Főkép

Össz játékidő: kb. 958 perc
Ötlet: Aaron Sorkin
Szereplők:
Martin Sheen (Jed Bartlet)
Rob Lowe (Sam Seaborn)
Joshua Malina (Will Bailey)
Stockard Channing (Abigail Bartlet)
Dulé Hill (Charlie Young)
Allison Janney (C.J. Cregg)
Janel Moloney (Donna Moss)
Richard Schiff (Tobias Zachary ’Toby’ Ziegler)
John Spencer ( Leo Thomas McGarry)
Bradley Whitford (Josh Lyman)
Rendezők: Christopher Misiano, Alex Graves, Vincent Misiano, Paris Barclay, Lesli Linka Glatter, John David Coles, Thomas Schlamme, Bill D’Elia, Jessica Yu
Forgatókönyvírók: Aaron Sorkin, Paul Redford, Eli Attie, Kevin Falls, Jon Robin Baitz, Debora Cahn

Eddig is lelkes rajongója voltam a sorozatnak, de a negyedik véglegesen megpecsételte a sorsomat. A sorozat eddig is megérdemelten kaszált az Emmy-díjátadókon, de ha lehet, ezért a szezonért duplán adtam volna.
Aaron Sorkin és csapata túltett magán. Míg az előző évadot némileg meghatározta 9/11, addig itt sokkal szabadabban kezelték úgy a politikát, mint a terrorizmust. Mert tévedés ne essék: a szokásos szereplők mellett az újabb szereplő a terrorizmus, illetve egészen pontosan a külföldi erőszakos katonai cselekmények.

9/11 sebe természetesen nem gyógyult be – és mondjanak bármit is a szakértők, ezt a traumát az Egyesült Államok soha nem fogja kiheverni –, de a fájdalom némileg alábbhagyott, és az ilyenkor szokásos módon nemcsak a sokk feldolgozása kap szerepet, hanem a poszttraumatikus cselekvés is.
A negyedik évadnak ez a fő motívuma: a cselekvés. Amerika, élén Bartlet elnökkel lerakja a sarkát, és akcióba lendül. Előtte azonban az elnöknek meg kell nyernie a választást.

Jó pár könyvet olvastam, és filmet láttam a témával kapcsolatban, de ilyen hiteles ábrázolással még nem találkoztam. Az elnökválasztás valóban különleges, nagy felkészültséget igénylő játszma, aminek a belső titkai több mint lenyűgözőek.
Az elnök felkészítése, a stáb hozzáállása, a gyakorlás, a stratégia kidolgozása mind egytől egyig lebilincselően érdekfeszítőek.
A választás éjszakáig vezető út egyszerre krimiszerűen izgalmas és komédiába hajlóan szórakoztató. Ha választanom lehetne, vagy kellene, melyik a kedvenc évadindító epizódom az összes sorozat közül, akkor egyértelműen a negyedik évad viszi a pálmát.

A stáb Indianában kampányol, és egy ostoba véletlen folytán Toby, Josh és Donna lemaradnak a konvojról, ami visszavinné őket Washingtonba. Már-már pikareszkszerű a kalandsorozat, aminek a végén eljutnak a fővárosba.
Mindez kiválóan illusztrálta a két Amerika közti különbséget. Egyfelől ott van a nagyvárosok Amerikája (hogy tudjuk: az Egyesült Államokban alig tucatnyi város van, aminek a lakossága meghaladja az egymilliót), és a valódi Amerika.
A vidék Amerikája, ahol egy nagyvárosi polgár sokkal idegenebbül érzi magát, mint mondjuk egy pesti Bükkszentkereszten.

A két okostojás (Toby és Josh) körülbelül annyira van elveszve a vidék Amerikájában, mint az egyszeri magyar turista nyelvtudás nélkül Bretagne szívében. Természetesen Donna oldja meg a helyzetet, a tőle megszokott talpraesett módon, ami nem meglepetés, hiszen ő maga is vidéki lány.

