Főkép

Ezt is megértük! A nyolcvanas évek egyik kulcsbandájának meghatározó koncertlemeze végre DVD kiadásban is kapható. A Live After Death dupla bakelit annak idején legalább annyira jelentős eseménynek számított az Iron Maiden életében, mint a No Sleep `til Hammersmith volt 1981-ben a Motörhead számára.

Azt nem tudjuk miért csak most jelent meg, amikor már annyi koncertfelvétel napvilágot látott tőlük mind CD-n, mint DVD verzión. Ha jobban belegondolok, akkor ennek a lemeznek van a leghányatottabb utóélete, hiszen a Live After Death a technika fejlődésének köszönhetően előbb szimpla CD formában jelent meg még 1985 decemberében (a hagyományos LP formátum két hónappal korábban került a boltokba), de terjedelmi okok miatt erre csak az első három LP oldal fért fel.

Nem volt könnyű helyzetben az a rajongó, aki szerette volna lecserélni lemezgyűjteményét a kevesebb macerával járó digitális felvételre, de ezért cserébe nem kívánt lemondani a teljes koncertről (nekem annak idején nem sikerült döntenem). A dilemma feloldására csak tizenhárom évvel később, 1998-ban került sor, amikor megjelent a két CD-s verzió (multimédiás anyagokkal kiegészítve).

Mivel azonban a Maiden újrakiadások általában mindig valami pluszt adnak az eredeti felvételekhez, ezért említést érdemel, hogy 1995-ben megjelent egy köztes verzió is, három ráadás felvétellel („Losfer Words”, „Sanctuary", „Murders in the Rue Morgue”). Na ezek közül az egyik – Sanctuary – felkerült a mostani DVD kiadásra, zárótételként. A számcímeknél egyébként azért szerepel a koncert helyszíne, mert az eredeti bakelit negyedik oldalán nem az 1985-ös Long Beach-i koncert, hanem egy 1984-es londoni hallható.

Szóval történt némi kavarás a kiadások körül, de ez mit sem számít, hiszen az idei koncertkörút (ami reményeink szerint a 2008-as Szigetre is eljut) a retró szellemében fogant, és azokat a daliás időket idézik fel, amit ez a DVD is dokumentál.

Ami elsőre mellbe vágja a korosabb nézőt, az nem más, mint a képernyőn látható Iron Maiden tagság életkora. Atyavilág, mennyire fiatalok is voltak akkoriban ezek a brit srácok! Húszon túl, de még harmincon innen (a dobost kivéve), látszik rajtuk a lelkesedés, van bennük energia, és a nyughatatlan énekes, amikor éppen nem a csillárról kurjászik, hosszan cseverészik a publikummal. Ami szinte száz százalékig fiatalokból áll, nem látni kopaszodó-korosodó rajongót.

Ez persze annyira nem meglepő, hiszen a korabeli öregek (tisztelet a kivételnek) a jóval szolidabb rock koncertekre jártak. Pedig mai füllel a zene már nyugisnak hat, kivált, ha mondjuk egy Dimmu Borgir durvulás után hallgatjuk meg.

Persze nincs miért aggódni, az olyan klasszikusok, mint például a „Flight of Icarus”, „Powerslave”, „Number of the Beast”, „Run To The Hills”, „The Rime Of The Ancient Mariner” simán eladják magukat. Ott rejlik bennük a Maiden esszenciája, minden, amiért kiemelkedtek az akkori mezőnyből, s amiért a mai napig megőrizték népszerűségüket. Ezek a nóták (és persze az összes a koncertprogramból) dinamikusabbak és tempósabbak voltak az akkori rockdaloknál, bonyolultabb dallamszerkezettel rendelkeztek, mint a Sex Pistols dühöngései, és köszönő viszonyban sem voltak a korabeli popdalocskákkal.

Valami újat, izgalmasat jelentettek az akkori ifjúságnak. S ez a varázslat sugárzik a koncertfelvételről, ami azért jóval több, mint holmi nosztalgiakellék, kellő hangerőn beindítja az embert (az meg már csak ráadás, ha a rajongó annak idején ott volt a BS parkolójában).

Levezetésképpen ott a második korong, ahol mindenféle jópofaság szerepel. Egy kis zenekartörténet, a banda vasfüggöny mögötti turnéja (az elmaradhatatlan rendőri jelenléttel), eufórikus rajongók mindenfelé, vagy hasonlóképpen lelkes fogadtatású brazil koncert. Ez mind-mind megszokott a hasonló kiadványokon, csak itt jóval többet kapunk, valamint a húsz évvel korábbi felvételek egy másik korba repítenek.

Úgy vélem ezt a kényeztetést egy darabig nem tudja majd felülmúlni az Iron Maiden.

Az együttes tagjai:
Bruce Dickinson - ének
Dave Murray - gitár
Adrian Smith - gitár
Steve Harris - basszus
Nicko McBrain – dob

A lemezen elhangzó számok listája:
DVD 1
1. Intro (Churchill’s Speech)
2. Aces High (Live At Long Beach Arena)
3. 2 Minutes To Midnight (Live At Long Beach Arena)
4. The Trooper (Live At Long Beach Arena)
5. Revelations (Live At Long Beach Arena)
6. Flight Of Icarus (Live At Long Beach Arena)
7. The Rime Of The Ancient Mariner (Live At Long Beach Arena)
8. Powerslave (Live At Long Beach Arena)
9. The Number Of The Beast (Live At Long Beach Arena)
10. Hallowed Be Thy Name (Live At Long Beach Arena)
11. Iron Maiden (Live At Long Beach Arena)
12. Run To The Hills (Live At Long Beach Arena)
13. Running Free (Live At Long Beach Arena)
14. Sanctuary (Live At Long Beach Arena)

DVD 2
History Of Iron Maiden Part 2
Behind the Iron Curtain – Documentary (koncertfelvételekkel kiegészítve)
Rock in Rio 85 (koncertfelvételek – 8 szám)
‘Ello Texas
Tour Programme Gallery
Photo Gallery - On the Road
Photo Gallery - In the Studio
Artwork Gallery
Nuts And Bolts

Diszkográfia:

Iron Maiden (1980)
Killers (1981)
The Number Of The Beast (1982)
Piece Of Mind (1883)
Powerslave (1984)
Live After Death (1985) koncert
Somewhere In Time (1986)
Seventh Son Of A Seventh Son (1988)
No Prayer For The Dying (1990)
Fear Of The Dark (1992)
A Real Live / Dead One (1993) koncert
Live At Donington (1993) koncert
The X-Factor (1995)
Best Of The Beast (Best of)
Virtual XI (1998)
Brave New World (2000)
Rock In Rio (2002) koncert DVD
Edward The Great (2002) válogatás
Beast Over Hammersmith (Eddie’s Archive) (2002) koncert
Best Of The B’Sides (Eddie’s Archive) (2002)
The BBC Archives (Eddie’s Archive) (2002)
Dance Of Death (2003)
Death On The Road (2005) koncert
A Matter Of Life And Death (2006)
Live After Death (2008) koncert DVD
Somewhere Back in Time (2008) válogatás
The Final Frontier (2010)
En Vivo (2012) koncert

Kapcsolódó írás:

Maiden Heaven: Tribute to Maiden (CD)