Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Thor: Ragnarök (film)

A tavalyi év egyik nagy Marvel meglepetése volt, hogy az új-zélandi Taika Waititi kapta a Thor: Ragnarök rendezését. Ez, ismerve a rendező korábbi filmjeit (Hétköznapi vámpírok, Vademberek hajszája) és azok stílusát, összekapcsolva a Thor: Sötét világ komor atmoszférájával és a kifejezetten vészjósló Ragnarök címmel, igencsak érdekes találgatásokra adott okot. Két korábbi kisfilmmel már kaphattunk egy kis ízelítőt abból, hogyan is nyúl Waititi a szőke istenség figurájához  ezek annyira sikeresek lettek, hogy szinte a végeredmény ismerete nélkül is borítékolható volt, hogy a harmadik Thor film szép nézőszámot fog produkálni. Szerencsére a film maximálisan megérdemli ezt a figyelmet!

 

Thor karaktere rengeteg kiaknázandó lehetőséget rejtegetett magában eddig is, mint egy jó vígjáték alapja, a rendező pedig remekül élt ezzel a lehetőséggel. Az asgardi isten ugyanis egy bohém, egyszersmind végtelenül nagyképű alak, akit csak a harc, a bulik és a nők tudnak megmozgatni, mindeközben pedig imádja produkálni magát. Az egész film pedig pont ezekre a jellemvonásaira épít.

 

A Ragnarök nem hagy sok időt a gondolkodásra, ugyanis már az első jelenettel berántja a nézőt egy fergeteges buliba. Szinte azonnal kiderül, hogy a történet középpontjában az istenek lakhelyét fenyegető pusztulás megállítása áll – majd az is, hogy a film egésze szempontjából mindez másodlagos. Ugyanis az első tíz perc már tökéletesen érezteti, hogy a hangulat és a körítés lesz az igazán erős része a Ragnaröknek, szerencsére a film a saját magának diktált tempót végig tartani is tudja, és nem veszít lendületéből, így nem is hiányoljuk, hogy a sztori nem túl csavaros. Noha a korábbi Thor mozik is egyszerű plottal dolgoztak, most ez is összefoglalható három pontban: megjelenik Thor eltitkolt, gonosz nővére, Hela, és el akarja pusztítani Asgardot; Thor egy idegen bolygóra kerül, ahol találkozik Hulkkal; ők együtt pedig megküzdenek a gonosszal (akit ismét csak az istenek családja termelt ki…). Mindezek mellett van bőven tere minden másnak, amivel tisztességgel fel is töltik a két órás játékidőt.

 

A galaxis örzőiből ismerős sci-fi vonal, megspékelve a VHS korszakot idéző zenével és képi világgal csak a kezdet: a remek párbeszédek és a javarészt jól kibontakozó karakterek egy eddig ismeretlen atmoszférát kölcsönöznek a filmnek. Persze a legfontosabb rész a humor: hiába a sok harc, és se szeri, se száma az elhulló mellékszereplőknek, a Ragnarök annyira nem veszi komolyan magát, hogy lassan egy kedélyes buliban kezdjük el magunkat érezni, ahol mindenki jól szórakozik a repkedő végtagokon.

 

A karakterek között a legnagyobb meglepetés Hulk (Mark Ruffalo szokásosan jól hozza a figurát), akiből végre olyan dolgokat kapunk, amiket korábban nem. Most tényleg a zöld behemótot látjuk, nem Bruce Bannert; a törő-zúzó Hulk saját jellemet és motivációt kap, ami bár annyira nem fajsúlyos, mégis érdekes újdonságot jelentenek. Megkapjuk a szokásos, már-már kötelező haknit Lokitól (Tom Hiddleston), a morális ide-oda sodródásával együtt. Cinizmusa jól működik a vicces jelenetekkel, számomra most valahogy hitelesebbnek hatott az egész karakter, mind az eddigi filmekben. Mindez persze nem csoda, hiszen a gyenge történet mellett a rendezés és a forgatókönyv több figyelmet tudott fordítani rá is. Az új szereplők közül pedig Valkűr (Tessa Thompson) a legérdekesebb: az ő harcos, fiús karaktere remek összhangban működik a többiekkel. Határozott, ötletes megjelenései vannak a vásznon, tökéletesen elhelyezett női karakter. (Érdekesség, hogy maga a rendező is felbukkan egy szerepben, aki látta már őt filmvásznon, annak könnyű lesz kiszúrnia a cameok között.)

 

Persze a komikum fő forrása mégiscsak Thor marad. A szokásos közegéből kiragadott, megalázott Thor, akinek se pörölye, se hosszú haja, és még csak nem is a Földre dobták le, ahol mindenki imádja a legerősebb Bosszúállót. Az ő csetlése-botlása szolgáltatja a legtöbb humort, szinte minden helyzet, amibe belekerül, rosszul sül el, és majdnem mindig pofára esik. Chris Hemsworth-nek jó érzéke van a komédiázáshoz, ez a játékán is érződik. Jól illik ehhez a karakterhez ez az átmeneti szerencsétlenség; mintha csak egy elkényeztetett gyereket látnánk, akit először szívatnak meg az iskolában.

 

A Thor: Ragnarök egy bármikor újranézhető szuperhősös vígjáték, valahol A galaxis őrzői és a Deadpool humora között. Jót tett neki, hogy szakított a korábbi részek komor hagyományával, és valószínűnek tartom, hogy a sikert látva a Marvel a továbbiakban is meg fog maradni ezen a vonalon.


Takács Zsolt - 2017. november 2.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!