Főkép

Német zeneszerző, operaszövegkönyv író, zeneköltő, esztéta. Önző, ellenállhatatlan, forradalmár, arrogáns és zseniális muzsikus. Megteremtette a költészet, zene és színház egységét: az összművészetet. Mottója: „A világ tartozik nekem mindazzal, amire vágyom”.

Wilhelm Richard Wagner 1813. május 22-én született Lipcsében, a vörös és fehér oroszlánról elnevezett ódon házban. A család kilencedik gyermeke volt. Édesanyja Johanna Rosine, született Pätz. Apja, Carl Freidrich Wilhelm Wagner, rendőrségi hivatalnok. 1813. november 23-án, 43 éves korában meghalt Richard édesapja. Alig egy évvel később, 1814. augusztus 28-án édesanyja ismét férjhez ment, egy Ludwig Geyer nevű drezdai színész-költőhöz, s a család átköltözött Drezdába. Geyer adoptálta a kis Richardot, akit festőnek szánt. Nevelése olyan laza volt, amilyen csak egy elkényeztetett kedvenc nevelése lehetett. Geyer otthonába bejáratosak voltak a színház emberei: színészek, muzsikusok, rendezők, s mindazok, akiknek valami közük volt a kulisszák világához. Wagner tehát már gyermekkorában magába szívta a színház légkörét. A játék valóságos szenvedélyévé vált. Mostohaapja gyakran magával is vitte a kisfiút a drezdai színházba. Nyolc testvére közül négy nővére került színpadra Drezdában. Richardot Weber Bűvös vadásza és Beethoven szimfonikus zenéje ösztönözte zeneszerzői ambícióiban. Először házi bábjátékokon próbálta ki fantáziáját, majd az önálló színműírással is megpróbálkozott.

1821-ben elveszítette nevelőapját. Rövid ideig Geyer testvérénél lakott Eislebenben, majd 1822-ben visszatért Drezdába. 1822–1827 között a drezdai Kreuzschule tanulója volt, ahol elkezdett angolul tanulni, hogy pontosan megismerhesse Shakespeare-t. Metrikusan lefordította Romeo monológját. Az angol nyelv tanulását abbahagyta ugyan, de Shakespeare a példaképe maradt. Írt egy nagy tragédiát a Hamletből és a Lear-ből, melyen két évig dolgozott. 1828-ban a család Drezdából visszaköltözött Lipcsébe. 1828–1830 között a lipcsei Nicolai Gymnasium növendékeként zeneszerzést tanult Christian Gottlieb Müllertől, a Gewandhaus zenekar hegedűsétől. Wagnert gimnazista korában itt érte az a két döntő hatás, mely fordulópontot jelentett pályájában: lemásolta Beethoven IX. szimfóniáját és hallotta Schröder-Devrient-t a „Fidelio” címszerepében. Beethoven a fő példaképévé vált. 1828-ban Shakespeare hatására lovagi rémdrámát fogalmazott (Der Leupald), s hogy zenét írhasson hozzá, a zeneszerzéstan tanulmányozásába fogott, de kevés sikerrel.

Az 1830-as júliusi forradalom Wagnert is belesodorta a diákmozgalmakba, és abba az emancipált gondolatirányba, melynek Heine volt a legfőbb vezére. Diáktársaival együtt hadat üzent a nyárspolgári álerkölcsöknek, s valami felszabadult életről álmodott, mely a polgári társadalom kalodája helyett korlátlan repülést biztosít az emberiségnek. A fiatal diák persze gyerekesen értelmezte a revolúció felszabadító hatását: tivornyázó, éjszakázó cimborák közé került, akiknek szemében a „modern élet” legfontosabb tartozékai a bor és a kártya. 1831-ben Wagner már zeneszerzőként is megjelent a nyilvánosság előtt. B-dúr zenekari nyitánya egyelőre csak derültséget és csodálkozást keltett. A lelkes fiatalembert magával ragadta a lengyel nép nagyszerű szabadságharca is, de igen nagy hatással volt rá nagybátyja, Adolf Wagner is. Önéletrajzában így nyilatkozott erről a kapcsolatról: „Nagybátyámhoz az vonzott különös forrósággal, hogy megvetette az államban, egyházban és az iskolában fellépő szőrszálhasogatást (pedantizmust), és ez nála nyersen, de humoros formában nyilvánult meg… Valódi szabadgondolkodónak éreztem.”

