e-kultura
   

Ekultúra nyereményjáték

Keresés

2012. május 17.

Névnapok
Paszkál
Andor, Brúnó, Ditmár, Fábiusz, Fabó, Pasztorella, Rezeda, Szalók

E napon született
>> Erik Alfred-Leslie Satie zeneszerző (1866)
>> Kern Aurél zeneszerző (1871)
>> Henri Barbusse író (1873)
>> Alfonso Reyes író (1889)
>> Hincz Gyula festő és grafikus (1904)
>> Jean Gabin filmszínész (1904)
>> Dsida Jenő költő (1907)
>> Maureen O'Sullivan filmszínésznő (1911)
>> Birgit Nilsson operaénekesnő (1918)
>> Peter Mennin zeneszerző (1923)
>> Dennis Potter drámaíró (1935)
>> Dennis Hopper filmszínész (1936)
>> Haumann Péter színész (1941)
>> Kóbor János (Omega) énekes (1943)
>> Fodor Ákos költő és műfordító (1945)
>> Bill Bruford (Yes) zenész (1949)
>> Bill Paxton filmszínész (1955)
>> Audie Desbrow (Great White) zenész (1957)
>> Paul Di'Anno rockénekes (1958)
>> Enya (Eithne Ni Bhraoain) énekesnő (1961)
>> Trent Reznor (Nine Inch Nails) énekes (1965)
>> Jordan Knight (New Kids On The Block) zenész (1970)
>> Pék Zoltán fordító (1971)
>> Andrea Corr (The Corrs) zenész (1974)
E napon halt meg
>> Sandro Botticelli festő (1510)
>> Louis Brassin zeneszerző (1884)
>> Szini Gyula újságíró (1932)
>> Paul Dukas zeneszerző (1935)
>> Balázs Béla (Bauer Herbert) költő és író (1949)
>> Bajomi Lázár Endre író (1987)
Egyéb esemény
>> Mascagni: Parasztbecsület operájának ősbemutatója. (1890)
>> A nagy zabálás című film bemutatója. (1973)
>> Peter Criss kiválik a Kiss együttesből (1980)

Feed
RSS201
Atom1

Jacqueline Wilson: A tesóm nem semmi

Jacqueline Wilson: A tesóm nem semmi

2010. február 13.


Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2009
Fordító(k): Moldova Júlia
Illusztrátor: Nick Sharratt
Kategória: gyermek / ifjúsági
Eredeti cím: My Sister Jodie
Oldalszám: 277
Ára: 2690 Ft
Kedvezményes vásárlás: www.booker.hu 
 
Amikor kézbe vettem a könyvet kicsit furcsállottam a hátsó borító diszkrét figyelmeztetését, miszerint ez inkább nagyobbaknak ajánlott. Mivel már régen elmúltak tinédzser éveim, úgy sejtettem, nem lehet gond, ha elolvasom.
 
Utólag teljesen helyénvalónak érzem az intést, ugyanis nem emlékszem ilyen komor befejezéssel bíró Jacqueline Wilson (született 1947. december 17.) regényre.

Pedig máskor is előfordult már, hogy a főszereplőktől nem happy end érzéssel búcsúztam, sőt, emlékeim szerint nem egyszer volt már olyan, hogy a történet végén rosszabb helyzetben voltak, mint az elején, de ilyen szomorú véget egyik sem ért.

Fogalmam sincs, mi lehetett az ok, mivel a mostanság íródott könyvei alapján erre nincs magyarázat. Éppen ezért arra a lehetőségre szavazok, hogy egyszerűen csak ez a történet kívánkozott ki belőle.
 
Természetesen a főszereplő ismét egy lány (Pearl), aki kivételesen nem csonka családban él, mi több, nem is egyke. Persze élete ettől függetlenül korántsem felhőtlen. Egyrészt aprócska termete miatt rendre fiatalabbnak (értsd gyereknek) nézik, pedig már majdnem tizenegy éves.

Másik problémája a nővére, Jodie viselkedése, aki egyszerűen képtelen hétköznapian élni. Ennek megfelelően öltözködik, szórakozik, tartózkodik az iskolában (esetében ugyanis tanulásról nem igazán beszélhetünk), ráadásul vonzódik az ijesztő történetekhez.
Ez önmagában még nem lenne baj, de időről-időre a húgát is olyan helyzetekbe sodorja, amik enyhébb esetekben is kínosak.
 
Azt ugyancsak szükségtelen említenem, hogy szüleik nem értenek egyet Jodie életfelfogásával, ezért rendszeresek a családi veszekedések, nézeteltérések.
 
Ezt az amúgy sem idilli helyzetet borítja fel a szülők bejelentése: vidékre költöznek, egy drága bentlakásos magániskolába, mivel ott kaptak állást. A hely mindentől távol van, vagyis a gyerekekre új környezet, vélhetően nagyobb követelményrendszer és egy rakás sznob diák vár.
 
Mindkét lány borúlátóan pakolja holmiját – de ami a vidéki iskolában vár rájuk (amit egyébként egy kastélyból alakítottak át iskolává – mint Harry Potter meséjében), az minden várakozásukra rácáfol.
 
Bár a történetet Pearl meséli el, mégsem ő a főszereplő, hanem Jodie. Gyakorta éreztem úgy, hogy az idősebb lánynak csupán egy nevelő célzatú pofonra lenne szüksége, máskor pedig azért drukkoltam, hogy legalább egy-két hasonszőrű diák bukkanjon fel a suliban, akik társasága, elismerése átsegíti majd ezekben a zűrös éveken.
 
Merthogy Jodie nem gonosz, és rosszaságból sincs benne több, mint bármely osztálytársában, csak nincs ember, aki képes lenne hatni rá, eleget beszélgetne vele, példát mutatna, vagy valami.
 
Wilson tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy képes volt ezt a történetet minden túlzás és érzelgősség nélkül megírni, s ráadásul a nevelő célzat sem érződik rajta – egyszóval pont ideális a célközönség számára.
 

Galgóczi Tamás

© Ekultura.hu