Főkép

A második évad pontosan ott folytatódik, ahol az első véget ért: Storybrooke lakói ráeszmélnek, hogy kik is valójában, és örülnek egymásnak, mint ilyenkor szokás. Csakhogy Gold (Robert Carlyle) valami újfajta felleget bocsátott a város lakóira, amiről nem tudni, hogy mi is az, ráadásul az első rész végére egy baleset következtében Emma (Jennifer Morrison) és Mary Margaret (Ginnifer Goodwin) meseországba kerülnek, ahonnan természetesen megpróbálnak visszatérni szeretteikhez. Az évad nagyjából felében ezt kísérhetjük figyelemmel, majd ezt követően a királyi csapatnak különböző, kívülről jövő idegenekkel és nem idegenekkel kell felvenni a harcot, hogy az évadzáróban egy újabb világ felé vegye az útját.

 

A történet lassan folyik, néha szinte egy lépést sem tesz előrébb, néha meg csak az eddig megszokott nyugalmas tempóban halad tovább. Csakhogy belép a képbe a jelenkori mesevilág is, így néha már három szálat is látunk egy adott részben, ilyenkor tényleg alig tudnak előre haladni a karakterek a visszatekintések miatt, amelyek viszont gyakran feleslegesnek tűnnek, látszólag nincs semmilyen tétjük, mert a bennük lévő konfliktust a már eddigi ismeretek feloldják. Ez az évad elsősorban a szülőségről szól, több aspektusból – nagy hangsúlyt kap az „anyának lenni” oldal, már csak a rengeteg anyakarakter miatt is.

 

Nézzük először azt, hogy mi nem tetszett ebben az évadban: a rengeteg szereplő. A készítők egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a népes táborral, csak a főkaraktereket ismerjük meg még jobban, míg a második vagy harmadik sorban lévőkről szinte semmit se tudunk. S nem is próbál rendesen megszabadulni tőlük a széria, inkább egyszerűen csak megfeledkezik róluk, nem kapunk szemernyi utalást sem arra, hogy ki, merre, hány méter – nem derült ki például, hogy az átok megtörése után mi történt Kathrine-nel. Arról nem is szólva, hogy sokszor csak „biodíszletnek” használják a karaktereket, így a hét törpéből hatot, sokszor Piroskát (Meghan Ory) és a Nagymamát (Beverly Elliott). A másik problémám, hogy Josh Dallas, Jennifer Morrison és Ginnifer Goodwin még mindig nem mernek igazán színészkedni – mintha Morrison eszköztára kimerülne azzal a „ti most hülyéskedtek” grimasszal…

 

Viszont. Köszönöm az alkotóknak Emilie de Ravin (Belle) főszereplővé tételét, mivel nagyszerű női karaktert köszönthetünk a személyében, aki nem Bud Spenceres pofonokkal próbálja a konfliktusokat megoldani, hanem ésszel és beszélgetéssel. A másik ilyen frissítő női figura Sarah Bulger Aurorája: igazi elkényeztetett királykisasszony, a mesevilág szőke cicababája – egészen üdítő ő is a rengeteg harcos amazon mellett. Örültem továbbá Barbara Hershey visszatérésének, remek gonosz boszorka: arisztokratikus, látszik a szemében, hogy magáévá tette a szerepet. Colin O’Donoghue (Hook) elhozta nekünk a sármos, humoros szemétládát, ami nagyon kellett a sorozatnak; vártam, hogy ő legyen a képernyőn. Lana Parilláról és Robert Carlyle-ról nem szólok sokat, mert ugyanolyan mesteriek, mint eddig. Ha másért nem is, hát értük kötelező lenne a sorozatot mindenkinek eredeti nyelven néznie. Mindenképpen szót érdemel még Sebastian Stan (Bolond Kalapos/Jefferson), aki sajnos csak az évad elején játszott pár részben, de akkor fenomenálisan.

 

Ha a körítést nézzük, a zene például még mindig elsőrangú, Mark Isham újfent kitett magáért. A számítógépes animáció mintha picit fejlődött volna az előző évadhoz képest, főleg ha egy karaktert, például farkast kell ábrázolnia, de a háttér még mindig siralmas a televíziós költségvetés ellenére is. A kosztümtervezőre, a stylistra meg igényt tartanék, remek munkát végez.

 

 

Összegzésként azt tudnám mondani, hogy a második évad folytatja az első hagyományait, hullámzó a teljesítménye, de a jó színészek játéka feledtetni tudja ezt. Ráadásul, akikben maradtak még az első évad után kérdések – kicsoda Dr. Whale? Mi az a füst, ami kijött a kútból? Mi történik, ha egy kívülálló kerül Storybrooke-ba? –, azok végre megkapják a válaszaikat is. És még Jamie Dornan (Graham seriff) is visszatér egy rész erejéig! A tengerentúlon a harmadik évad felénél jár a sorozat, valószínűleg hamarosan azt is láthatjuk a magyar képernyőkön.

 

A második évad epizódjai (eredeti vetítés: 2012-2013)

1. Az átok megtört (Broken)

2. Mindkettő vagyok (We Are Both)

3. A tó hölgye (Lady of the Lake)

4. A krokodil (The Crocodile)

5. A doktor (The Doctor)

6. Tallahasse (Tallahasse)

7. A hold gyermeke (Child of the Moon)

8. Odalent (Into the Deep)

9. Szívkirálynő (Quenn of Hearts)

10. Tücsökciripelés (The Cricket Game)

11. Látogató a külvilágból (The Outsider)

12. Testvérem nevében (In the Name of the Brother)

13. Pöttöm (Tiny)

14. Manhattan (Manhattan)

15. A királyné halott (The Queen is Dead)

16. A molnár lánya (The Miller’s Daughter)

17. Isten hozta Storybrookban! (Welcome to Storybrooke)

18. Bátor, igaz és önzetlen (Selfless, Brave and True)

19. Lacey (Lacey)

20. A gonosz királynő (The Evil Queen)

21. Jobbra a második csillag (Second Star to the Right)

22. Aztán egyenest előre reggelig (And Straight on ’til Morning)