Főkép

Remek, teljesen rokkant állapotban álltam neki az utolsó napnak. Megint esőre állt és hideg volt, így nem csoda, hogy ismét langyos vizet találtunk a fürdőben. Aztán az utolsó simítások: telefont utoljára adjuk be tölteni, sátrat lebontjuk, összepakolunk és visszük a cuccot a csomagmegőrzőbe, hogy ne töksötétben kelljen ezekkel foglalkozni. Utolsó „reggeli” (délután 2 van már) a Hillnél; befutnak a többiek és áttelepszünk a Présbe. Mivel szép lassan elhatalmasodnak rajtam a betegség tünetei, azonnali pálinkakezelésben részesítem magam. A lázam marad, de legalább nem fújom az orrom. Aztán már jött is a Beatsteaks nevű német formáció, akik mindenki által fogyasztható punkos muzsikájukkal jó felvezető együttesnek bizonyultak ma délutánra.

Őket követte a The Hives nevű, svéd banda. A minimálrock-szerűséget játszó együttes zenéjében több nagy előd lenyomatát is felfedezni véltem (Blur, Weezer, hogy csak párat említsek). Alapvetően jó kis bulizós zene lett volna, ha az énekes 5 percenként nem sztároltatja magát a 20 év alattiakkal, meg a fene se vágyik rá, hogy ötször kérdezzék meg tőle „jól érzi-e magát éppen”. Ha „csak” simán zenéltek volna, még 5-6 szám tuti belefér a műsorba.

A svédek után a Sex Action következett. Sajnos tagadhatatlan, hogy míg az előző két zenekar 25-35 ezer embert vonzott, az Sex Action-re nagyságrendekkel kevesebb ember volt kíváncsi. Pedig most jelent meg új albumuk, meg nem ők voltak itt az egyetlen banda, akik több év kihagyás után álltak össze ismét. Ráadásul most kivételesen nem volt baj a Nagyszínpad hangosításával, minden rendben szólt mindenhol. A kevés nép ellenére Szaszáék adtak egy fergeteg koncertet, amelyre büszkék lehetnek.

Mivel nem vágytam egy szigetlakótól a következő minősítést kapó zenekarra – „ez az a banda akire kijön a 13 éves műpunk csajtól kezdve a 17 éves plázacica” –, elhúztam a Good Charlotte elől és inkább a magyar vonatkozású Ignite-ot hallgattam meg. (Mint kiderült igazam lehetett, mert Z és a többiek sikítva menekültek Ignite-re pár nóta után, pedig ők aztán abszolúte nem szeretik ezt a fajta muzsikát.) Szóval az Ignite kellemes HC zúzást prezentált; Téglási Zoli emberfeletti energiával igyekezett minden dalt előadni. Bár magyartudása kissé megkopott és Irakot is következetesen összekeverte Iránnal, de nézzük ezt el neki. Amit zenei téren elért, azt csak kevés vagy egyetlen magyar könnyűzenész sem mondhatja el magáról.

Sajnos az Ignite után semmi energiám nem maradt, pedig Deák Bill Gyulát terveztük még megnézni K-val. A láz azonban keresztülhúzta a számításaimat és így még éjfél előtt vettem könnyes búcsút a Szigettől és mentem haza, hogy ismét egy évet várhassak a visszatérésre.