1831 őszén beiratkozott a Lipcsei Egyetemre, hogy ott filozófiát és esztétikát tanuljon, de ebből nem profitált semmit. Szükségesnek tartotta, hogy ismét elkezdjen zenét tanulni, ezért beiratkozott a zenei fakultásra (Studiosus Musicae). Itt kezdett újra rendszeresen zeneszerzést tanulni Theodor Weinlignél, a lipcsei Thomas Iskola kántoránál. A kiváló tudású kántor, aki ugyanabban az intézetben tanított, ahol valaha Johann Sebastian Bach működött, a zabolátlan ifjú költőt végre komoly zenei stúdiumra fogta, s az összhangzattan, az ellenpont tudományát módszeresen átadta neki. Wagner tanára segítségével igyekezett bepótolni azokat a hiányosságokat, melyek mindeddig a komoly zenei haladásban gátolták. 1832-ben ellátogatott Bécsbe, hogy megismerje a sokat dicsért zenevárost. Ugyanebben az évben Prágába is ellátogatott, ahol megismerkedett Dionys Webers-sel és Tomascheks-szel. Itt került előadásra 1832-ben C-dúr szimfóniája, s ekkoriban fejezte be első operakönyvét A házasság (Die Hochzeit) címmel. Prágában kötött barátságot Heinrich Laube-val, az „Ifjú Európa”-mozgalom szellemi vezérével, aki radikális elveket hirdetett. A fiatal zeneköltőre nagy hatással voltak az új eszmék. Nem sokkal ezután a császári bíróság perbe fogta Laube-t, és titkos politikai munkájáért várbörtönre ítélte.

1833-tól kórusvezető karmester volt Würzburgban, ahová egy fivére meglátogatására utazott. Itt fejezte be 1834-ben a Tündérek (Die Feen) című romantikus operát. Művét az év elején előadásra ajánlotta a Lipcsei Színház igazgatójának, de ő elutasította, mondván, hogy az nagyon hasonlít Heinrich Marscher A Vámpír (Der Vampir) című művére. 1834 nyarán Lauchstädt-ben a színházi csoport zeneigazgatója, 1834–1836 között pedig a magdeburgi Városi Színház karmestere és zeneigazgatója volt. Itt írta és komponálta a Szerelemtiltás (Das Liebesverbot) című operáját (szövege Shakespeare Szeget szeggel című vígjátéka nyomán). Megismerkedett a lengyel szabadságharc hőseivel: Bem és Tiszkiewicz átutazott Lipcsén, és az ifjú Wagner velük töltött egy éjszakát. Az 1836-ban komponált Polonia-nyitány ezen este lelkes hangulatát örökítette meg. 1836. március 29-én Magdeburgban Wagner vezetésével előadták a Szerelemtiltás (Das Liebesverbot) című operáját – csekély sikerrel. 1836. november 24-én Königsbergben feleségül vette Minna Planer színésznőt. Az ifjú feleség a königsbergi színházhoz szerződött, Wagner pedig vele tartott. 1837. április 1-jén nevezték ki a Königsbergi Színház zeneigazgatójának. Ez év nyarán rövid időre Drezdába látogatott.

1837. augusztus 21-én a rigai színházhoz került karmesternek. Az Ezeregy éjszaka egyik meséje alapján megírta egy furcsa, kétfelvonásos opera, A boldog medvecsalád (Die glückliche Bärenfamilie) szövegkönyvét. Komponálását azonban nem fejezte be, félbehagyta a munkát. Itt írta meg a Rienzi két felvonását is, majd 1838 őszén megkezdte a komponálást. 1839 elején a Rigai Színház zeneigazgatója lett. Még ebben az évben adósságai miatt szökni kényszerült a városból. Feleségével apró vitorlás kereskedőhajón, három és fél hétig tartó viszontagságos úton Londonba utazott. A tengeri viharok és norvég fjordok élénken eszébe juttatták Heine egy novelláját a bolygó hollandi mondájáról, melyről a matrózok is meséltek neki. Így született meg A bolygó hollandi (Der fliegende Holländer) című opera alapötlete. Nyolc napig tartó londoni tartózkodásuk után Boulogne-sur-Mer-be érkeztek, ahol négy hétig maradtak. Itt Wagner fölkereste Meyerbeert, hogy párizsi érvényesülése érdekében megnyerje a zenei divatdiktátor jóindulatát. Az itt töltött időszak Meyerbeer és Berlioz hatásának nyomait hagyta Wagner művészetén: Meyerbeertől a nagyszabású színpadi jeleneteket, Berlioztól a hangszerek kifejező, festői effektusait sajátította el. Párizsban alantas zenei munkával tudta csak magát fenntartani. A párizsi zenei élet valósággal összezúzta a névtelen, pénztelen muzsikust. Meyerbeer némi támogatást helyezett kilátásba, de Wagner hamarosan ráébredt, hogy az efféle reményt keltő összeköttetéseknek és protekcióknak nincs sok foganatjuk.

