FőképA minket körülvevő világ egyre jobban pezseg, pörög, folyamatosan frissül, de leginkább siet. A pillanatról pillanatra történő változás gyakorlatilag felfoghatatlan. Ha nem lenne képzőművészet, még ennyi esélyünk sem lenne megemészteni a folyamatot. Olyan ez, mint a kisgyermekek számára a mesekönyv. Kiemelhetnek szereplőket, kiknek tettei alapján sémákat tanulhatnak, s nem csak a szocializációban, a normák elsajátításában van elengedhetetlen szerepük, de általuk képes a gyermek azonosulni, belehelyezni önmagát egy-egy karakter bőrébe. Gyakorlatilag mi is ezt csináljuk a képzőművészeti alkotások segítségével. Először csak nézzük, felfogjuk a felszínt (szín, forma, ismert vagy épp ismeretlen motívumok jelenléte), majd még közelebb engedjük magunkhoz, befogadjuk és úgymond belehelyezzük magunkat a műalkotások történetébe, szereplőivé válunk.
 
A Magáért beszél című kiállítás a Magyar Nemzeti Galéria és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület együttműködése révén valósulhatott meg. Miért is fontos egy ilyen kiállítás megléte?
 
Én magam azt tapasztalom lépten-nyomon, hogy az emberek igénylik a kultúra ápolását, de azon túl, hogy felháborodva veszik tudomásul, hogy megint megszűnt egy képzőművészeket támogató egyesület, semmit nem tesznek, ami megakadályozhatná a megszűnések bekövetkeztét. Ilyen tett például, hogy meglátogatják ezt a kiállítást.
 
Úgy gondolom, hogy a képzőművész (is) elsősorban ember, s mint ember, valahogyan próbálja feldolgozni azokat az ingereket, melyek nap mint nap érik. Mindenki máshogy képes ezen élmények feldolgozására. Van, aki vesz magának egy pár cipőt (a sokadikat a gyűjteménybe), akad, aki vacsorázik valami egészségre abszolút ártalmas ételt, mások beletemetkeznek a munkába, s még sorolhatnám. A művész alkot. Valamilyen formában próbálja (önmagának is) emészthetővé tenni a történéseket.
 
A kiállítás megtervezése egy interaktív folyamat volt. Petrányi Zsolt kurátor először egy körlevelet küldött a képzőművészeknek, mely három kérdést tartalmazott:
1. Véleményed szerint mi a kortárs magyar művészet legmeghatározóbb tendenciája - ami a te tevékenységedet is irányítja?
2. Nevezd meg azt a művészeti témát, ami téged a legjobban érdekel!
3. Ha minden feltételt számításon kívül hagyhatsz, mi számodra a legérdekesebb megjelenési módja egy műalkotásnak?
A válaszok minden várakozást felülmúltak. Olyannyira őszintén reagáltak a művészek, hogy végül három egységre tudták osztani a kiállítást – méghozzá úgy, hogy a néző nem érzékeli a váltásokat. A három egység címe a következő:
1. A médium mindegy, legfontosabb az üzenet
2. Napi rutin - az ember esendő
3. Kísérleti egoizmus.
 
Aki megtekinti a kiállítást, találkozhat saját gondolataival kivetítők gyűrűjében, élethű festményekkel, fotókkal és installációkkal. Receptet kaphat arra, hogyan készítsen bevásárlókocsit egy olyan jövőben, amiben a modern dolgok már hasznavehetetlenek, engedhet a Mézesmadzag csalogatásának, esetleg kukucskálhat egy kulcslyukon keresztül (hogy csak a kedvenceimet említsem). Emellett találkozhat különböző 3D-s megoldásokkal és computer animációkkal is.
 
Bár alapvetően kellemes élmény a szemnek, fel is zaklathat, gondolkodásra inspirálhat egy-egy alkotás. Ezt megerősítendő, Petrányi Zsolt határozottan kijelentette, hogy ez a generáció rendkívül erős, ígéretes tehetségekben gazdag.
 
Személyes véleményem az, hogy fontos tisztelegni a múlt nagyjai előtt, ismerni a kultúránk alapjait, belemerülni a különböző korszakok művészetébe. Viszont legalább annyira fontos, hogy tekintetünket a jelen kor problémáira emeljük, a most pillanatára, s az új generációk alkotóit is megtiszteljük a figyelmünkkel. Hogyan is láthatják ők a világot? Hogyan is látjuk mi a világot?
 
A kiállításhoz egy 84 oldalas kiadványt is szerkesztettek, amiben a kérdések és az azokhoz tartozó válaszok is megtalálhatók, s bár fekete-fehér, ez az alkotások értékéből egyáltalán nem von le.
 
Helyszín:
Magyar Nemzeti Galéria
Budavári Palota, A épület
 
A kiállítás megtekinthető:
2011. szeptember 4-ig
 
Bővebb információ:
www.mng.hu