Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Interjú Gombosi Adrienn ex-szépségkirálynővel - 2008. február

Gombosi Adrienn 2005-ben a Miss Balaton cím elnyerésével került a média érdeklődésének középpontjába. Egy ideje azonban a Hegedű Hercegeként emlegetett, Emmy-díjas Edvin Marton partnereként tűnik fel reprezentatív rendezvényeken.

A még ma is szerény, ugyanakkor természetes szépséggel megáldott ex-szépségkirálynő azonban nem csupán egy híresség tündöklő kísérője, hanem maga is öntudatos, karakán üzletasszony, aki határozott képet alakított ki saját céljairól, a divatról és a celebek világáról.

ekultura.hu Balettos családból származol. Soha nem fordult meg a fejedben, hogy te is erre a pályára lépj?

Gombosi Adrienn Megfordult a fejemben, sőt, mivel a színházban nőttem fel, a szüleim a Pécsi Balettnél, a Szegedi Balettnél, majd az Operaházban táncoltak, anyukám pedig a mai napig balettművész, és én a kulisszák közt, a balett-termekben, az öltözőkben nőttem fel, ez nekem mindig egyfajta álomvilág volt, és úgy gondoltam, hogy én is balettművész leszek.

Mindaddig, míg anyukámék nem mondták, hogy erről szó sem lehet, mert olyan szinten azért nem vagyok tehetséges, hogy szólista lehessen belőlem, vagy nem vagyok annyira tág, és ezért mindig küzdenem kellett volna érte, és anyukám a saját példájából kiindulva – hiszen ő már gyermekeket szült, már nem szólista –, azt mondta, annak nincs értelme, hogy feltedd az életed egy álomra, ami aztán a rémálmod lesz. Mert nem lehet belőle megélni.

ekultura.hu A modellkedés az álmod volt?

Gombosi Adrienn Talán olyan formában, hogy exhibicionista vagyok. Ez talán feltűnt több embernek is, és mindenképpen szerettem volna megmutatni magam. Vagy a színpadon, vagy szavalással. Országos szavalóversenyen például első voltam. Tehát a szereplés mindig a középpontban állt.

A modellkedés a legkézenfekvőbb dolog, ami ezt a szereplésvágyamat kielégíthette, és közben olyan anyagok maradnak meg rólam, amit később majd a gyermekeimnek, az unokáimnak megmutathatok.
Úgyhogy a pénzkereseti lehetőség mellett – mert valljuk be ez egy könnyű pénzkereseti lehetőség, nem kell hozzá diplomázni, nyelvvizsgát tenni, mert hiszen nem számít; egy idő után talán igen, de most még nem számít –, így megmutathatom magam, és még az utókor számára is fel tudok mutatni valamit.

ekultura.hu 2005-ben megnyerted a Miss Balaton címet. Mit kaptál az életben ettől a győzelemtől?

Gombosi Adrienn Mindenképp anyagi javakat kaptam. Egy autót, ugye a Skoda Fabiát. Ezen kívül mindenféle ruhát, nyaralást Kubába.
És nyertem egy tanulmányi lehetőséget a Hálózat Televízió Média Iskolájában, amit el is végeztem, le is diplomáztam ott. Bár ez csak egy OKJ-képzés, akkreditált képzés, de mégis megkaptam, és nagyon sokat tanultam gyakorlati téren arról, milyen az újságírás, vagy mondjuk a vágás.
Ez nem tartozik anyagi javak közé, de a jövőben mindenképpen tudok belőle profitálni.

És megtanultam, hogy ki az igaz barát, és ki nem. A verseny után kiütközött, hogy ki az, aki csak érdekből van velem, hogy általam több munkát kaphasson vagy lehetőségeket, és ki az, aki akkor is mellettem van, ha esik, ha fúj.

ekultura.hu Egy ilyen győzelem után sokan egy komolyabb televíziós csatornához szerződtek volna. Te miért nem ezt tetted?

Gombosi Adrienn Mert azt gondolom, hogy nagyon sokat kell még tanulnom ahhoz, hogy odakerüljek. Illetve a modellkedésből kiindulva úgy érzem, hogy ez nem tiszta világ. Mondhatjuk így.
És úgy határoztam, hogy nem állok be a sorba, és nem kezdek el zsemlét hordani az egyik főszerkesztőnek, hogy aztán egyszer majd följebb kerüljek, mert szeretném megcsinálni a saját vállalkozásomat, és szeretnék a saját magam főnöke lenni.

Úgyhogy, bár mondtam, hogy exhibicionista vagyok, és szeretném megmutatni magam, de mégsem olyan szinten, hogy megalázkodjak mások előtt, és talán túl elölről kezdjem.

