Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Titanic Filmfesztivál 2017: Kisvárosi szamuráj / 20. századi nők / Út Mandalajba

Idén is megrendezik, immár 24. alkalommal a Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, én pedig továbbra is lelkesen próbálok minél több filmre eljutni, akárcsak az előző években. A „brazil Mad Max”-től Oscar-jelölt filmeken át ázsiai elefántos road movie-ig idén is rengeteg alkotás található a kínálatban – reméljük, most is találhatunk köztük új kedvenceket. A második napon egy finn nindzsa-paródiafilmmel gazdagodtam, míg a harmadik fesztiválnapot 1979 Dél-Kaliforniájában és napjaink Bangkokjában kezdtem.

 

Kisvárosi szamuráj

(Samurai Rauni / Samurai Rauni Reposaarelainen, rendezte Mika Rättö)

 

Aki esetleg csodálkozna, hogy mégis mit keresnek nindzsák és szamurájok Finnországban, annak... nos, nincs válaszom. Annyit viszont bátran állíthatok, hogy mire végig ér ezen a nyolcvan percen, ez lesz a legkisebb problémája a Kisvárosi szamurájjal. Mika Rättö és öt(!) forgatókönyvíró-társa ugyanis nem kisebbet határoztak el, mint hogy készítenek egy igazi paródiafilmet finn nindzsákról és szamurájokról, aminek köszönhetően már az alaphelyzet is annyira abszurd és röhejes, hogy mire a tompa fűszállal való gyilkosságig elérünk, már fetrengünk a röhögéstől.

 

A film középpontjában Rauni Reposaarelainen áll, az állandóan részeg, gyakran gyilkoló, még gyakrabban erőszakoló, és úgy általában mások szenvedését élvező szamuráj, aki, miután megtudja, hogy bérgyilkos-nindzsákat fogadtak fel ellene, elindul bosszúhadjáratára, hogy kiderítse, ki a megbízó. Akinek ez nagyon tipikusnak hangzik, ne aggódjon, pont ez a lényege: Rauni bosszúja természetesen csak amolyan keretként szolgál, hogy a készítők ad hoc jelleggel egymás után pakolhassák az olykor kissé lapos, máskor viszont egészen fenomenális gegjeiket, vagyis megmártózhassanak abban a groteszk abszurditásban, amit csak egy suttyó finn japánmániásokról szóló alkotás engedélyez. Márpedig abba nagyon sok minden belefér...

 

Ugyanakkor mégis nehéz meghatározni a film hangulatát: hiába a nevetségességig eltúlzott minden, közben mégis valami nyers, zsigeri erővel adja elő a jeleneteket (nem kis mértékben Mika Rättö főszereplő szamurájának köszönhetően), ami egyszerűen rátelepszik az emberre. Mondanám, hogy olyan, mint a Kill Bill, de a Kisvárosi szamuráj szerintem ennél sokkal kevésbé összetett: inkább a trashfilmes suttyóságban dagonyázik, mintsem hogy igazán átgondolt koncepciót mutasson fel. Ez egészen a végéig nem válik problémává, ott viszont nagyon úgy tűnik, mintha nem tudták volna befejezni. De ettől még nem tagadnám le azt sem, hogy a Kisvárosi szamurájnál elborultabb nindzsafilmet én még nem láttam, és persze szerepel benne a világ legjobb „mester vs. tanítvány” ütközete is.

 

20. századi nők

(20th Century Women, rendezte Mike Mills)

 

Még az Oscar-szezonban figyeltem fel a 20. századi nőkre, történetesen ugyanis forgatókönyvírói jelölést kapott, ami számomra mindenképpen jelzésértékű (így utólag persze azt mondom, hogy jóval többet is megérdemelt volna). Ráadásul az a Mike Mills rendezte, akinek legutóbbi filmjét, a Kezdőket, nagyon szerettem: abban a műben édesapjáról mesélt, most pedig sorra került az édesanyja is. 1979-ben járunk, Santa Barbarában, ahol Dorothea egyedül neveli tinédzser fiát, Jamie-t, azonban ráébred, hogy egyre kevésbé képes megtalálni a kamaszfiúval a közös hangot, egyre kevésbé érti, hogy mi zajlik le benne, mit szeret és mi akar lenni. Segítségül hívja Abbie-t, a házban lakó meglehetősen különc fotóművészt, és Julie-t, a fia barátját (akibe Jamie természetesen szerelmes is), hogy terelgessék kicsit Jamie-t, hátha könnyebben rátalál a saját útjára...