Donna kalandjai – amik nagy örömömre itt nagyobb teret kapnak – közül különösen élvezetes, amikor tévedésből postai úton a republikánusok jelöltjére szavaz. Megfogadja, hogy jóvá teszi a hibáját.
Az eredetileg húszpercesnek induló akciója éjszakába nyúlik, de találkozik egy férfival, és megint lehet izgulni, hogy végre bepasizik-e vagy sem. (Az ilyen mellékszál általában mélységesen hidegen hagy, de Donna ellenállhatatlan, imádnivaló szereplő.)

Az elnökválasztással egy időben zajló részleges kongresszusi választáson Kalifornia 47. körzetében meghal a demokrata jelölt, és Sam tesz egy könnyelmű ígéretet: majd ő indul a megismételt választáson.
Itt lép be a képbe Will Bailey (Joshua Malina remek alakításában), mint a párt helyi kampányfőnöke, aki nem mellesleg remek képességű beszédíró is.

A szereplők magánélete továbbra is kiemelkedő, de nem uralkodó szerepet kap. Az kétségtelen, hogy ez Toby Ziegler évadja. Ahogy minden sorozatnál, úgy itt is évadonként kiemelnek egy vagy két szereplőt, és rá fókuszálnak.
Ez Toby évadja, és micsoda öröm ez nekem. C.J. Cregg mellett ő másik kedvencem, és nemegyszer elhűlve ültem a képernyő előtt, annyira okosan és intelligensen bontották ki a karakterét.
Sok mindent megtudunk gyerekkoráról, az apjáról, aminek azért van jelentősége, mert Toby is apa lesz. Az anya személyét nem akarom lelőni, de úgyis sejthető. Toby bámulatos mélységeket kap, és mellé állítva Josh karaktere egyre bosszantóbb.

Nyilvánvalóan kellenek az ellentétpárok az ilyen sorozatokba (is), hiszen ez ad dinamikát, és Toby kvalitásai elképesztően hiteles árnyalatot kapnak Josh sekélyes, nyegle és gyakran bicskanyitogató bunkósága és figyelmetlensége fényében.
Az igaz dráma azonban nem ez, még csak nem is az elnök betegsége, hanem egy kitalált afrikai országban kirobbanó konfliktus, aminek köszönhetően az elnök új külpolitikai doktrínát fogalmaz meg a Fehér Házhoz frissen elszerződött Will Bailey hatására.

Ez a vonal roppant elgondolkodtató. A sorozat írói egy percig sem akarják jusztifikálni az iraki háborút, és az összes ezzel kapcsolatos lehetséges utalást is kigyomlálták az eseményekből. Elérkezett az idő, amikor Amerikának élnie kell a szuperhatalmi státusával, hogy megakadályozzon egy népirtást.
A helyzet a mai valóságot figyelve természetesen sok szempontból életszerűtlen. A sorozatban látott elnöknek és politikájának pár helyszínen és beosztáson kívül semmi köze a mai, amerikai valósághoz.

És éppen ez a sorozatnak, és különösen ennek a konfliktusnak a lényege. Remek tükröt tart az amerikai politikusok elé, hogy mihez is lehetne (kellene?) kezdeni a nagyhatalmi státussal. Igen, Sorkinék idealizálnak, és ezért örök hála nekik.
A jelenlegi amerikai elnök Amerikája – és ebben biztos vagyok – a jövő történészei szerint sem fog a kontinens legszebb időszakai közé tartozni. Az amerikaiak – velünk ellentétben – hisznek a demokráciában és az alkotmányosságban. De a jelen amerikai belpolitikai helyzet egyiket sem helyezi előtérbe.

Sorkinék úgy kritizálnak, hogy megmutatják: másra és máshogy is lehetne használni a hatalmat.
Az első évad kapcsán azt írtam, hogy a sorozat pártfüggetlen, aztán ezt módosítottam, most meg azt mondom: le a republikánusokkal!
Az elnök emberei nyíltan és bevállaltan a demokratákkal szimpatizál, és nem lennék meglepve, ha a 2008-as elnökválasztáson a sorozatnak (is) köszönhetően a demokraták lemosnák a republikánusokat.
(Mivel most novemberben lesznek a részleges szenátusi és képviselőházi, valamint kormányzóválasztások, érdemes lesz figyelni.)

De az idealizmust és politikát remekül ellensúlyozzák (vagy éppen kiegészítik) a személyes sorsok. Tobyról már volt szó, de ott van Charlie, aki nem bírja Zoey új pasiját (érthető módon, mert én is bele tudnám fojtani a gyereket egy tál békalevesbe), és mindent elkövet azért, hogy visszaszerezze a lányt.

