Főkép A Moonspell életében is eljött a pillanat, amikor visszapillantottak és összegezték eddigi munkásságukat, amit egy „best of” kiadvány képében formába is öntöttek.
 
Aki még nem ismeri a zenekart, azoknak ez a megfelelő alkalom, hogy átlássák a Moonspell pályafutását, s megannyi különböző stílusú lemezük közül kiválasszák azt, ami zeneileg a legközelebb áll hozzájuk.
Aki pedig rendelkezik a teljes diszkográfiával, az  a gyönyörű, exkluzív kiadás miatt ne hagyja ki a produkciót, még akkor sem, ha egyetért velem abban, hogy minden sorlemez épp eléggé profi ahhoz, hogy azok csaknem összes dala joggal szerepelhetne ezen az albumon.
 
A dalok kronológiai sorrendben szerepelnek, és a borító hátoldalán ötletesen jelölve is van, hogy melyik albumról származnak.
 
Ahogy azt korábban is leírtam, a portugál metallegenda különlegességét abban látom, hogy képesek mindig úgy megújulni, hogy mégsem hazudtolják meg magukat, és most itt ez a korong, ami ezt remekül reprezentálja.
 
Mert az már elsőre is rögtön feltűnhet az újonnan érkezőknek, hogy az egyes lemezekről lementett dalok - bár alapvetően hasonlítanak egymásra, mégis - más-más zenei megoldásokkal, hangzással rendelkeznek.
Nem ismerek még egy olyan zenekart, akik a gótikus death/doom metal stílust ilyen sok irányból közelítették meg. Tekintsük át mi is sorrendben az alakulat karrierjének állomásait!
 
A Moonspell leggótikusabb korszakával, vagyis a Wolfheart három közismert gyöngyszemével nyit az album, amik közül a „Vampiria” és az „Alma Mater” ma már igazi klasszikusnak számítanak, a koncertek elmaradhatatlan témái.
Bár itt még erősen érződik az alap gótikus vonal, különösen a Type O Negative hatása, mégis némi folkos elemmel vegyítve ezt épp eléggé egyedi már a hangzásuk, s talán egész pályafutásuk alatt itt jellemző rájuk leginkább a teátrális előadásmód.
 
A szenvedély azért később sem veszett ki belőlük, csak éppen átalakult. Az Irreligiouson egy kicsit letisztult, sterilebb, mégis jóval színesebb lett, de ugyanúgy telve van erővel, és nem veszett ki az a csak rájuk jellemző sötét romantika sem.
A rajongók körében általában ez a legnagyobb kedvenc, s való igaz, hogy alapmű, ami a felsorakoztatott kiváló dalok monumentalitásának köszönhető. Erről is három dal sorakozik itt.
 
Az „Opium” nyilván nem hiányozhat erről a válogatásról, ahogy a Wolfheart világát idéző „Full Moon Madness” is remek választás, bár én harmadikként a „Raven Claws” helyett egy másik dalt választottam volna be.
Ez a lemezen is kicsit kilóg a sorból és bár ez is csak a csapat sokszínűségét mutatja, azért vannak ott sokkal jobb dalok is, ahonnan ez jött.
 
A Sin/Pecado című albumon egy merész váltás következett: a hangzás tovább tisztult, olyannyira, hogy a gitár kicsit vissza is szorult a samplerekkel és a billentyűvel szemben, aminek következtében némi Depeche Mode-os párhuzam jelent meg a zenében.
Talán még ennél is találóbb, ha azt mondom, hogy olyan irányba fordult ekkor a Moonspell, mint ami a Paradise Lost volt, amikor megírták a One Secondot.
 
Az eredmény egészen különleges, jóval elvontabb minden korai munkájuknál, ám sötét hangulata miatt még mindig nem rádióbarát.
Különcsége ellenére az egyik legkedvesebb lemezem tőlük, csak épp a megfelelő hangulat kell hozzá. Ezt a korongot a videoklippel is rendelkező „2econd Skin” és a teljesen elvont „Magdalene” idézi meg.
 
A The Butterfly Effect című lemezük megint visszakanyarodás a metal felé, ám a gótikus vonal helyett itt inkább indusztriális elemek jelennek meg a muzsikában.
Az előző lemezre is jellemző nyugodtabb témákat rendkívül steril hangzású, dühödt, ipari metal zúzások váltják. Ez utóbbiak közül szerepel itt kettő, a korongot nyitó „Soulsick” és a még elvetemültebb „Lustmord”.
 
Ahogy a következő album címe is mutatja, a Darkness and Hope egy árnyalattal kevésbé sötét tónusú zenét rejt, zeneileg megint jóval természetesebb, mint az előző kiadványok.
Az igazat megvallva a Moonspell mércéjéhez mérve ez egy kicsit jellegtelenebb, bár bőven vannak itt is remek dalok, mint például az itt is hallható két szerzemény.
 
Az utóbbi időszakban az együttes visszatért gyökereihez és a metalhoz. A régi szenvedély érezhető az újabb korongokon, ám jóval nyersebb formában.
A zene jóval súlyosabb lett, a gótikus elemek mellett fokozatosan erősödött a death metalos hatás, de olykor már a black metal elborult brutalitása is megjelenik.
 
A The Antidote némileg az Irreligious világát idézi, de még annál is komorabb és elvontabb, ami különösen a „Capricorn at her Feet”-ben figyelhető meg.
A Memorial még ennél is durvább és sötétebb, olyan elsöprő erejű és rendkívül szenvedélyes, ahogy a „Finisterra”-ban is hallható.
A „Luna” a régi romantikus-gótikus vonalhoz tér vissza, a Memorial legslágeresebb témája, amihez egy remek videoklipet is készítettek.
 
Sajnos a CD-n nem szerepel több dal, így kimaradtak a felsorolásból a nemrég újra kiadott Under Satanae és a legutóbbi, Night Eternal című lemezek. Elmaradt az ilyenkor szokásos új dal, vagy ritkaságnak számító felvétel is.
Van viszont helyette igényes és gyönyörű, a zenével összhangban levő, ötletes csomagolás, az összes dalszöveget is tartalmazó, képekkel illusztrált booklet.
 
Véleményem szerint a lassan a huszadik évébe lépő zenekar még ma is kiemelt helyet érdemel a stílus legjobbjai között, magas színvonalú, vagy épp korszakalkotó műveik pedig etalonként szolgálhatnak pályatársaik számára. Remélem, sokáig lesz még folytatás!
 
Az együttes tagjai:
Fernando Ribeiro (Langsuyar) – ének
Ricardo Amorim (Morning Blade) – gitár
Pedro Paixao (Passionis/Neophytus) – szintetizátor, gitár
Aires Pereira (Ahriman) – basszusgitár
Miguel Gaspar (Mike/Nisroth) – dobok

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Wolfshade (A Werewolf Masquerade)
2. Vampiria
3. Alma Mater
4. Opium
5. Raven Claws
6. Full Moon Madness
7. 2econd Skin
8. Magdalene
9. Soulsick
10. Lustmord
11. Firewalking
12. Nocturna
13. Everything Invaded
14. Capricon At Her Feet
15. Finisterra
16. Luna

Diszkográfia:
Wolfheart (1995)
Irreligious (1996)
Sin/Pecado (1998)
The Butterfly Effect (1999)
Darkness and Hope (2001)
The Antidote (2003)
Memorial (2006)
The Great Silver Eye - Best of (2007) válogatás
Under Satanae (2007)
Night Eternal (2008)
Alpha Noir / Ómega White (2012)