Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 93.

2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan azt előzetesen gondoltam. Rengeteg együttest, előadót, kiadót ismertem meg, már nincs olyan lakott kontinens, amely ne szerepelt volna a rovatban. Külön öröm, hogy nem csak külföldi, hanem hazai lemezek is rendszeresen megfordulnak a lejátszómban, és a minőségre itt sem lehet kifogásunk – nem véletlenül kerülnek fel időről-időre a különféle külföldi sikerlistákra ezek az albumok. A világzenének köszönhetően újra elkezdtem koncertekre járni, és ezen a téren sincs okom panaszra, a Fonó vagy a Várkert Bazár, no meg a Müpa rendre érdekes programokkal kényeztet, nem beszélve a Szigetről (ahová anyagi okok miatt nem jutok el) vagy a többi rendezvényről (amelyekről időhiány miatt maradok le). Végezetül pedig már itt van nekünk a Budapest Ritmo, amely nem egyszeri alkalom volt, hanem évente megrendezésre kerülő világzenei fesztiválnak ígérkezik.

 

Mindezek fényében kíváncsian várom, a következő hónapokban milyen új lemezek, vagy a ládafiából előkerülő régebbi kiadványok nyerik el tetszésemet, és késztetnek meghallgatásra. Kívánok mindenkinek hasonlóan tartalmas szórakozást, felfedezést a Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven sorozattal.

 

 

The Dhol Foundation: Basant (CD)

 

Johnny Kalsi sokoldalú művész, akit érzésem szerint egyetlen cél hajt: legyen minél közismertebb a dhol, ez a kétfenekű észak-indiai dob. Ennek érdekében nem csupán tanítja a hangszer használatát, hanem különféle zenekarokban játszik, köztük olyan közismertekben, mint például az Afro Celt Sound System vagy a Trans-Global Underground. Saját együttese, a The Dhol Foundation 1990-ben alakult, kiadtak pár lemezt, majd pár év szünet következett, aztán megjelent az idei, Basant című album.

 

Alapban vérbő bhangra zenét vártam, és nem csalódtam, mert a „Thunder Drum” messze felülmúlta minden várakozásomat. Erő, lendület, eltéveszthetetlen ritmus, jellegzetes dallam, ráadásként sok-sok dhol, ebben a számban egyaránt ott van a hagyomány és a modernség. Ha nem csinálnának mást, csak ezt a vonalat vinnék tovább, akkor sem lenne egy rossz szavam, de nem érik be ennyivel, érzésem szerint ezúttal alaposan megpróbálják feltérképezni saját határaikat. Például úgy, hogy a dobok időként háttérbe kerülnek, és helyettük inkább más hangszerek kerülnek előtérbe. Ilyen a „Bulliyan Nu (Warrior Princess Mix)”, ami szintén nagyon tetszik, ebben az indiai stílusú ének felülírja a bhangra lüktetését. Johnny Kalsi számára nyilvánvalóan fontos a ritmus, viszont szerencsénkre komplett szerzeményekben gondolkodik.

 

Ennek eredményeként az albumon vannak meglepetések, amikre megmondom őszintén, egyáltalán nem számítottam. A rockos énekkel előadott „Mother Tongue”, olyan mintha egy Sting albumra rákevertek volna némi dohl sávot, amitől semmi nem változik, csak a ritmusszekció lesz picit hangsúlyosabb. Legalább ennyire váratlanul ért a „Spanish Flame (Te Amo)”, mert ebben tényleg spanyol gitározás, valamint dhol és indiai ének hallható – elsőre bizarr párosítás, de a gyakorlatban működik, jól elférnek egymás mellett. Azt nem állítom, hogy minden szerzemény tetszett a lemezről, viszont annyit elért a Basant, hogy módfelett kíváncsi lettem az együttesre élőben. Ahogyan a négy dhol, az énekes, no meg a táncosok mozgásra, táncra késztetik a nézőket, az muszáj lesz legalább egyszer az életben megnéznem.

 

Kinek ajánlom: változatos album, ahol a meghatározó bhangra lazán keveredik, feloldódik a többi stílusban, hatásban. Ezért nem csak a bhangra kedvelőinek, hanem az újdonságokra fogékonyaknak is ajánlom.

2017-ben megjelent album (ECC Records)

Az együttes weboldala: http://www.dholfoundation.com/

 

 

 

Banda Magda: Tigre (CD)

 

Az együttes neve magyar szemmel picit fura, pedig igazából nincs benne semmi különleges, a görög Magda Giannikou együttesét takarja. Ha bármi különlegességről beszélhetünk velük kapcsolatban, akkor az a zene, ami tulajdonképpen a szó hagyományos értelmében véve nem világzene (elismerem, ez így leírva megér legalább egy homlokráncolást), csupán egyetlen meglévő kategóriába nem beilleszthető, így más lehetőség nem lévén, marad a világzene. A szeptemberben megjelent harmadik albumuk zenéjét a sokszínűség jellemzi, ami részben betudható a soknemzetiségű muzsikuscsapatnak (görög, argentin, japán, kolumbiai, amerikai). Ha zenei vezérfonalat keresek, akkor egyfelől a jazz, másrészt pedig a vonósok, a klasszikus zene felől érkező vonósok nyilvánvaló jelenléte a meghatározó, és persze Giannikou hangja, énekstílusa (és ne feledkezzünk meg harmonikajátékáról).