1840–1942 közötti párizsi tartózkodása alatt indult meg Wagner írói pályafutása is. 1840-ben Párizsban fejezte be a Faust-szimfónia 1. tételét, a Faust-nyitányt (Faust-Ouvertüre). A mű mottójául Goethe Faust-jának néhány sorát választotta, az ördöggel szövetségre készülő hős kétségbeesett monológjának egy részletét:
„Isten, ki lelkemben lakik,
Meg tudja bensőmet ragadni,
Minden erőmön ő uralkodik,
S kifelé nem tud mégse hatni;
És így a lét gyűlölt teher nekem,
Már csak halni kívánok, élni nem.”
(Sárközy György fordítása)

1840 októberében az adósok börtönébe került, ahonnan egy barátja pénzbeli segítségével szabadult. 1840-ben Párizsban fejezte be a Rienzit (Edward Bulwer regénye nyomán), amely 1842. október 20-án jelentős sikert aratott a drezdai operában. Ez az opera még nem az igazi Wagner arcát mutatja: nagy felvonulások, színházi látványosságok, balett stb., a hangzás mégis újszerű, merész. A történelmi tárgyú opera az utolsó római tribun tragikus életét beszéli el. 1841-ben párizsi tartózkodása idején kezdett el foglalkozni a Tannhäuser-témával. A következő évben Vénusz-hegy címen megírta a szövegkönyv első változatát.

Párizs mindenképpen fordulópont Wagner életében. Itt ismerkedett meg Habeneck dirigálóművészetével, a párizsi operák műsordarabjaival, Berliozzal és Liszttel. Ez idő tájt már megfogalmazta reform-gondolatait. Ez a reform hadüzenet volt a párizsi operastílus külsőségeinek, hadüzenet az énekesek bravúrjára alapozott öncélú dalolásnak, a Wagner szerint avult műformáknak s az olasz dalmű lélektelen, sekélyes utánzásának. Wagner mindinkább elmerült a német mondavilág tanulmányozásában, s egyre határozottabban a nemzeti opera ösvényére lépett: a német mesék, legendák talajából akarta kivirágoztatni az új dalmű szövegkönyvét, és ezt a szöveget óhajtotta felöltöztetni valami forradalmian, merészen friss muzsika köntösébe.

1841-ben a drezdai Abendzeitung-nak zenei leveleket küldött Heine stílusában, akivel Párizsban ismerkedett meg. 1842 áprilisában elhagyta Párizst, s a drezdai opera egyik karmesteri állását vállalta el – zilált anyagi viszonyai miatt –, bár teljes szabadságot szeretett volna nagy operatervei megvalósításához.
1842. október 20-án a drezdai színház bemutatta a Rienzit – nagy sikerrel. 1843. január 2-án Drezdában a közönség elé lépett A bolygó hollandival (Der fliegende Holländer), amely távolról sem váltott ki nagy tetszést. Wagner Heine novellájának alapján formálta meg operájának hősét, a tengerek boldogtalan, elátkozott hajósát. A bolygó hollandi egy északi ballada egy elátkozott lényről, aki méltó az emberi együttérzésre és egy nő tragikusan hű szerelmére. Wagner mindinkább úgy látta, hogy nem a mű, hanem a külsőségek azok, melyek a közönséget megragadják. Ekkor kezdett forrni benne a társadalom megújításának forradalmi gondolata. Elégtételnek érezte, hogy az idős Spohr Kasselban sikerre vitte a Hollandi-t.

1843. február 2-án szász királyi karnaggyá nevezték ki a drezdai Operaházhoz, C. G. Reissiger mellé. 1843-ban kezdett bele a Tannhäuser szövegkölteményébe, s két teljes év telt el, mire elkészült a partitúra is. Ebben az évben írta meg önéletrajzát is. 1844-ben Berlinben saját maga vezényelte A bolygó hollandi első előadását. 1844-ben Weber földi maradványainak Londonból Drezdába történt szállítása, s ottani elhelyezése alkalmával Wagner tartotta a gyászbeszédet, és erre a szertartásra írt egy Gyászindulót fúvós- és ütőhangszerekre, továbbá egy kórusművet saját szövegére (Gesang „An Weber’s Grabe”). 1845 nyarán gyógykezelés céljából a csehországi Marienbadban időzött feleségével, Minnával. Az ottani erdőségek és források ösztönözték arra, hogy mélyebben beleássa magát a germán mondavilágba. Előbb az ófrancia mesét ismerte meg, majd annak német változatát. Később Jakob Grimm Német mitológiáját és a Grimm testvérek közös művét, a Német mondát tanulmányozta.

