M – egy város keresi a gyilkost (DVD)

Ez volt az a film, aminek forgatását elsőre megakadályozták (a rendező névtelen fenyegető leveleket kapott, és nem engedték dolgozni a staakeni stúdióban), mivel egyesek politikai motívumot véltek felfedezni a cím alapján. Amikor végül tisztázódott, hogy Lang csupán Peter Kürtnerről, a düsseldorfi gyermekgyilkosról kívánt filmet készíteni, és nem az egyre népszerűbb jobboldali pártról – az akadályok elhárultak, és végre elkészülhetett az M – egy város keresi a gyilkost (1931).

A politika azonban később sem hagyott sok lehetőséget számára. Mivel nem akart Hitler megbízásából a náci filmipar vezetője lenni, még elkészíti a soron következő Dr. Mabuse végrendelete (1932) című opust, aztán vonatra ül és távozik Németországból, hogy rövid párizsi kitérő után Hollywoodban csináljon újabb filmeket.

Az osztrák származású német filmrendező, forgatókönyvíró és producert, Fritz Langot (1890. december 5. - 1976. augusztus 2.) korai filmjei alapján általában az expresszionizmushoz kötik, bár magát többnyire realistának mondta. Egy biztos, a látványra építkező alkotásai (pl. az 1926-os Metropolis vagy az 1924-es A Nibelungok) máig zavarba ejtően klasszikusnak számítanak, miközben a történetek színvonala erősen hullámzó (köszönhetően feleségének, Thea von Harbounak, aki a filmek forgatókönyveit írta), de még ez sem tudja lerontani az összhatást.

Azt, hogy gyenge alapból is kiváltót tudott létrehozni, nyugodtan tudjuk be a rendező zsenijének, amire jó példa első hangosfilmje, az M – egy város keresi a gyilkost. A több mint hetven éves alkotás azon kívül, hogy az életmű egyik legjobban sikerült darabja, amely nem csupán kasszasikerre törekszik, hanem megpróbálja megalkotni a hang feltűnésével változásra, átalakulásra ítélt filmnyelvet is. (A filmnyelv számomra az a nehezen meghatározható valami, aminek tudatos használatával a rendező művészként alkot, s amely nyelv ismerete nélkül a néző csupán a cselekmény izgalmasságát vagy eredetiségét tudja értékelni, a kivitelezés színvonalát már nem.)

Ebből a szempontból kiemelkedőt alkotott, megoldásai máig használatosak. Kezdve a gyilkos által némileg hamisan fütyörészett dallamtól (Grieg: Manók tánca), egészen az idő múlását jelképező órahangig. Vagy a másik, szinte a film elejéről származó jelenet, amikor a sorozatgyilkos körözéséről szóló plakát előtt játszadozó kislányhoz odalép egy kalapos férfi – mi csupán az árnyékát látjuk, amint az rávetül a hirdetményre –, a jelenet végéig nem is látunk belőle mást, miközben a kettejük között zajló párbeszéd alapján már sejtjük, a következő áldozat találkozik éppen a gyilkossal. De ugyanilyen – elegáns – megoldást használ Lang a gyilkosság bemutatásakor: szó sincs direktben mutatott fojtogatásról vagy más erőszakos jelenetről, a szörnyű tettre csupán egy elguruló labda, és a gazdátlanul elrepülő lufi utal. Zseniális.

Ez a jelző érvényes a magyar származású Peter Lorre (eredeti nevén Löwenstein László, 1904-1964) játékára is, az általa megformált gyilkos ránézésre „puhának” tűnik, mintha sem tartás, sem akarat nem lenne benne (hasonlót láthattunk tőle A máltai sólyomban is), még a hangja is olyan „nyálas”.

Ez az érzés megerősítést nyer a film végén, amikor halálfélelmében rimánkodik a banditák gyülekezetéhez. Jellegzetes tekintete, illetve egész lénye a helyét nem találó kisember alakját juttatja a néző eszébe. Miként a város és a hozzátartozó emberek pedig az első világháború utáni német békeévek, a weimari köztársaság hangulatát idézik. A némafilmekre jellemző figurák, a kedélyesen sörözgető férfiak, a munkanap végén komótosan falatozó portás, a ruhák és kalapok megmutatják, milyen volt Berlin a harmincas évek elején.

A másik feltűnő elem, hogy a férfi szereplők mennyit dohányoznak. Szivartól kezdve a pipán át a cigarettáig minden előfordul, úgy látszik akkoriban még nem volt divat az egészséges életmód.

Fritz Lang filmjei üzenetet is hordoznak, amelyeket hol nyíltan, hol burkoltan hoz a néző tudomására. Itt, akárcsak az öt évvel később forgatott Tébolyban, az önbíráskodásról van szó (többek között), arról hogy az államnak, az érvényes törvények alapján meg kell védenie vagy elítélnie az egyént, illetve ha az állapota olyan, akkor gyógyítania.

Ez az elv érthető módon nem találkozik az alvilág tagjainak nézeteivel, akik nem csak a törvénnyel állnak hadilábon, hanem a tömeg ösztöneit képviselve a rögtönzött tárgyalás végén a lincselésben látják az egyetlen megoldást, büntetést. Miként az alvilág feje megfogalmazza: „Ennek a bestiának nincs joga létezni. El kell tűnnie! Ki kell irtani, meg kell semmisíteni! Minden kegyelem és könyörületesség nélkül.”

Az mindenesetre jellemző apróság, hogy a rendőrség és a szervezett alvilág keretein kívül létező polgárok erejéből csak a félelem szülte megalapozatlan vádaskodásra és a rettegésre futja.

Mindent összevetve az életmű egyik csúcspillanatához van szerencséje a nézőnek, egy olyan alkotáshoz, amelyet sajnálatos módon nem követett hasonló, köszönhetően az emigrációnak és a kaliforniai álomgyár üzleti elveken alapuló gyakorlatának. Ezért aztán Fritz Langnak nem volt lehetősége tovább finomítani az éppen csak megszületett hangosfilm általa elképzelt nyelvét. (Annyit azért hozzátennék még az eddig leírtakhoz, hogy a mai filmekhez képest az M – egy város keresi a gyilkost lassúnak tűnik, ami némi türelmet igényel a nézőtől.)

A DVD kiadásról túl sokat nem lehet mondani, vélhetően a film eredeti verzióját látjuk (létezik rövidebb és hosszabb változata is). A kép és hangminőség olyan, amilyet elvárhatunk, egyedül a magyar feliratokkal nem vagyok teljesen kibékülve – nincs minden lefordítva, ami önmagában még nem lenne baj, de zavaró, amikor látjuk és halljuk, hogy beszélnek a filmben, csak éppen nem értjük mit, mert nincs felirat. Szerencsére ez ritkán fordul elő.

A magyar DVD-kiadás extrái:
Fotóalbum
Filmográfiák (Lang, Lorre)
Filmelőzetesek

A magyar DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: német (DD 2.0)
Felirat: magyar
Kép: 4:3