 

A szövegekben mellőzik az angol nyelvet, Giannikou a franciát kedveli (egy nyilatkozata szerint azért, mert kezdetben bizonytalan volt az angolban), amivel világzenéről lévén szó, nincs semmi baj. Ez egyébként részben vicces, hiszen a nyilatkozatai szerint a mostani album mondanivalója az, hogy ne féljünk önmagunktól, és szabaduljunk meg félelmeinktől. A francia szöveg, kiegészítve a zenével olyan hatást ér el, mintha francia sanzonokat hallgatnánk a brazil tengerparton, miközben a háttérben helyi zenekar bossa novát játszik, és időnként a szomszéd rádiójából felerősödne a klasszikus vonósok hangja – és ezzel legfeljebb egyetlen számot írtam körbe, miközben van még másik tizenkettő, mindegyiknek saját hangulata, hangokból álló építménye, palotája van.

 

Az eddigieken túl számos filmzenei megoldást hallok a zenében (Le Tigre Malin), bár beismerem, nekem legjobban a latinos elemekből kiinduló számok tetszenek a legjobban. „Vem Morena” (itt a vonósok uralnak mindent), a „Coração” (sanzon-latin keverék), „Muchacha (Ojos de Papel)” (ami nyugis balladaszerűség). Egy biztos, a lemez egyszeri meghallgatásnál többet igényel, annál változatosabb, sokrétűbb zenét tartalmaz, és aki teheti, az olvassa el a szövegeket, mert ezúttal fontos a mondanivaló is.

 

Kinek ajánlom: zenei képekben, hangulatokban gazdag sehová sem besorolható album, amit éppen ezért az újdonságokra kíváncsiak figyelmébe ajánlok.

2017-ben megjelent album (GroundUP Music)

Az együttes weboldala: https://www.bandamagda.com/

 

 

 

 

 

Los Wembler`s de Iquitos: Ikaro del Amor (EP)

 

Ismét egy olyan dél-amerikai együttes került a rovatba, amely kis túlzással az utolsó évtizedig ismeretlennek számított Európában és Észak-Amerikában, pedig lassan már ötven éve zenélnek, és komoly sikereket értek el hazájukban. Egyik szemem sír (miért csak most), a másik pedig nevet (végre ideértek), miközben arra gondolok, hogy cumbiából (főleg a jóféle, minőségi cumbiából) sosem elég, ez az állítás újfent bebizonyosodott az idei Szigeten.

 

Az eredetileg családi vállalkozásnak indult Los Wembler`s de Iquitos tagjai (a nevük állítólag a Wembly Stadionra vezethető vissza), cseppet sem meglepő módon a perui Iquitos városában kezdték a muzsikálást, és csak pár éve léptek ki a nagyvilágba. Egyesek szerint pusztán szerencséjük van, mivel napjainkban ismét divatba jön az, amit ötven éve játszanak a színpadon, én azonban úgy gondolom, a globalizációnak köszönhetően csak most fedezzük fel őket. Az idén kiadott kislemezre pár régi számot vettek fel újra (a „La danza del Petrolero” sajnos lemaradt), ami nagyon helyes, elvégre ezeket másként szerintem már nem lehet beszerezni.

 

„Ikaro del Amor” – ebben minden, rájuk jellemző stíluselem megtalálható. Surf rock, chicha, amazóniai cumbia, pszichedelia, és még egy halom, nálunk nem ismert latin stílus. Igazi partizene, ami egyszerűen táncra késztet, és felvidít, a szöveg nem bonyolult, ellenben a zene az ismétlődések dacára sem válik unalmassá, a benne lévő energia egyszerűen mindent elsöpör. A másik kedvencem a „Sonido Amazonico”, amit a város körüli dzsungel hangjai ihlettek és annyira fülbemászó gitárdallammal bír, hogy nem értem, miért nem játsszák folyamatosan a rádiók. A kislemezre bónuszként felkerült még két Meridian Brothers remix, amit ugyan kicsit tájidegennek érzek, de a második tétel (Ikaro del Amor) határozottan tetszik.

 

Kinek ajánlom: amazóniai cumbia, szóval latinzene kedvelőknek kötelező.

A 2017-ben megjelent album (Barbès Records).

Az együttes facebook oldala: https://www.facebook.com/LosWemblersDeIquitos/

 

 


Galgóczi Tamás - 2017. október 8.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (The Dhol Foundation)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Banda Magda)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Los Wembler’s de Iquitos)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!