Főkép

Ez így nem lesz jó. Próbáljuk így:

A Hurok Madarász Isti (akivel legutóbb A fekete múmia átka kapcsán találkozhattunk) első mozifilmes rendezése, és nem mellesleg a forgatókönyvet is ő jegyzi. A történet szerint Ádám (Száraz Dénes) barátnőjével, Annával (Martinovics Dorina) drogfutárként dolgozik Dezsőnek (Anger Zsolt). Épp meg akarnak szökni megbízójuk elől, amikor Anna bejelenti, hogy terhes. Viszont hamarosan minden elromlik – de talán Ádám képes helyrehozni, amikor újra átéli ugyanazt a napot.

 

Egy így nem lesz jó. Próbáljuk így:

A Hurok olyan értelemben nem időutazásos film, hogy nem ad magyarázatot arra, miért is éli át Ádám újra és újra ugyanazt a napot. Szóval aki arra vár, hogy furmányosan felépített, paradoxonokkal megtűzdelt időutazást fog látni, az jobb, ha felkészül – már csak azért is, mert a film több ponton is mintha önkényesen kezelné ezt az „időkavarást” (ahogy a rendező nevezi). Nem világos, honnan indul az ismétlődés, hány verziója létezik Ádámnak egyszerre, hogyan képes befolyásolni más szereplők sorsát vagy a fizikai valóságot az újrakezdés.

 

Egy így nem lesz jó. Próbáljuk így:

Ha öt-hat évvel ezelőtt olyan filmet kaptunk volna, mint most a Hurok, akkor nagyon is elégedettek lehetnénk. A film megvalósításában érezni a profizmust: az operatőr és a vágó rendesen kitett magáért, a díszletek egyedi hangulatot árasztanak, ahogy a szürkés, letisztult környezet is. Ez a szürkeség talán néhol kicsit sok volt, de teljesen érthető, hogy a minél erősebb atmoszféra megteremtése miatt volt erre szükség. Egy baj van vele: mára már annyi remek magyar filmet kaptunk, hogy feljebb kúszott az ingerküszöbünk.

 

Egy így nem lesz jó. Próbáljuk így:

Sok hasonló filmmel találkozhatott már a nézőközönség, mint a Hurok. Ott van a klasszikus Idétlen időkig, amiben Bill Murray utálatos figurája kénytelen újra és újra átélni ugyanazt a napot, amíg meg nem változik. De a Hurok megoldásaiban (legalább is az állandóan futó szereplők miatt biztosan) megidézi a Lé meg a Lola című német klasszikust is, ami nem kifejezetten időutazással operál, hanem ugyanazt az eseménysort forgatták le különféle kimenetelekkel. A Hurok-féle filmeknél az „időkavarás” két szerepet tölthet be. Először is vagy a paradoxonokkal játszik a film, és így próbálja megoldani az „első körben” felbukkanó problémát (kihasználva, hogy a szereplő mindig egyre többet és többet tud, lásd még A holnap határát). Ez megmaradhat szimpla thriller szintjén, amikor a főhősnek magát és szeretteit kell megmentenie, de összekapcsolódhat jellemfejlődéssel is, és ez a másik szerep: a főhős személyisége is átalakul. Nem az akció, a csávából való kimászás a fontos, hanem ahogy átalakul a figura az „időkavarás” hatására. Itt mindkettőre megvan az esély: Ádám kifejezetten antipatikus figura, akiről már az első percben kiderül, hogy önző és kicsinyes, inkább mentené a saját bőrét, elhagyná terhes barátnőjét, csak hogy megmeneküljön. A film végére persze ő is változik, többször tanúbizonyságát teszi annak, hogy „kicserélték” (erre egyébként egy nagyon szimbolikusnak is tekinthető jelenettel rá is erősít a film). De ahhoz, hogy ez működjön, nem hiányozhat a fejlődés íve sem. A Hurok itt hibázik: nem értem igazán, hogy miért alakul át Ádám figurája. Több traumatikus élmény is éri, persze, hisz többször is látja barátnőjét holtan, de valahogy nem sikerül megfogni azokat a pontokat, amik hatnak rá. Túl lassan épül fel a film, és sokáig nem is tudok igazán drukkolni Ádámnak – pont azért, mert a film elején teljesen antipatikus. Nem tud hős lenni.

 

Egy így nem lesz jó. Próbáljuk így:

Ha öt-hat évvel ezelőtt olyan filmet kaptunk volna, mint most a Hurok, akkor nagyon is elégedettek lehetnénk. Szemmel láthatóan a rendezők egész sora nőtt fel ahhoz, hogy úgy instruálja a színészeit, ahogyan egy film esetében kell. Nagyon komoly fegyvertény, hogy a filmes színjátszáshoz is értő színészek természetesnek tudnak tűnni a vásznon. Nem azt mondom, hogy minden szereplő tökéletesen játszik – pont mintha a főszereplőt alakító Száraz Dénes érezne kicsit lassan rá a karakterére –, de az remek fokmérő, hogy nem érezni röhejesnek, amikor a szereplők pisztolyt fognak egymásra. Nem idegen a játékuktól és magától a filmtől sem, hogy „hollywoodi” legyen. Nagyon örülök annak, hogy a hazai filmgyártás eljutott oda, hogy komolyan vehető thrillerekkel képes előrukkolni, és hogy még az elsőre nevetségesnek tűnő főgonoszokról is hamar kiderül, hogy bizony komolyan kell őket venni. Persze itt szükség van olyan karakteres színészekre, mint Anger Zsolt, akinek remek és hiteles játéka sokat dob a Hurok egészén. Ahogy mondani szoktam: vannak olyan színészek, akiktől minden film csak jobb lehet.

 

Egy így nem lesz jó. Próbáljuk így:

Mit mondhatnék a Hurokról? Tisztességesen összerakott thriller, amiben viszont az „időkavarás” néha túl kusza. Nem képes annyira feszes lenni, mint mondjuk állandó ellenpéldám, A berni követ, és nem tud olyan jellemfejlődést sem produkálni, mint a szintén thrilleres elemekkel operáló A nyomozó (Anger Zsolt rulez!). Megmarad a kettő között, ami viszont lehet, hogy kevés a mai piacon.

 

Egy így nem lesz jó. Próbáljuk így:

A Hurok kellemes film. Nem ez lesz az év filmje, de ez csak azért van, mert már feljebb kúszott az ingerküszöbünk az utóbbi években, és nem esik le az állunk, ha egy tisztességesen összerakott, itt-ott problémákkal küszködő magyar zsánerfilmet látunk.

 

Egy így nem lesz jó. Próbáljuk így:

A Hurok érdekes film, érdemes megnézni, már csak azért is, mert nem mindennap próbálkoznak alkotók ilyen típusú mozival.

 

Egy így nem lesz jó. Próbáljuk így:

A Hurok megéri a megtekintést, Madarász pedig a bizalmat.

 

Egy így nem lesz jó. Próbáljuk így:

Anger Zsolt macskával. Kell ennél több?