Mert a modellkedéssel azért nagy lehetőségek nyíltak meg előttem, és bár tudom, hogy a műsorvezetés tapasztalataiból sokat tudnék kamatoztatni, és ez hosszú távú, nem úgy, mint a modellkedés, viszont alulról kell kezdeni, és zsemlét kell hordani, szinte ingyen dolgozni, amit már úgy érzem, nem tudnék annyira lelkesen és lelkiismeretesen végezni. És így nincs értelme csinálni.

ekultura.hu A vállalkozáson mit értesz?

Gombosi Adrienn Egy rendezvényszervező céget igazgatok, ezen belül a hostess-modell részét én viszem immár egy éve. Van egy tulajdonos. Én vagyok az üzletvezető, a szakmai igazgató, én hozom az üzleteket, és vannak alkalmazottak, akik leszervezik ezeket.

Elég kis cég volt, mikor odakerültem, de ma egy fantasztikusan jól menő vállalkozás, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy bővült az ügyfélkörünk, egyre több hostess-lánnyal működünk együtt, és nagyon jó munkatársaink vannak.

ekultura.hu A divat maga még fontos az életedben?

Gombosi Adrienn Ó, nagyon, természetesen. A párom miatt is nagyon fontos, és magam miatt is, hogy igényesen jelenjek meg, de azt hiszem, nem az a fő célom, hogy – mint sok velem egykorú lány – este nyolcig a plázákban vásárolhassak és végignézhessem az új kollekciót, mert ennél sokkal fontosabb dolgok vannak.
De azért figyelek, hogy igényesen, finoman, visszafogottan öltözködjek.

ekultura.hu Hogy érzed, a divat általában mennyire fontos része a mai kultúrának?

Gombosi Adrienn Ez szerintem korosztályfüggő. Mindenki próbál csinosan, divatosan öltözködni, de azt hiszem, hogy egy húsz-huszonöt éves lánynak nagyon meghatározó az életében a divat és a trendi öltözködés, míg egy negyven-ötven éves hölgynek már inkább a család a fontosabb, az hogy a gyerekei csinosan öltözzenek.

Úgyhogy ez szerintem korosztályfüggő, és én pont abba a korosztályba tartozom, akinek ez még nagyon fontos, és szerintem egészségesen fontos nekem is.

ekultura.hu Említetted a párodat. Mesélnél valamit róla is?

Gombosi Adrienn Őt Edvin Martonnak hívják, és két éve ismerkedtünk meg, csak én egy hosszú kapcsolatban voltam akkor. Éppen öt évesek voltunk az előző párommal, és tavaly vége lett ennek a románcnak.

Két éve ismertem már Edvint, mikor is most nyáron találkoztunk megint. Szeptember elsején egy nagy koncertre készült, és korábban beszéltük, hogy ha kíváncsi lennék a koncertjére, akkor nyugodtan hívjam el a családomat is és én is nézzem meg. Én pedig felhívtam, hogy esetleg kaphatnék-e tőle jegyet.

Felhívtam augusztus közepén, és megkaptam a két jegyet. Utána elhívott vacsorázni, udvarolt. És hát egymásba szerettünk. Úgyhogy így ismerkedtünk meg.

ekultura.hu Gondolom, most rengeteg koncertre és egyéb rendezvényre jársz. Ez mit tesz hozzá az életedhez?

Gombosi Adrienn Egyik részről nagyon tetszik, mert ez a csillogás, ez a nem mindennapi élet azért nem sok embernek adatik meg. Így most belelátok a celebek életébe.

Másik részről nagyon felületesnek tartom, és nem gondolom, hogy bármi értéket képvisel ez az élet. Egy kívülálló számára ez tényleg egy álomvilág, de benn lenni nem olyan érdekes. Sőt, azzal foglalkozni folyamatosan, hogy a körmöm színe passzoljon a ruhám végéhez, ez nekem fárasztó és nagyon unalmas.

Ugyanakkor muszáj elfogadnom Edvin mellett, hogy ezeken a rendezvényeken meg kell jelenni és reprezentálni kell vele, úgyhogy próbálom tolerálni, és őt is megérteni.

ekultura.hu És miféle világ az álmod?

Gombosi Adrienn Az álomvilág? Egy nyugodt világ. Szerintem, ami mindenkinek a vágyálma. Egy olyan család, amelyik kiegyensúlyozottan él. Hogy ne legyenek mindennapi gondjaink. Hogy sokat lehessek anyukámékkal.

Sajnos egyre kevesebbet vagyok velük, viszont szerencsére egyre több időt töltök Edvinnel. A harmónia nagyon megvan köztünk, így álmom és vágyam, hogy ezt az összhangot, szeretetet, szerelmet minél hosszabb ideig megőrizzük egymás közt és vigyázzunk rá.

ekultura.hu Köszönöm az interjút.


Galamb Zoltán - 2008. február 20.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére
Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Gombosi Adrienn)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!