1845. október 19-én, mint udvari karmester, a drezdai operában előadta a Tannhäusert (Tannhäuser und der Sängerkrieg auf der Wartburg). A történet a német középkorban játszódik, amikor a tiszta élet szimbóluma, és az érzéki szerelem szenvedélye áll egymással szemben. A Tannhäuser-mondával egyidejűleg ébredt fel Wagner érdeklődése a Lohengrin-mítosz iránt. Az 1847-es esztendőt a Tannhäuser folytatása, a Grál-mondát feldolgozó Lohengrin című opera megalkotásának szentelte. A mű 1848. április 28-án készült el, és egy középkori monda alapján íródott a szent Grál lovagokról, akik védelmezik a világot a jogtalanságoktól. A művet Wagner az udvari operában tervezte bemutatni, de erre végül politikai okokból nem került sor. A komponista dédunokája, Katharina Wagner (szül. 1978) szerint a Lohengrin politikai dráma, mely alapvetően a hatalomról szól. A színházi reform gondolata mindinkább a politikai reform felé terelte Wagner figyelmét. Úgy érezte, a művészet megújhodása, a mű és a közönség viszonyának gyökeres megváltozása a társadalom átalakulása nélkül teljes lehetetlenség. Jó barátjával, Röckellel együtt mind alaposabban kezdte tanulmányozni a szocialisztikus eszméket.

Az 1848–49-es forradalmi években kapcsolatban állt Mihail Bakunyinnal és August Röckellel, cikket írt a Volksblätter című forradalmi lapjukba, szocialista forradalmi beszédet mondott a drezdai „Vaterlandsverein”-ban, és részt vett az 1849-es drezdai felkelésben, ahol röpiratokat osztogatott. A forradalom leverése után körözőlevelet adtak ki ellene, így Wagnernek menekülnie kellett. Liszt Ferenc segítségével Weimaron át, Párizs érintésével, a szabad Svájcba menekült, és Zürichben telepedett le. Liszt Ferenccel történt közelebbi megismerkedésekor vetette papírra az emlékezetes sorokat: „Önmagam másik énjét ismertem fel benne.” A két zeneszerzőt élete végéig összekötötte a szoros barátság. Svájcban újságíróként dolgozott. Feuerbach hatása alatt itt írta első jelentős elméleti írásait: 1849-ben Művészet és forradalom (Die Kunst und die Revolution), 1849-ben A jövő műalkotása (Das Kunstwerk der Zukunft), 1851-ben Opera és dráma (Oper und Drama),és 1851-ben Közlések barátaim számára (Eine Mitteilung an meine Freunde) címmel. Hogy jövedelmét kiegészítse, rendszeresen vezényelte a zürichi zenei társulatot, és így vált első tanítványává Hans von Bülow.

1848-ban kezdte el írni a Nibelung gyűrűje (Der Ring des Nibelungen) tetralógia szövegét is, mely egy középkori német mítoszból indul ki. A tetralógia egy lenyűgöző zenei freskó, Wagner zenei és filozófiai eszméinek megtestesítője. A ciklus fő eszméje az arany, mint a világ minden bűnének szimbóluma, amelyet ha kiszakítanak a föld méhéből, rosszat szül. Az arany miatt végül nemcsak az emberek pusztulnak el, hanem az istenség is, amely függ e fém erejétől. Négy egymást követő opera sorozata ez.

 

A Rajna kincse (Das Rheingold) kezdetén Alberich, a törpe ellopja a rajnai sellők által féltve őrzött kincset, amelyből aki gyűrűt kovácsol, hatalmat nyer a világ fölött. Tőle azután a kincset és a gyűrűt Wotan lopja el, az istenek ura, aki viszont a két óriásnak, Fafnernak és Fasoltnak a Walhalla építőinek adja tovább. A két óriás hajba kap, és Fafner sárkánnyá változik.

