Főkép

Vegyes érzelmeim vannak a tegnapi koncerttel kapcsolatban. Egyfelől nagyon vártam és nem is csalódtam a zenészekben, másrészről viszont a körülményeknek köszönhetően igencsak csalódottan távoztam, miután ez volt életem első olyan koncertje, amit egyáltalán nem láttam.

Korai érkezésünknek hála azért legalább annyi jutott, hogy láthattam a két zenészt civilben. Mind Mick Moss, mind pedig Duncan Patterson is nagyon szimpatikusnak tűntek, kedvesen és közvetlenül eltársalogtak mindenkivel.
A beállás során egy Anathema dalt is meghallgathattunk, ami már előre jelezte, hogy jó kis estének nézhetünk elébe.

Aztán sajnos végül nem így lett, ami köszönhető egyrészt annak, hogy az amúgy is pici teremben elviselhetetlen meleg volt, másrészt meg rengetegen be is zsúfolódtak a tenyérnyi helyre, és jó szokás szerint persze a profi kosarasok magasságával vetekedő egyének álltak előre, megfosztva a magamfajta alacsonyabb egyedeket a látványtól.

Az esélytelenek nyugalmával foglaltam helyet egy sarokban, hogy legalább kényelemben hallgassam a zenét, de sajnos más kellemetlenkedő alakok a környezetemben simán túl tudták harsogni az egyébként halk és andalító muzsikát.
Sajnos néhány újabb koncertélményem alapján azt kell mondanom, hogy a magyar közönség olykor roppantul pofátlan és tiszteletlen tud lenni egymással és a zenészekkel is. Ez pedig elszomorító és bosszantó egyszerre.

Az Antimatter élő fellépését amúgy én is az After Music Clubban tudtam volna elképzelni, mert ez a kis terem pont alkalmas lehet egy ilyen bensőséges és családias hangulatú jammelésre.
A két zenész tipikus tábortűz mellett ülős, zenélgetős hangulatot tud csapni, saját dalaikat és néhány feldolgozást zeneileg minimalizálva.
Ha mindezt fekvő helyzetben hallgatom végig, biztos, hogy egy idő után elszundítottam volna, és ez itt jelen esetben nem kritika akart lenni.

A kb. másfél órás show így utólag a kellemetlenségek ellenére is fájóan rövidnek tűnik, pedig a duó bőven adagolta a jobbnál jobb dalokat.
Saját számaik közül a „Leaving Eden” és a „Legions” volt számomra a legkedvesebb, ezen felül pedig rengeteg Anathema tétel is elhangzott, főleg az Alternative 4 lemezről (a teljesség igénye nélkül: „Feel”, „Empty”, „Fragile Dreams”, „Eternity Part III.”, „Deep”, „Hope”), valamint további feldolgozásokkal is megleptek, olyanokkal mint a Frankie Goes to Hollywood „Power of Love”-ja, a „Black Sun” a Dead can Dancetől, a Trouble „Mr. White”-ja, vagy a Beatles-féle „Eleanor Rigby”.

A legmókásabb pedig egy rögtönzött dalocska volt Micktől arról, hogy mennyivel jobb lenne a forróságot fokozó lámpák nélkül a színpadon.
Mindezeket persze belassítva, mindenféle kíséret nélkül, akusztikus gitáron és Duncan különböző egzotikus húros hangszerein prezentálták, és mellé Mick énekelt bársonyos és kellemes hangján.

Sajnálatos, hogy ilyen mostoha körülmények voltak, mert ez sokat levont az egyébként hibátlan koncert értékéből. Talán legközelebb láthatom is őket, és ezzel teljes lehet az élmény!