Ekultúra - Olvasnivaló / Ajánlók / René Goscinny

René Goscinny – Morris: A postakocsi

2010. január 12.

Sorozat: Lucky Luke
Kiadó: Pesti Könyv Kiadó
Kiadás éve: 2007
Fordító(k): Banitz Ildikó, Simon István
Illusztrátor: Morris
Kategória: képregény / manga

Eredeti cím: La Diligence

Oldalszám: 47

Ára: 1499 Ft

Véleményem szerint az általam ismertek közül ez az egyik legjobb Lucky Luke történet. És ezt nem azért mondom, mert a westernfilmes toplistámon is az élbolyban helyezkedik el a Hatosfogat (Stagecoach), és ennek köszönhetően a képregény is erős hátszelet kapott. A film egyébként fájóan régen ment a tévében, s ahogy elnézem, DVD kiadás sem várható.

De térjünk vissza Lucky Luke legújabb sorozatának hatodik (eredetileg harminckettedik) részéhez. A postakocsi egyébként abból a szempontból is csúcstartó, hogy ez már a negyedik magyar kiadása, szóval kis túlzással közismert sztoriról van szó.

Éppen ezért nem részletezem, miről szól ez a vadnyugati utazás, amelyen a korabeli népesség jellegzetes képviselői vesznek részt, s ahol a kocsis legalább akkora fazon, mint Lucky Luke – s ez azért nem semmi teljesítmény.

A címben említett jármű a Wells, Fargo & Co. tulajdona, de tudni kell, hogy nem ez a társaság volt az első, amelyik személyszállítással foglalkozott az amerikai nyugat hatalmas térségein.

A posta és személyszállítás meggyorsítására akkoriban egyre nagyobb volt az igény, mivel a kaliforniai aranyláz miatt mind többen tartottak nyugatra (az arany meg keletre).

Elsőként a Butterfield Overland Mail Company indított rendszeres postakocsi járatot a St. Louis és San Francisco közötti majd négyezer-ötszáz kilométeres távolságon (átlagban huszonöt napig tartott az út). Pár év után a vállalkozás csődbe ment, mivel túlságosan sok támadás érte a járatokat.

John Butterfield társult a képregényben is említett Henry Wells és William G. Fargo urakkal, és 1866-ra gyakorlatilag ez a társaság szállított minden postát a Missouritól nyugatra (meg utasokat, pénzt, aranyat, értékpapírokat, stb.).

Ez a jövedelmező korszak egészen a vasút megépüléséig tartott, és máig élő legendákat, történeteket hagyott hátra.

A korabeli utasok többnyire borzasztó állapotokról számolnak be, amikor papírra vetették kalandjaikat.

Mark Twain például így írt a szállásokról: „Hosszú, föld színű pajták voltak, a napon szárított téglákból rakták össze a falaikat. A tető éppen hogy lejtett egy kissé, szalma borította vagy vastag földréteg, amelyben remekül nőtt a gaz. Először láttunk olyat, hogy valaki a háza tetején tartja a kertjét.”

Az állomásokon kínált ennivaló többnyire ehetetlen és egyhangú volt, ráadásul télen, a fűtetlen kocsik alaposan próbára tették az utasok egészségét.

Egyszóval amit a körülményekről Morris és Goscinny kitalált, az csupán a könnyített verzió a valósághoz képest.

Képregényükben az utasok karaktere ismét jól eltalált, s nem győzöm csodálni a változatos méretű és formájú szaglószerveket.
A 31. oldal első képsorán a csapost állítólag Alfred Hitchcockról mintázták – mivel azonban kisméretű a kép, ez szerintem nem egyértelmű, bár tény, hogy hasonlít rá…

Kapcsolódó írás:
Lucky Luke és a Daltonok (film)

Galgóczi Tamás

[ Ugrás az oldal tetejére ]