A Walkürökben (Die Walküre) Wotan ismét visszaszerzi a gyűrűt. Két gyermeke, Siegmund és Sieglinde szerelméből születik majd Siegfried, az igaz, tiszta, jóságos hős. Wotannak meg kell válnia kedvenc leányától, Brünhildétől, aki parancsa ellenére a szerelmeseket védelmezte. Brünhilde lángokkal körülvett sziklaágyán mély álommal bűnhődik, amiből csak az ébresztheti fel, aki nem ismeri a félelmet.

Siegfried (Der junge Siegfried, később Siegfried) a bátor, hűséges, ártatlan hős kardot kovácsol, amellyel megöli Fafnert, és megszerzi a gyűrűt. Egy erdei madár a sziklához vezeti. Áthatol a lángtengeren és felébreszti Brünhildét mély álmából. Szerelmük bátor, új világot ígér.

A Siegfried halála, a későbbi Istenek alkonya (Die Götterdämmerung) megsemmisíti az új világ reményét. Siegfried szerelmi varázsitalt iszik, amely feledteti vele Brünhildét. Mire ráeszmél tévedésére, minden elveszett, meg kell halnia. Brünhilde lóháton veti magát Siegfried halotti máglyájára. Az istenek fellegvára, a Walhalla romba dől, a Rajna kiárad, sellői visszaszerzik a kincset érő gyűrűt. Új korszak kezdődhet: az ember uralma. A tetralógia tizenhat óra tiszta zenét tartalmaz.

Liszt 1850. augusztus 28-án Weimarban, Wagner távollétében sikerre vitte a még előadatlan Lohengrint. Wagner nagysikerű zenekari hangversenyeket és operaelőadásokat is vezényelt Zürichben, ezek révén jutott az előkelő és gazdag Wesendonk családhoz, akiket 1852-ben ismert meg. Otto Wesendonk vagyonos kereskedő a támogatója és barátja lett, aki villát bocsátott Wagnerék rendelkezésére. Otto Wesendonk felesége, a fiatal Mathilde és Wagner között lassanként „plátói” szerelem alakult ki, ami miatt Frau Wagner féltékenységi botrányt rendezett. A száműzetés évei alatt Minna és Richard egyébként is nagyon elidegenedett egymástól.

A Nibelung gyűrű írását családi okokból meg kellett szakítania. Wagnernek nem volt más választása, el kellett hagynia a házat, házassága felbomlott és megszakadt a „szenvedélyes barátság” is, ami Mathilde-hoz kötötte. Ekkoriban született az Öt dal női hangra (Fünf Gedichte für eine Frauenstimme) című műve, melyet végül 1862-ben nyomtattak ki. 1853 őszén határtalan melankólia és az újjászületés érzete közt ide-oda hánykódva fogott hozzá a Ring-tetralógia megzenésítéséhez. Már a Nibelung-szöveg megírásakor is tisztában volt vele, hogy az ilyen nagyszabású mű csak „ünnepi játék” keretében és a maga céljaira készült önálló színházban adható elő megfelelően. Wagner mindjobban a schopenaueri filozófia befolyása alá került, és a mélyülő pesszimizmussal együtt zenei mondanivalója is gyökeresen megváltozott. A zenei formák feloldódtak, az ariózus, dallamos hangot a végtelen melódia, a dallambeszéd váltotta fel. Wagner stílusa és kifejező eszközei mind határozottabban formálódtak: a zenekar élő része a cselekménynek, a visszatérő, állandó motívumok a hősök lelkében végbemenő történést ábrázolják.

A Ring komponálását hamarosan abbahagyta, és újabb alkotásba fogott. 1854-ben kezdett neki a Trisztán és Izolda (Tristan und Isolde) szövegkönyvének, amelyhez a Mathilde iránt érzett szomorú szerelme adott művészi kifejezést. 1855-ben a londoni filharmonikus zenekart vezényelte és szorgalmasan dolgozott a Walkürök partitúráján. Nem bírván kivárni a tetralógia befejezését, 1857-ben, a Wesendonck-szerelem közvetlen hatása alatt belefogott a Trisztán és Izolda komponálásába. 1858-ban Wagner Olaszországba utazott, hogy ott írja tovább a Trisztán és Izoldat. 1859-ben szerzői ügyben ismét Párizsban járt, majd Velencében, ahova elmérgesedett családi helyzete miatt vonult el új művén dolgozni. 1859 márciusában Luzernbe költözött, itt fejezte be a Trisztán és Izolda-t, majd újra Párizs következett, ahol Otto Wesendonk anyagi támogatásának köszönhetően viszonylagos jómódban élt. 6000 frankért eladta Wesendonknak a Niebelung gyűrű (Nibelungenring) publikálási jogát.