Az elnöknek új titkárnője van, akit Lily Tomlin iszonyú élvezetesen alakít. C.J. Cregg az apja Alzheimer-kórjával küzd, de közben egy egyéjszakás kalandba bocsátkozik egy régi osztálytársával.
(A történteket felvezető képsort külön ajánlom mindenki figyelmébe, mert mérhetetlenül ízléses, diszkrét. Ilyen képsorokat nagy rendezők híres filmjeiben szoktunk látni, nem egy tévésorozatban.)

Sam küzd a jelöltséggel, az elnök felesége (Stockard Channingnek végre jó a frizurája!) politikai öntudatra ébred, a stábtagok úgy szívatják Will Baileyt, hogy öröm nézni, és Donna talán szerelmes Joshba (és viszont, de Josh nem elég, hogy tunya, még bamba és gyáva is).

Az évad három utolsó része egyszerűen mesteri. Először teremt egy példa nélkül álló alkotmányos válságot, aztán terrortámadások történnek, végül meg elrabolnak valakit, és az a három vonal olyan nagyszerűen csúszik helyre, hogy miután vége lett az utolsó résznek, előszedtem az összes baseballsapkámat, és egymás után emeltem meg őket a sorozat előtt.

Egy jó hír a végére. A magyar szöveg felelőse kicsit összekapta magát. A számok még nem mennek neki, de eljutottunk végre oda, hogy a „secretary” végre „miniszter” lett, és nem államtitkár.
Ez az első évad, amit angol felirat nélkül is meg lehet nézni, aminek még az a nagy előnye, hogy felhőtlenül lehet élvezni a szinkronszínészek roppant profi és hiteles munkáját. Kiemelném Fazekas Istvánt, aki Toby magyar hangjaként lenyűgözött.

Az egy dolog, hogy Sorkinék megint tévétörténelmet írtak. De mindezt olyan ötletesen, szórakoztatóan és elgondolkodtatóan, hogy valóban nem lehet betelni vele.

DVD technikai adatok:
Lemezek száma: 3
Képarány: 1,33:1 anamorf (4:3)
Hang: Stereo: angol, magyar; 2.0 (DD): spanyol
Felirat: magyar, angol, spanyol, finn, görög, portugál
Halláskárosultaknak: angol

Extrák:
Audiókommentár - 3 kulcsepizódhoz
Dokumentumfilm - „Minden nagy férfi mögött...” – dokumentumfilm a First Ladyről
Dokumentumfilm - Minden szó számít – dokumentumfilm a valódi és a sorozatbeli beszédírókról
Kimaradt jelenetek
Rejtett extra

A negyedik évad részei:
1. A semmi közepén 1. (20 Hours in America: Part 1)
2. A semmi közepén 2. (20 Hours in America: Part 2)
3. A válság (College Kids)
4. Válaszcsapás (The Red Mass)
5. A második menet (Debate Camp)
6. Vita egyenes adásban (Game On)
7. Az elnökválasztás (Election Night)
8. Váratlan fordulat (Process Stories)
9. A svájci közvetítő (Swiss Diplomacy)
10. Csip-csup ügyek (Arctic Radar)
11. Szenteste a Fehér Házban (Holy Night)
12. Sorsdöntő szavazat (Guns Not Butter)
13. Hosszú búcsú (The Long Goodbye)
14. Beiktatás 1. (Inauguration: Part 1)
15. Beiktatás 2. (Inauguration Day: Part 2: Over There)
16. Taktikák és praktikák (California 47th)
17. Megtorlás (Red Haven’s on Fire)
18. Kalózok (Privateers)
19. Vaklárma (Angel Maintenance)
20. Vesztegzár (Evidence of Things Not Seen)
21. Közveszélyes szerető (Life on Mars)
22. Végzetes este (Commencement)
23. Hatalomátadás (Twenty Five)

Kapcsolódó írások:Az elnök emberei - Első évad
Az elnök emberei - Második évad
Az elnök emberei – Harmadik évad
Az elnök emberei – Negyedik évad
Az elnök emberei – Ötödik évad