és megmozgató ez a zene, mit keres efféle kocsmamuzsika a nagyszínpadon.

Mert a punkos, rockos, néhol pedig – uram bocsá’ – popos beütésű ír mulatós dalok leginkább egy pohár Guinness és egy kis whiskey mellett hatnak hitelesen, csak ilyen környezetben szólalnak meg a maguk természetes elemében.

 

Ezért is tűnt okos ötletnek a Henry J. Bean’s bar & grill Blues Alley nevű alsó kocsmarészében megrendezni a Firkin budapesti „lemezbemelegítő” koncertjét, melyhez a Pucks ’n’ Fairies forrósította fel a hangulatot.

A hagyományos/fél-modern ír kelta hangszereken – vagyis fuvolán, hegedűn, bodhranon és gitáron – előadott tradicionális ír-kelta zene megtette a hatását, és néhány korsó (sajnos nem ír) sör után a közönség kellően előmozgatva fogadhatta a főzenekart.

 

Azt meg kell hagyni, hogy Péter János új csapata érti a módját, hogyan kell egy ilyen kis helyen is abszolút teátrálisan felvezetni egy bulit.
A csapat mintha még hangolt volna csak, egyedül az ír skótszoknyában fellépő Juhász Róbert verte engesztelhetetlenül dobján az ütemet, aztán letisztultak a dallamok, majd megszólalt a fuvola is, és végül Péter János is bejött a szűkös színpadra.

Ám ez a felettébb hatásos entrée cseppet sem lepett meg, hiszen a zenekarvezető előző projektje, a Shannon.huelőadásainak színpadiassága, sőt, eleve színpadra teremtettsége élénken megmaradt az emlékeimben.

 

A számok többségét pontosan a már említett Flogging Molly, valamint az egyik (ha nem a legelső) ír-kelta (jazz-)punk-rock csapat, a Pogues által sikerre vitt, sajátosan fanyar-lendületes stílus jellemezte, többségük pedig olyan tradicionális ír kocsmadal volt, mint az „Irish Rover”, a Dublinerstől is sokszor hallott „Wild Rover” vagy a többek között a Metallica Garage Inc. albumán is feldolgozott „Whiskey In The Jar”.

 

Marthy Barna énekes személyében nagyszerű frontembert talált a zenekar, aki egymaga el tudta volna cipelni a hátán a bulit, de mellette énekelt, gitározott még az ugyancsak kivételes előadói képességekkel megáldott Göttinger Pál, aki időnként ír sípon kísérte a többieket.

Sárhidai Zsuzsi punkos megjelenése éppoly izgalmasan hatott, mint a félkeretes elektromos hegedűjéből előcsalt melódiák. Ami azonban a leginkább átsütött az előadáson, az a tagok képzettsége volt.
Egy-egy rövid megnyilvánulásból, mint amilyen Szuna Péter basszusgitár-szólója vagy Marczis Attila egy-egy gitár-kiállása, azonnal kiderült, hogy a Firkin sokkal többet elleplez tudásából, mint amit megnyilvánulni enged.

 

Valahogy olyannak tűnt az egész, mint amikor egy művészetének minden titkát ismerő festőművész egyszerű, ugyanakkor kellemesen felzaklató absztrakt képekre ragadtatja magát.
Egyszóval érdemes meghallgatni, megnézni élőben a Firkint, méghozzá egy, a Blues Alleyhez hasonlóan hangulatos helyen, mert aki nem húzódozik az efféle mulatságtól, annak garantáltan felpezsdítő élményben lesz része.

Kapcsolódó írás:
Firkin: Firkinful Of Beer (CD)
Világzene itthonról 2 (CD)
Beszámoló: Firkin – Barba Negra Music Club, 2012. március 9.
Firkin: Igyunk pálinkát! (CD)