Főkép

Őszintén megmondom, hogy nagyon-nagyon régen voltam utoljára a Rádayban. Így enyhén szólva is nosztalgikus hangulatban caplattam végig K-val a Kálvin tér felől ide. Persze közben arról beszélgettünk, hogy kinek milyen élményei voltak megboldogult ifjú korában errefelé.
Pár perc után aztán persze ottan is voltunk és míg a The Last Days of Jesus a húrok közé nem csapott, óhatatlanul is arra terelődött beszélgetésünk fonala, hogy a megszépült, átépített és átrendezett Rádayban mi, hol is volt annak idején.

A szlovák illetőségű The Last Days of Jesus már az első percben kisebb meghökkenést váltott ki belőlem és azt hiszem ezzel mások sem voltak így. Számomra egyrészről a formáció - ének, dob, szólógitár, billentyű - volt érdekes, mivel basszusgitár sehol sem volt, másrészről maga a zene valahogy nem talált utat hozzám befogadásilag vagy tíz percen keresztül.
„Hivatalosan” progresszív gót rock címke lógatott a Wikipedia az együttesre, de maga a muzsika számunkra inkább valami kemény rockabilly alapokra rágyúrt, gót elemeket tartalmazó, pattogós rock/punk volt. Persze ehhez még tegyük hozzá, hogy északi szomszédainknak is van egy sajátságos elképzelésük mi is szerintük a „progresszív gót rock”. Így nem volt csoda, ha elsőre kissé értetlenül álltam a színpad előtt.
Viszont miután sikerült ráhangolódnom a The Last Days of Jesus-ra, azt kell mondanom, hogy határozottan tehetséges legényekkel állunk szemben. A pattogós dobalap egy idő után ütemes fejbólogatást, táncot, lábbal ütemverést eredményezett. A színpadképet MaryO énekes Jokerre hajazó arcfestése és a számok részét képező pantomim tette még látványosabbá.
Két dologgal nem voltam teljesen kibékülve. Egyrészt a hangosításon még dolgozhattak volna egy kicsit, hol ez, hol az nem hallatszott rendesen. A másik - teljesen szubjektív vélemény -, hogy nagyon kéne egy basszusgitár az együttesbe. Igaz, hogy 1993 óta nyomják a srácok ezzel a felállással, de a telt zenei hangzás élményéhez nekem nagyon hiányzott ez.

A szlovákok után aztán színpadra lépett a New Model Army. Az együttest Justin Sullivan és a 2004-ben elhunyt Robert Heaton alapította még 1980-ban. A zenekar megalakulása óta járja a világot és készíti zeneileg igencsak nehezen behatárolható albumait. Az alapvetően rockzenére építkező New Model Army sikeresen ötvözi a punk, a post-punk, a folk rock, az indie rock, a gothic rock, a rock noir és némely esetben a metal elemeit. Mindezekből kialakítottak egy olyan, semmihez sem fogható, sajátságos stílust, amely az 1984-es Vengeance debütáló album óta töretlen sikereket eredményez a zenekarnak.
Így nem véletlen, hogy megtelt a Ráday Music Pub is, méghozzá olyannyira, hogy lehetetlen volt megközelíteni a színpadot a hátsó sorok felől. A koncert gerincét a 2007-es High album alkotta, de természetesen minden meghatározó mű felcsendült, a közönség legnagyobb örömére. Az igaz, hogy huszonnyolc éve járják a világot, de ez egy cseppet sem volt kihatással a színpadi teljesítményükre. Zabolátlan energia és lendült áradt felénk a deszkákról. Határozott felüdülés volt hallgatni ezt a zenét, mert az embernek olyan érzése volt, hogy erre a másfél-két órára felül tud emelkedni a „szürke hátköznapok problémáin”. Igazán szabadnak és függetlennek érezhette magát mindenki aki ott volt.

Azt már régóta nem számolom, hogy Justin Sullivan hanyadik alkalommal is jár nálunk a New Model Army-val, az viszont biztos, hogy minden egyes fellépésük nagy sikert aratott. Természetesen ez is.