Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Budapest Noir (film)

„Budapest. Valakinek a halál, valakinek a fények városa.”

 

Ezzel indít Kondor Vilmos Budapest Noir című kultikus regényének régen várt filmváltozata. Na jó, igazából a Gömbös Gyula volt miniszterelnök koporsóját Budapestre szállító vonattal, de ez a jelenet csak arra jó, hogy el lehessen helyezni a vásznon a filmesek neveit. Mert sajnos több funkciója nincs, ahogyan a film többi magyar vonatkozásának sem, de túlságosan előreszaladtam. Szóval, Gordon Zsigmond, akit itt Kolovratnik Krisztián személyesít meg, ezzel a velős sorral indítja a filmet. Ezzel pedig azonnal előre is vetíti az adaptáció egészét: egy tisztességes, de elkésett magyar film noirt.

 

Holtan találnak egy prostituáltat az utcán. Nem ritka eset ez a harmincas évek Budapestjén. Azonban a kiérkező Gordon, aki az Est című lap bűnügyi újságírója, ráismer arra a titokzatos fiatal lányra, akivel korábban az Abhazia Kávézóban találkozott. Ez pedig nem hagyja nyugodni a kemény öklű, a várost jól ismerő újságírót, aki önjelölt detektívként a nemrég külföldről hazaérkezett barátnőjével, Krisztinával (Tenki Réka) ered a rejtély nyomába. Ám a szálak magasra vezetnek, és egyáltalán nem biztos, hogy a város rendőrfőnöke (Anger Zsolt) az amúgy is feszült légkörben a segítségére lesz.

 

Talán nincs még egy annyira karakteres filmműfaj, mint a film noir. A fenti történetismertetés klasszikus noir helyzet: a magányos nyomozó (itt újságíró, de ez csak annyiban jelent hátrányt, hogy nincs pisztolya, ellenben az öklére Gordon is bármikor számíthat) egy rejtélyes nő nyomába indul – aki itt mondjuk maga az áldozat, de ennyi még belefér. A film noir a komor és feszültséggel teli 1940-es és 1950-es évek terméke, amikor a határ a törvényes és törvénytelen között kezdett elmosódni, a főhősök gyakran segítő nélkül maradtak, sötét bárokban és sikátorokban igyekeztek eleget tenni küldetésüknek, amit gyakran egy ördögi nőtől kaptak. De nem csak a főhősök voltak keménykötésűek: a filmek világa is erőszakos, kegyetlen, sokszor maga a főszereplő maradt az egyetlen figura, aki az igazság és a jó fáklyáját hordozta. A fény és árnyék kettőssége jellemzi ezt a műfajt, mintegy kiemelve a jó és rossz különös összefonódását.

 

A film noirok legismertebb alapanyaga Dashiell Hammett és Raymond Chandler hard boiled krimijei, szóval annyira nem kell meglepődni, hogy az ő hagyományukat továbbvivő Budaest Noir regénynek egy klasszikus film noir adaptációt készítettek. Bevallom, én azok közé tartozom, akik nem habarodtak bele Kondor Vilmos regényébe, viszont tény, hogy megjelenésekor újszerűnek számított idehaza, a magyar krimi még csak kereste az útját, és a szerző jó érzékkel ragadta meg a két világháború közötti miliőt, amibe teljesen beleillett egy keményöklű, az igazságot csahos kutyaként hajszoló főhős. Sajnos viszont pont ez az, ami fájóan hiányzik a filmváltozatból: hiába a Szabadság-híd és a Gellért-hegy, nincs benne a „pestiség”, a magyar atmoszféra. Így hiába egy klasszikus noir, nincs benne igazán semmi plusz.

 

Mert nem rossz film a Budapest Noir. A karakterek a maguk klasszikus módján működnek, még ha a színészek nem is igazán tudnak beléjük sokkal több tartalmat csempészni. Tenki Réka és Kulka János játéka most is briliáns, de utóbbi is csak egy jelenet erejéig tudja megmutatni, mire is képes. A történet, mint már említettem, a jól ismert vonalon halad, egyik nyom követi a másikat, titkos gyűlések és bordélyok váltják egymást, a legkülönfélébb alvilági figurákat ismerjük meg, de mindegyikük annyira általános, hogy akár Amerikában is élhetnének. Ugyan a második felére a mozi izgalmassá válik, és ahogy lassan összeáll a kép, egyre jobban szorítunk Gordonnak a sikerért, mégis azt érzem, hogy lehetett volna ez sokkal jobb film.

 

Úgy gondolom, hogy 2017-ben a magyar filmgyártás számára is egy szimpla film noir már nem nagy teljesítmény. Kolovratnik Krisztián keménykötésű nyomozó-újságírója önmagában kevés, hogy emlékezetessé tegyen egy filmet. Másfél órán át jól szórakozunk, kapunk egy kis kikacsintást a korszakra, láthatjuk kedvenc színészeinket, együtt töprenghetünk főhősünkkel a rejtély megoldásán, de amikor kilépünk a moziból, már tudjuk, hogy mit kaptunk a pénzünkért. Egy korrekt, de nem igazán maradandó alkotást. Pedig Budapest nemcsak a halál és a fények városa, hanem ennél sokkal, sokkal több mindené.


Takács Gábor - 2017. november 2.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Gárdos Éva)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!