FőképAz éppen tucatnyi munkánál járó Kitano-életmű egyik korai darabja vált elérhetővé pár hónapja DVD-n: a Cinetel gondozásában megjelent Szonatina a japán mester bűnügyi film-trilógiájának utolsó darabja.
Bár mindössze tematikai kapocs fűzi össze a karrier első három játékfilmjét, szerencsésebb lett volna, ha sorban érkeznek az egyes opuszok – de fanyalogni mégsem érdemes, mert a kiadó ígérete szerint tavaszra várható az Erőszakos zsaru és a Forráspont is.

A Szonatina, mint azt a kiadvány borítója túlzás nélkül ígéri, esszenciális Kitano: a rendező ismerőinek így aligha okoz majd meglepetést, az életműben kevésbé járatosak számára azonban mindenképp rendhagyó élményt nyújt.

Lévén jakuzafilmről van szó, a cselekmény is ennek megfelelően a japán gengszterek világában bonyolódik: a tokiói alvezért, Murakawát (a rendező szokásos fapofa-alakításában) és társait a felsőbb vezetés Okinawa szigetére küldi, hogy rendezzék el a két banda közti viszályt.
Az akció azonban nem egészen a várt módon zajlik: a végső leszámolásig hosszúra nyúlt tengerparti pihenőn kénytelenek rostokolni a gyilkosok.

A cím maga egy zenei formára utal: a szonáta rövidebb változatáról, egy két-három tételből álló szerkezetről van szó; ennek megfelelően komponálta Kitano maga is a filmet.
A tengerparti idill (mely egyébként a rendező előző munkáját, a Nyár, csend, tengert idézheti), és a keretül szolgáló felvezetés, ill. vendetta értelemszerűen más-más hangvételben fogant; a mű igazi ambivalenciája azonban mégis a humor és az erőszak alkalmazásában érhető tetten.

Az egész filmet átható irónia a középső harmadban kimondottan felszabadult viccelődésbe vált, szokatlanul ellenpontozva a helyenként kitörő, nyers brutalitást.
Mert a hol erősebb, hol kevésbé érezhető humor ellenére azért mégiscsak jakuzafilmről van szó – persze, mint a komoly szerzők esetében, az alkotó személyisége ezúttal is eluralkodik a műfaji sémákon.

Kitano ugyanis senki máséval össze nem téveszthető stílusában fogalmazza meg Murakawáék történetét: a japán Jarmuschnak is nevezett rendező sajátos, ellipszisekre (azaz kihagyásokra) és ismétlésekre épülő technikája radikálisan más végeredményt ad, mint azt mondjuk az amerikai gengszterfilmektől megszokhattuk.
Noha jelen van sok bevett műfaji kellék (tűzpárbaj, robbantás, leszámolás, stb.), a sajátos alkotói attitűd miatt a jakuzák története átlényegül, és inkább lesz belőle egy az erőszakról és a halálhoz való hozzáállásról szóló filmköltemény, mint egyszerű, vériszamos gengsztersztori.

A már említett kihagyásokra építő stílus, természeténél fogva ráadásul egészen más befogadói hozzáállást igényel: a hagyományos, tömegfilmes dramaturgiához szokott kényelem helyett fokozottabb, aktívabb figyelemre van szükség a megértéshez.
Nem mintha komplex cselekményről, vagy idősíkokkal bűvészkedő előadásmódról lenne szó, épp ellenkezőleg: a Kitanóra nagyon jellemző minimalizmusban fogant film látványosan kevés eszközzel elmesélt történetet ad.

Mindez persze a képi világ esetében is határozottan érvényesül: a végtelenül egyszerűnek ható, mégis nagyon kimért kompozíciókkal dolgozó film ezen a szinten is teljesen más élménnyel gazdagítja nézőjét – végeredményben egy minden elemében lecsupaszított munkával állunk szemben, mely azonban tökéletesen megfelel a kitanói esztétikának.

Ennek szellemében a DVD-kiadás maga is a minimalista hozzáállás híve: az eredeti hang mellett magyar szinkron, extraként pedig előzetesek, és egy képgaléria jelenti a lemez anyagát. Persze hiba lenne ezt negatívumként felróni, lévén a Szonatina hiánypótló kiadás, egy hihetetlenül izgalmas szerzői életmű korai darabja – mely máris kiforrott, egyéni látásmódról tanúskodik.

Kapcsolódó írásaink: Erőszakos zsaru (DVD)
Forráspont (DVD)