Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 21.

A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új rovatot indítok, amelyben – terveim szerint – a Womexen kapott demókról és lemezekről, illetve az utólag kapott korongokról írok röviden. Mivel a legtöbb esetben csupán pár számos promóciós anyagokról van szó, egy cikkben általában három korongot igyekszem majd bemutatni – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinfóval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és van pár exportálható minőségű hazai zenekarunk/előadónk, és időnként külföldi kollégáik is koncerteznek errefelé, azért még bőven van mit pótolnunk. Nem csak a nagy fesztiválok hiányoznak, hanem a komolyabb szóló turnék is – hogy ez az anyagi helyzet, vagy más okra vezethető vissza, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, rengeteg, megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

 

 

Herczku Ági & Band: Live at WOMEX Budapest (CD)

 

Emlékeim szerint ez az első világzenei koncertlemez, amely kapcsán elmondhatom, ott voltam és saját szemeimmel láttam a koncertet. Picit árnyalja a képet, hogy mivel dugig volt a MüPa Fesztivál Színház, csupán az emeleti ajtó környékéig sikerült bejutnom, így a színpadot csak részben láttam, és a fránya beszélgetős nézőknek köszönhetően a zene sem érvényesült maradéktalanul. Szóval örömmel üdvözöltem ezt a kiadványt, mert így ideális körülmények között újra meg újra élvezhetem Herczku Ágnes hangját és a társaival előadott muzsikát.

 

Szerintem minden élő fellépés lehetőséget biztosít a muzsikusoknak, hogy megmutassák, mire képesek, mennyire tudnak hozzátenni valamit a stúdióban lejátszott hangokhoz, bemutassák virtuóz tehetségüket, s nem utolsó sorban reagáljanak a közönség visszajelzéseire. Úgy vélem, nehéz lenne jobb nézősereget összegyűjteni a womexes kompániánál, elvégre ők hivatalból foglalkoznak világzenével, van fülük a tehetséghez, és elég koncertet láttak már ahhoz, hogy felismerjék az értékeket – ezen az estén mindkét fél elégedett lehetett, elvégre tele volt a helyiség, és a végén alaposan megtapsolták a színpadon lévőket.

 

Mindezek után ideje azzal a kérdéssel foglalkoznom, hogy milyen ez a koncertlemez? Gyönyörű és igényes, de nem csak az emlékek felidézésére alkalmas, hanem „best of” lemezként is működik, fél tucat szerzeményt kiválogatva az elmúlt évek lemezeiről, mutatva mennyire szerteágazó Herczku Ágnes és Nikola Parov együttzenélése. Különféle népek, különféle hangulatok formálódnak kerek egésszé, amit csak fokoz Herczku Ágnes hangja (ebből a blokkból a Bandázom albumról kiemelt „Megfújtak azok a szelek” tetszik a legjobban, gazdag hangszerelése és a közös éneklés miatt).

 

Az egészre a koronát a ráadás stúdiófelvételek – szám szerint négy – teszik fel, amelyekből egyelőre csak az derül ki, hogy megmaradnak a népzenei alapoknál (az első kettőnél), kiegészítve egy borongós-merengős tétellel. A csúcspontot számomra egyértelműen a lemezzáró „Szép sem vagyok, se nem jó” című nóta jelenti, ez a szemérmetlen módon „szimpla” örömzenélés, Ferenczi György és Kovács Ferenc részvételével, és amelyben legmesszebbre távolodnak a népzenétől. Félve ugyan, de muszáj leírnom, gyakorlatilag mind a négy szerzemény tetszik, vagyis nyugodtan gondolkodjanak ennyire szerteágazó zenében továbbra is, ráadásul a lemez megerősít abbéli véleményemben, hogy mindegy mit játszanak, az határozottan illik hozzájuk.

 

Kinek ajánlom: Herczku Ágnes és Nikola Parov közös zenéjét kedvelőknek, valamint a 15. Womex nézőinek.

2016-ben megjelent lemez (Fonó).

Bővebben az énekesnő weboldalán: http://herczkuagnes.hu/

 

 

 

Damir Imamović’s Sevdah Takht: Dvojka (CD)

 

Pár héttel korábban szerepelt a rovatban sevdah vagy más néven sevdalinka zenét játszó együttes (Divanhana), éppen ezért azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar újra ez a stílus szól a hangszórómból. Márpedig az idén áprilisban megjelent Damir Imamović’s Sevdah Takht együttes albumnak köszönhetően ez történt. Azt pedig csak pironkodva írom le, hogy bár októberben felléptek a budapesti Womexen, nem néztem meg őket – így utólag már sajnálom.