1860 elején Párizsban nagysikerű zenekari hangversenyeket rendezett, itt adta elő legelőször a Tristan-nyitányt. 1860 augusztusában a szász király részleges amnesztiája után először járt ismét Németországban. Ebben az évben keletkezett A jövő zenéje (Zukunftsmusik) című írása, sőt, Minnával is kibékült, és ismét Párizsba utazott. 1861 elején III. Napóleon császár engedélyével Párizsban, a Nagy Operában (Grand Opéra) betanította, majd 1861. március 13-án bemutatta a Tannhäusert, miután az 1. felvonáshoz új bacchanált írt. A 164 próbával előkészített kiváló előadás a befolyásos, németellenes Jocke Club intrikái miatt bukott meg, mivel ennek többnyire későn érkező tagjai nem tűrték, hogy a „balett” az 1. felvonásban legyen! 1861-ben Bécsbe költözött, ahol május 15-én bemutatták a Lohengrint. Ugyanitt a Tristan előadásának terve a mű nehézsége miatt hajótörést szenvedett. Augusztusban részt vett egy Liszt rendezte zeneünnepen. 1862 januárjában, egy szerény párizsi szállodaszobában írta A nürnbergi mesterdalnokok (Die Meistersinger von Nürnberg) verses szövegét, amely a művészek és a társadalom konfliktusát ábrázolja. Bukások, csalódások közepette a törhetetlen erejű költő az optimizmus és a zenei realizmus egyik mesterművét készítette elő. A mű Wagner legszellemesebb, legderűsebb, s egyik legmélyebb értelmű operája, amelyet későbbi felesége, Cosima „az élettel való nagy kibékülés”-nek nevezett. Története a valós életből származik, komikus és népi jeleneteket egyaránt tartalmaz.

A műben Wagner a művészet szőrszálhasogató bírálóit, „pedánsait” állítja pellengérre, azokat az áltudósokat, álművészeket, akik csak a hideg, élettelen, művészietlen formát értik, de a művészet lényegéhez, lelkéhez, tartalmához, igazi mondanivalójához semmi közük. A művészet kietlen törvényfaragóit ismerjük fel a vaskalapos, vén mesterdalnok-polgárokban, de mindenekelőtt az irigy, ármánykodó Beckmesserben, aki mindenáron el akarja gáncsolni a friss tehetséget, az igazi költői hangot. A humor és a gyöngéd szerelmi líra, a diadalmas ifjúi jókedv és a férfias lemondás komoly, bensőséges hangja árad a remekműből. 1862 februárjában Richard és Minna elváltak. 1862 elején Wagner teljes amnesztiát kapott, ezért visszatért Németországba. Mainz-ban, Biberichben, Karlsruhe-ban, Drezdában majd Bécsben tartózkodott. Közben pénzügyei egyre romlottak. 1862 nyarán a művész Cosima-hoz, Liszt Ferenc legidősebb lányához közeledett, aki Hans von Bülow felesége volt. Wagner 1863 márciusában és áprilisában Petersburgban és Moszkvában, júliusban Budapesten, novemberben Prágában és Karlsruhe-ban, decemberben pedig Bécsben adott koncerteket. 1863 novemberében, Wagner berlini tartózkodása alkalmával vallja meg egymásnak Cosima Liszt (ekkor még Hans von Bülow felesége) és Wagner, hogy szeretik egymást.

Wagner 1864-ben az uzsorások elől Svájcba, Mariafeldbe szökött. Áprilisban Stuttgartban rejtőzködött, és itt érte őt II. Lajos bajor király „billetje”, amelyben a fiatal, rajongó fejedelem magához szólította őt Münchenbe. II. Lajos átvállalta adósságait és egy éves járadékot fizetett neki. Első találkozásuk alkalmával a király megkérte Wagnert, hogy költözzön a Pellet Házba, amely a királyi kastélyhegy mellett állt. Wagner egy csapásra „nagyhatalommá” vált Münchenben. Kezdeti sikereiben Bülow segítette, akit családjával együtt meghívott magához. Cosima és Richard mindig titokban találkoztak, és kapcsolatuk intimmé vált. Amikor Hans von Bülow ezt megtudta, szélütést kapott, és hetekig ágyban feküdt. 1864-ben írta az Államról és vallásról (Über Staat und Religion) című munkáját. 1865 áprilisában megszületett Wagner és Cosima első gyermeke, Isolde. A látszat kedvéért Hans von Bülow magára vállalta az apaságot. 1865. június 10-én a müncheni udvarban és a Nemzeti Színházban is bemutatták a Trisztán és Izoldat. A darab teljes egészében újító, lírai, meditatív mű. Noha eredetileg pihentető dalmű lett volna, a gyakorlatban bebizonyosodott, hogy a zeneirodalom technikailag legigényesebb és zeneileg legösszetettebb operái közé tartozik. A nyarat Wagner a Siegfried zenéjének továbbkomponálásával és a Parsifal szövegének írásával töltötte, amelyet a királyi barátságnak szentelt.

