FőképA Mai Manó Ház akkor keltette fel először az érdeklődésemet, mikor egyik kedves ismerősömnek kiállítást szerveztek. Az első reakcióm az volt, hogy de jó, akkor tényleg figyelnek a kortárs művészekre, amennyire lehet, felhívják az emberek figyelmét a mai alkotókra, s tényleges teret kínálnak a produktumok bemutatására. Számukra fontos és örömteli tény, hogy Magyarországon egyre szélesebb körben érdeklődnek a fotózás iránt, s a magyar fotográfusok megmutatkoznak mindenhol a világon.

A Budapest pozitív című kiállítás a Budapest Fotográfiai Ösztöndíj 10 éves évfordulója alkalmából került megrendezésre. 10 év anyagát foglalja össze, 10 ösztöndíjas fotográfus alkotásaival találkozhat, aki ellátogat a tárlatra.
A Pro Cultura Urbis Közalapítvány támogatta a művészeket, s ezen túl sok megrendelést intéznek az itthoni fotográfusoknak. Minden szempontból pozitív egy ilyen alapítvány megléte, hiszen közel sem olyan egyszerű még manapság (a pályázatok és lehetőségek korában) sem bekerülni a köztudatba. A tíz művésznek - név szerint Benkő Imre, Dezső Tamás, Gárdi Balázs, Hartyányi Norbert, Kovalovszky Dániel, Kudász Gábor Arion, Simon Márk, Sopronyi Gyula, Stalter György, Vancsó Zoltán - nem csak a pályamunkáival lehet megismerkedni, hanem egyéb Budapesthez köthető képeket is talál a látogató.

A tárlat célja többrétű. Egyrészt Budapest bemutatását szolgálja, de a turistáknak is újfajta élményt adhat, hiszen ők a belvárosban vannak talán a legtöbbet, s a képek olyan helyekre kalauzolják a látogatót, ahol biztos nem járhat rövid ittléte alatt. Persze a fővárosban lakók sem biztos, hogy minden egyes rétegét ismerik a helynek, ahol élnek. Ezek mellett egyfajta tudásátadás is történik, hiszen teljesen új megközelítést kaphatunk például a VIII. kerületről.

Gyakorlatilag minden képhez és minden fotográfushoz tudnék írni számtalan gondolatot, amivel alátámasztom a hozzáértést és a profizmust, de néha a szavak képesek elvenni a látvány adta élményt. Találkozhatunk fekete-fehér képekkel, régi időket idéző elemekkel, egyedi eljárásokkal (például igazi különlegesség a negatívként előhívott, színezett kép), mindegyik más, ha első ránézésre ugyanazt is látjuk, mégis más a megközelítés, frissítő, pezsdítő élmény a szemnek.

Mit nézzek Budapesten? Ez egészen mókás, mert bennem is volt valami hasonló, bár nem ennyire élesen megfogalmazható kérdés. Konkrét példa: szinte minden nap járok Csepel felé, áthaladok rajta, látom az épületeket, az arcokat. Kialakult már a kép bennem, számomra Csepel szocreál, abszolút kocka hely, nem mondanám kellemesnek. Szubjektív meglátásomat sikerrel átírták. Megnéztem a kiállítást, ahol nem egy olyan képet találtam, aminek témája (mit ad Isten) pont Csepel, s nem is tudom már szocreálnak nevezni ugyanazt az épületet, amit a valóságban láttam számtalanszor. Mi történt? Egyszerű: egy olyan ember szűrőjén keresztül láttam újfajta megközelítésben ezt a városrészt, aki valamiért izgalmasnak találta a helyet. Egészen biztos, hogy innentől, ha áthalad a buszom Csepelen, már inkább kíváncsi tekintettel fogom vizsgálni a környezetet, nem pedig csőlátással.

Ez csak egy példa volt, hogy miért érdemes megnézni a kiállítást, hisz nem is mentem bele (nem is fogok) a VIII. kerület félelmetes hírének megdöntésébe, vagy a kissé politikai hangvételű képek széppé írásába. Nem boncolgattam, hogy mennyire nagyszerű a lakópark pezsgő élete, hogyan lehet modern képkockákból régi emlékeket kicsikarni, az Ügető drámaian valóságos pillanatfelvételeiről nem is beszélve! Nem említettem meg azokat a művészeket, akik a képek mögött vannak. Aki ellátogat, maradéktalanul elégedett lehet, minden kérdésére választ kaphat - ha kérdez.

A kiállítás megtekinthető:
2011. július 1-től 2011. szeptember 11-ig
Minden hétköznap: 14 - 19 óra között
Hétvégén: 11 - 19 óra között
Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház (1065 Budapest, Nagymező utca 20.)