 

Az eredetileg trióként induló társulat névadója és meghatározó tagja a zenészcsaládban született Damir Imamović, aki követve édesapja és a nagyapja példáját, elkötelezte magát a sevdah mellett. Esetében ez a saját képére való formálást, modernizálást jelent, és ennek köszönhetően bár ugyanazt a zenét hallgattam, mint a Divanhana esetében, teljesen más élményt kaptam. Ez főként Imamović hangjának köszönhető, ami nem csupán az ideális férfihangot jelenti számomra (majdnem Jim Morrisonhoz hasonlítom kapásból), de képes a sevdah által megkövetelt változatos érzelmek tolmácsolására.

 

A zene egyrészt nagyon modern, és ez nem csak Ivan Mihajlović basszusgitárjának köszönhető, no meg a helyenként jazzes játékának – hanem annak is, hogy az ének és a gitár ellentéte nagyon különleges hangulatot eredményez, mint például a „Lijepa Mara” című számban, ahol a zaklatott hegedű csak még hangsúlyosabbá teszi mindezt. Ez utóbbi a trióhoz tavaly csatlakozott Ivana Đurić tehetségét dicséri, mert tényleg sokat hozzátesz a lemezhez, hol visszafogott, hol előtérbe helyezett játékával. A felsorolásból nem maradhat ki Nenad Kovačić, hiszen az ő dobolása jól ellensúlyozza a többieket, helyenként úgy érzem, legalább egy kontinenssel (Afrika) távolabbról hozza a ritmusokat.

 

A Dvojka című lemez gyakran (például „Lijepa Mara”) egészen másként szól, mint amit egy balkáni muzsikát rejtő korongtól elvárnék, ennek ellenére mégis tele van jellegzetes balkáni dallamokkal. Az egyik kedvenc számom a „Uzbrdo je mene bole none”, köszönhetően a tambur és a hegedű összhangjának – ez kicsit sivatagi, vagy inkább arabos hangulattal indít, hogy aztán egészen másként folytatódjon. A másik, mindenképpen említést érdemlő szerzemény az „Opio se mladi Jusuf-beg”, mert ebben gyönyörűen ellenpontozza egymást az ének és a dob, olyan hatást érve el, mintha méltóságteljesen vonulnánk Szarajevó óvárosában, amikor a hajnali köd összemossa a múltat és a jelent.

 

Kinek ajánlom: a sevdah kedvelőinek muszáj lesz meghallgatniuk, akárcsak a Balkán szerelmeseinek.

2016-ben megjelent album (Glitterbeat).

Az együttes weboldala: http://www.damirimamovic.com/?lang=en

 

 

 

Nikos Ordoulidis: The Rebetiko Era (CD)

 

Pár héttel ezelőtt egy görög lemez kapcsán szóba került a rembétiko, mint a görög városi népzene, amelynek manapság éljük a reneszánszát, de legalábbis újrafelfedezését, hiszen Nikos Ordoulidis albuma már a második, amely kíváncsi szellemmel fordul a múlt század első felében kialakult stílus felé.

 

Míg az Esperanto című korongon a buzukit helyettesítő gitár volt a meghatározó újítás, kiegészítve számtalan énekessel, addig most még drasztikusabb váltásnak vagyunk tanúi. Minden hangszer és ének száműzésre kerül, egyedül a zongora marad – neki kell megteremtenie azt a füstös-szomorkás hangulatot, ami a rembétikót jellemezi. Merész vállalkozás, és azt kel mondjam, teljes mélységében nem tudom felmérni, mennyire sikerült a kitűzött célt teljesíteni, mivel ehhez szükség lenne az eredeti szerzők (Minos Matsas, Pangiotis Tountas, Markos Vamvakaris) és szerzemények ismeretére. Az viszont egyértelmű, hogy az elképzelés működőképes, álmomban sem gondoltam volna, hogy a zongora képes a buzuki helyettesítésére. A CD-hez mellékelt füzet szerint legközelebb zonogra-ének párosítás következik – kíváncsian várom.

 

Erről a lemezről legjobban az „Ouzo, hashihs and other fairy tales” című szám tetszett, mert a zongora játéka valóban felidézte a buzukit és az éneket, miközben helyenként jazzes villanások is felbukkantak. Ugyanez igaz a „I want a princess” tételre, ahol nem csak Ordoulidis kétkezes játéka bámulatos, hanem az is, ahogyan keveri a régi dallamot a saját improvizációjával. A régi-új keveredése legjobban a saját szerzeményekben figyelhető meg a legjobban, amire legjobb példa mondjuk az „Ousak taksim”, a maga szomorkás hangulatával, elgondolkodó játékával.

 

Kinek ajánlom: a zongora és rembétiko kedvelőinek, illetve azoknak, akik folyamatosan újdonságra vágynak.

2016-ban megjelent album (Melissa Music)

Nikos Ordoulidis facebook oldala: http://www.ordoulidis.gr/el/index.htm

 


Galgóczi Tamás - 2016. május 8.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Herczku Ági & Band)

A szerző (Damir Imamović’s Sevdah Takht) további művei:

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Nikos Ordoulidis)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!