A bajorok azonban egyre növekvő ellenszenvvel kísérték Wagner művészi egyeduralmát. A konzervatív körök Wagner elleni céltudatos hajszája elmérgesítette a helyzetet, és Wagner visszavonulni kényszerült. A két világhírű karmesternek, Bülow-nak és Richternek le kellett mondania állásáról. Még ugyanebben az évben Wagner is elhagyta a királyi udvart és visszatért Svájcba, ahol menedékjogot kért. Sikere azonban már emelkedőben volt. Műveit, vagy legalábbis részleteket belőlük, világszerte játszották. Először Genfben szállt meg, majd Marseilles-ba utazott. Itt érte Minna 1866. január 25-én bekövetkezett halálának híre. 1866 februárjában Triebschenbe költözött, ahol II.Lajos bérelt neki egy villát. Ide követte őt, dacolva a polgári balítélettel, valamint férje és apja ellenkezésével szerelmese, Cosima. 1867. február 17-én megszületett Wagner és Cosima második lánya, Eva.

A nürnbergi mesterdalnokok 1868. június 21-i, müncheni bemutatója hatalmas sikert aratott. A művet Hans von Bülow vezényelte. II. Lajos még az előadás alatt a királyi páholyba kérette Wagnert, és ő innen köszönte meg az ovációkat. 1868 októberében Wagner értesítette II. Lajost, hogy szeretne hivatalosan megesküdni Cosima-val. Cosima elkezdte írni Naplóját (Tagebuch), amely csak egy évszázaddal később jelent meg. Wagner 1868. november 8-án ismerte meg Friedich Nietzsche-t Lipcsében.

1869 januárjában kezdte el Az istenek alkonya (Götterdämmung), valamint A Rajna kincse (Das Rheingold) komponálását. 1869. június 6-án született meg fia, Siegfried. 1869. szeptember 22-én Münchenben bemutatták a Rajna kincse-t, 1870. június 26-án pedig a Walküröket. Ebben az évben került napvilágra Beethoven című írása is. 1870. augusztus 25-én, II. Lajos születésnapján kötött házasságot Wagner és Cosima. 1870. december 25-én, felesége születésnapján játszatta el Cosima ablaka alatt a Siegfreid-Idyllt, melyet fia születésekor írt. 1871-ben fejezte be a Siegfried komponálását. Idillikus családi körben – időnként a fiatal Nietzsche látogatása hozott kellemes mozgalmasságot – dolgozott Wagner a tetralógia befejezésén. Színháza helyéül Bayreuth városkát szemelte ki, és a terv megvalósításához szükséges pénzösszeget az 1871 óta mindenfelé megalakuló Wagner-egyesületek propagandája, és patrónus-egyletek útján igyekezett előteremteni. Wagner 1872. április 22-én költözött Cosima-val Bayreuthba. 1872. május 22-én Bayreuthban maga Wagner helyezte el ünnepélyes külsőségek közepette a Wagner-színház (Festspielhaus) épületének alapkövét. A szükséges pénzösszeg előteremtése a Wagner-egyletek megfeszített munkája ellenére is csak a bajor kabinetpénztár segítségével, II. Lajos áldozatkészsége által sikerült.

1874. november 21-én Wagner befejezte Az istenek alkonya komponálását. A wagneri életműnek szentelt zarándokhelyet, a Wagner-színházat 1876 augusztusában a Nibelung gyűrűje című zenedráma bemutatásával avatták fel. Az Ünnepi csarnokban csak Wagner műveit játszották, rendkívül gondos, művészi előadásban, válogatott közönség előtt. A német birodalmat maga a császár képviselte, a karmester Richter János volt. Az első Bayreuthi Ünnepi Játékok azonban nagy deficittel zárult. Wagner pénzügyei ismét romokban hevertek, melyen csak a király pénztára tudott segíteni. 1876 júliusában jelent meg Nietsche Richard Wagner Bayreuthban című tanulmánya. 1877. május 17-én fogadta őt Anglia királynője, Victoria a Windsor-i Kastélyban. Londonban operái részleteit vezényelte. Ebben az évben dolgozta fel a keresztény mitológia köréből merített Parsifal-témát (a szövegkönyvet 1865-ben kezdte írni). A művet kizárólag a maga színházának szánta, hogy az a wagneri előadóművészet érintetlen próbája maradhasson (a szerzői jogi törvény alapján 1913 óta adhatják Bayreuthon kívül is). A művet 1878–1882 között komponálta meg. 1880-ban jelent meg Vallás és művészet (Religion und Kunst) című irománya.