 

Kicsit bután hangzik ez így elmondva, pedig a történet mögött egy szenzációs film rejtőzik. Mike Mills képes elérni, hogy nagyjából fél perc elteltével már kiüljön a szánk szélére egy röpke mosoly, hogy aztán a következő két órában ne is váljunk meg tőle. Annyi szív, annyi szeretet, annyi lelkesedés járja át a 20. századi nőket, hogy képtelenség nem imádni minden percét: bohókás karaktereit, akik tökéletesen megelevenednek a vásznon, úgyhogy nem is akarunk megválni tőlük; könnyed humorát, amibe néha egészen szívszorító dráma keveredik; varázslatos képeit, tele élénk színekkel és persze elképesztő atmoszféráját, tele korabeli punk és még régebbi dalokkal, feminista gondolatokkal és viccekkel, őrült párbeszédekkel, Annette Bening, Greta Gerwig és Elle Fanning hibátlan játékával (no meg Lucas Jade Zumann-nal, akit remélem, hamar felfedez magának Hollywood).

 

Ha nagyon kötözködni szeretnék a filmmel, valószínűleg ott keresném a gyenge pontját, hogy mivel ennyire a karakterekre épít, és ennyire hagyja őket megélni saját tragédiáikat és örömeiket, egy idő után azon kapja magát az ember, hogy sokkal inkább egy színes montázst néz, apró részletekre fókuszál a nagy egész helyett – de valójában még ezt sem tudom a szemére vetni, annyira jó nézni. Jamie felnövéstörténetén keresztül kirajzolódik a 20. század második fele, három generációnyi nő, akik máshogy képzelik el a saját életüket, mi pedig csak sodródunk velük, hallgatjuk a Talking Heads-et, nevetünk, mosolygunk és figyeljük, ahogy életre kelnek a szemünk előtt ezek a figurák. Óriási filmélmény.

 

Még megtekinthető: április 12-én kora este az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

 

Út Mandalajba

(The Road to Mandalay, rendezte Midi Z)

 

Meglehetősen nagy gondban vagyok az Út Mandalajba értékelésével: valójában még azt sem feltétlenül tudnám meghatározni, hogy miről szólt. Az addig egyértelműnek tűnik, hogy cselekményét tekintve Bangkokban járunk, ahova Burmából érkezik két illegális bevándorló: Lianqing, aki majd barátnőinél tervezi meghúzni magát, hogy később rendes papírokat szerezve jó munkát találjon, és Guo, akinek már biztos helye van a textilgyárban. A sors azonban úgy hozza, hogy Lianqing Guo segítségére szorul, és közösen próbálnak boldogulni egy olyan világban, ahol a feketemunkások eldobhatóak és kihasználhatóak...

 

Ez idáig talán még nem is hangzik túl bonyolultan, ám Midi Z filmje számunkra, európai szemnek meglehetősen idegen módon mutatja be Lianqing és Guo életét. Nagy lépésekben, mozaikokból áll össze ez a közel másfél óra, szinte mindvégig statikus, mozdulatlan a kamera, Midi Z nagyon sokat elhallgat a szereplőink tetteiből és párbeszédeiből (már ha vannak...) – amikor pedig mégis látjuk őket, túl gyakran idegenek, furcsák a reakcióik. Nem értjük érzelmeiket, motivációikat, zavarosan kommunikálnak, mintha hiányozna egy rétegnyi (kulturális-szociális) ismeretünk, így pedig túlzottan távol maradnak ahhoz, hogy igazán érdekelni kezdjen a sorsuk.

 

Pedig amikor nem a karakterekre fókuszál, az Út Mandalajba is sokkal izgalmasabbá válik: ahogy portrét fest a bangkoki feketemunkások életéről, ahogy bemutatja, miként nézik semmibe az embereket, ahogy finoman bevezet az illegális bevándorlók thaiföldi életébe, az sokkal megragadóbb (fel is merült bennem, hogy keresnem kellene egy jó dokumentumfilmet az ázsiai gyárak kizsákmányoló működéséről...). Ez azonban lényegesen kisebb időtartamot jelent a filmből – a maradékban pedig rám nem várt más, mint értetlenkedés és zavar. Pedig Midi Z még az egyik legbizarrabb, leginkább zavarba ejtő álom(?)jelenetet is bemutatta, amit mostanában láttam...

 

Még megtekinthető: április 9-én késő este a Toldi Mozi kistermében.


Szabó Dominik - 2017. április 9.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Mika Rättö)

A szerző (Mike Mills) további művei:

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Midi Z)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!