Főkép

Aligha akad magára valamit is adó sci-fi rajongó, aki legalább nagy vonalakban ne ismerné a történetet, s ne tudná, miféle szerzetet illik érteni Alien alatt. A sokat kritizált, bizonyos szempontból mégis védhetően magyarított című Nyolcadik utas: a halál kétségkívül alapfilm, legalábbis ami a tudományos fantasztikus mozikat illeti, hiszen egy olyan univerzumot és néhány olyan karaktert teremtett meg és vezetett be a köztudatba, amely és akik később önálló életre keltek nem csupán más, különféle műfajokban és közegekben alkotó művészek, hanem a rajongók millióinak képzeletében is.
 
A cselekmény közismert: egy kereskedelmi űrhajó legénységét félúton felébreszti a hajó automatikája, hogy nézzenek utána egy titokzatos üzenetnek. A jelforrás egy zord időjárású, sziklás bolygóra, ott pedig egy idegen űrjárműhöz vezet, melyben egy rég megkövesedett, első ránézésre megfejthetetlen módon elhalálozott földön kívüli lényre lelnek – no meg megmagyarázhatatlanul elevennek tűnő, bőrszerű héjjal burkolt tojásféleségek garmadára. Az egyik ilyenből, rugó módjára előpattanó lény Kane (John Hurt) arcára tapad, ám nem pusztítja el őt. Hogy megmentsék, Kane-t visszaviszik a hajóra, és ezzel elkezdődik az iszonyatos megpróbáltatások sora.
 
Az idegen lényről semmit sem tudni, ám az hamar kiderül, hogy nem könnyű szembeszállni vele. Megsértett testéből két fedélzetet is átégető sav spriccel ki, és mikor látszólag leválik a gazdatestről, nem tudni, hová tűnik el, mígnem egy kedélyes étkezés közben ismét életjelet ad magáról, és szó szerint kirobban Kane mellkasából. A leszámolásra indított hajsza során az idegen lény egyre nő, egyre fejlődik, és sorra szedi áldozatait, míg végül Ripley-nek (Sigourney Weaver), a legénység két hölgytagja közül a határozottabbnak sikerül megszabadulnia tőle. Közben sok minden kiderül indítékokról, kapzsiságról, manipulációról és az emberek kegyetlenségéről, amely voltaképp a rettenetes idegenén is túltesz.
 
A történetet ismerve akár pergő akciófilmre is számíthatnánk, ám Ridley Scott ehelyett lassú folyású, az információkat apró adagokban csepegtető mozit készített, melyben „a kevesebb: több” alapelve érvényesül. A közel két órában alig pár percnyit láthatjuk az idegent, és pár villanásnyi snitt kivételével sohasem teljes egészében. A filmzene használata szinte kizárólagosan a kezdésre és a lezárásra korlátozódik, a feszültséget a képi megoldások és a hanghatások révén tartja fenn a rendező; kulcspillanatokban a szereplők szemével, nem egyszer ki-kihagyó szkafander-kameraképek közvetítésével látjuk az eseményeket, a lánccsörgés, a macska rémült nyávogása, az idegen testének súlyos surrogása, a halálsikoly a kongó folyosók csöndjét töri meg.
 
Az Alien előképeit a 18. századi gótikus rémregényekben és a klasszikus poe-i, lovecrafti horrorban fedezhetni fel. Roppant bástyáival, szűk, „titkos” folyosóival, könnyen lerobbanó, atavisztikus technikájával, és a benne settenkedő rettenettel a Nostromo űrhajó a gótikus rémregények civilizációtól elzárt, távoli, egzotikus vidékeken magasló, félig romos kastélyaira emlékeztet, ahová a kiszolgáltatott hölgy kerül, hogy ott a gonosz, hozományhajhász kényúr (akinek tulajdonságait ebben a filmben két – egy látható, és egy, csupán a háttérből irányító – „szereplő” kapja meg) lelki kínoknak vethesse alá, majd az életére törjön. A színek közül a fekete, a kék, a zöld, és a kénsárga dominál: az ipari objektumok mellett jellegzetesen a penésszel, a bomlással, a veszéllyel és a bibliai gonosszal asszociálható árnyalatok.
 
Az Alien ráadásul meghökkentően valósághű sci-fi. A leszállóegység nem a gravitáció törvényeit semmibe vevő pályán száll le, ahogy például a Star Wars hatalmas csillaghajói, hanem nehézkesen, bukdácsolva, miközben az elpusztíthatatlan idegen lény, H. R. Giger teremtményének biológiája és felépítése nemcsak fallikus utalások révén sugallja a végtelen, mégis ismerős idegenséget, hanem – amint az a DVD-n szereplő kisfilmekből is kiderül – ugyanúgy funkcionális is.
 
Valóban sci-fi alapfilm tehát a Nyolcadik utas: a halál, amely bár a mai, akciófilmeken nevelkedett nemzedék számára túlontúl vontatottnak tűnhet, vitathatatlanul a borzongatás egyik felülmúlhatatlan remeke, s nem mellesleg a modern, mindenekelőtt kereskedelmi szemléletű kor egyik lényegbevágó társadalmi kérdésének elgondolkodtató felvetése, boncolgatása, továbbgondolása is.