1882. július 26-án Bayreuthban, az áhítatos ünnepi színjátékot, a Parsifalt bemutató cikluson Hermann Levi dirigált, és a váratlanul nagy siker rendbe hozta a színház pénzügyeit. 1882. szeptember 14-én Wagner a családjával Velencébe költözött. A zenés dráma egyik legnagyobb alakja 1883. február 13-án, Velencében, a Palazzo Venramin-Calergi-ben hunyt el, szívinfarktusban. 1883. február 18-án, Bayreuthban temették el „Wahnfried” villája kertjében. Wagner halála után Cosima, majd fia, Siegfried vette át a bayreuthi szánház vezetését, és őrködött az eredeti hagyományok érintetlenségén. Évtizedek óta Wolfgang Wagner, Richard unokája a Festspiele művészeti vezetője, és a tervek szerint a közeljövőben lánya, Katharina veszi át ezt a felelősségteljes posztot. Wagner működése és életműve igen nagy befolyással volt a XIX. század zenei életére. Harmóniavilága, hangszerelése, vezérmotívum-technikája a zeneszerzők egész sorát terelte wagneri utakra. Wagner nyomában az epigonok valóságos légiója lépett fel.

Bartók Béla a Tudományos Akadémián tartott székfoglalójában így összegezte Wagner hatásának és a wagneri mű továbbfejlesztésének lehetőségeit: „Wagner annyira tökéletesen oldotta meg feladatát teljes egészében és minden részletében, hogy őt már szinte csak szolgailag utánozni lehetett, de tőle továbbfejlesztésre ösztönzést kapni, alig.”

Luzernben található a Richard Wagner Múzeum, melyet Wagner egykori (tribscheni) házában rendeztek be. A vidéki villa földszintjén Wagner emléktárgyai, iratai, művek kéziratai találhatók, az első emeleten pedig 1946 óta egy hangszergyűjteményt tekinthetnek meg az ide látogatók. A Wagner Bayreuth-i tartózkodásából fennmaradt gyűjteményt 1897 óta az Eisenach-ban található Reuter-Villában, a Reuter-Wager-Múzeumban tekinthetik meg az érdeklődők.

Művei:
1828 Der Leupald
1831 B-dúr zenekari nyitány
1832 C-dúr szimfónia (Simfonie C-Dur)
1832 A házasság (Die Hochzeit)
1834 A tündérek (Die Feen)
1836 Szerelemtiltás (Das Liebesverbot)
1836 Polonia-nyitány
1837 A boldog medvecsalád (Die glückliche Bärenfamilie)
1840 Faust-nyitány (Faust-Ouvertüre)
1840 Rienzi
1843 A bolygó hollandi (Der fliegende Holländer)
1844 Gyászinduló
1845 Tannhäuser
1848 Lohengrin
1849 Művészet és forradalom (Die Kunst und die Revolution)
1849 A jövő műalkotása (Das Kunstwerk der Zukunft)
1851 Opera és dráma (Oper und Drama)
1851 Közlések barátaim számára (Eine Mitteilung an meine Freunde)
1854 Rajna kincse (Das Rheingold)
1856 Walkürök (Die Walküre)
1859 Trisztán és Izolda (Tristanund Isolde)
1860 A jövő zenéje (Zukunftsmusik)
1862 Öt dal női hangra (Fünf Gedichte für eine Frauenstimme)
1864 Államról és vallásról (Über Staat und Religion)
1867 A nürnbergi mesterdalnokok (Die Meistersinger vonNürnberg)
1870 Beethoven
1870 Siegfried-Idyll
1871 Siegfried
1874 Istenek alkonya (Götterdämmerung)
1880 Vallás és művészet (Religionund Kunst)
1882 Parsifal

A felsorolásban dőlt betűvel jelölt művek nem zenei, hanem prózai alkotások.