Főkép

A szorongás feszültségéből táplálkozó zene hangjain indul el a Keith Jarrett 70. születésnapjának tiszteletére megjelent új szóló korong, amely a szokásostól eltérően nem egy este teljes anyagával, hanem egy válogatással lep meg minket, méghozzá Jarrett 2014-es önálló turné állomásainak négy helyszínéről, Tokióból, Torontóból, Párizsból és Rómából. Korunk egyik legnagyobb formátumú zongoraművésze már csak ritkán koncertezik és időnként még akkor is csak hirtelen felindulásból, mint tette azt 2008-ban, amikor feleségétől való elszakadását követően viharos gyorsasággal szerveztetett magának két szóló estet Párizsban és Londonban, amelyből aztán megszületett a nagyszerű Testament tripla album (2009, ECM).

 

Ez alkalommal azonban a hallgató egy más jellegű lemezt tarthat a kezében: a szelekció garancia egyrészt arra, hogy csak a legjobban sikerült koncertek legkiválóbb improvizációit hallgathassuk meg, másrészt pedig arra is, hogy a 2005-ben megjelent Radiance óta hasonlóan strukturált, rövid improvizációkból építkező, jellemzően dupla korongok formájában érkező szóló improvizációs esték helyett egy olyan szerkesztett anyagot élvezhessünk, amely gondolkodásmódjában és hangzásában is eltér az eddig megszokottaktól.

 

Ezek a koncertfelvételek két másik, meghatározó módon is kitűnnek az eddigiek közül: egyrészt annyira magas minőségben lettek felvéve és szólalnak meg – Martin Pearson és Ryu Kawashima hangmérnököket feltétlen illik megemlíteni –, mint korábban még sosem, ami annak illúzióját teremti meg, mintha a zongorán belülről hallgathatnák Jarrett szűnni nem akaró kreativitását. Sokszor tényleg visszatartjuk a lélegzetünket is, hogy egy-egy motívum végére együtt érkezzünk el az előadóval, és ezen folyamatok alatt mintegy a muzsikálás integráns részeseivé válunk. Aki már volt Jarrett szóló koncertjén, az pontosan tudja, hogy koncentráltsága ragadós és követelődző, de ez az élmény számunkra még sosem tűnt újrateremthetőnek egy szimpla felvételen és éppen ez a jelen lemez egyik olyan aspektusa, amely kiemeli az életműből ezt az albumot. Másrészt pedig nincsen közönség, egészen pontosan le van keverve. Nincsen taps, csak a tiszta zene, amely még intimebbé teszi a zenéhez való viszonyunkat, mintha csak ketten lennénk jelen, Jarrett és a hallgató a zongorahangok közegében. De nekünk mégsem csak egyszerű hallgatókként, hanem olyan befogadókként kell rendelkezésre állnunk, akik nélkül nem teremtődhet úgy újjá ez a zene, hogy nem veszünk aktívan részt annak megalkotásában.

 

A muzsikát maga Jarrett válogatta és állította az albumon szereplő sorrendbe, pontosan tudatában léve és figyelembe véve, hogy melyek voltak azok a hosszú pillanatok ezeken az estéken, amikor a harmónia gazdag rögtönzései olyan akkordsorokban mozogtak, amelyekhez hasonlót is csak elvétve hallhattunk korábban tőle. A zene egyszerre dramatikus és felemelő, szentimentális, de tele nyitott értelmezési lehetőségekkel, váratlan fordulatokkal. Roppant gazdag textúra, a tíz legfontosabb Jarrett-felvétel egyike.

 

Az ECM két albumot jelentetett meg a születésnap alkalmából, hamarosan a másik korongról is olvashatnak itt, az ekultura.hu-n.

 

Előadó:

Keith Jarrett – zongora

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Part I – Toronto

2. Part II – Tokyo

3. Part III – Paris

4. Part IV – Rome

5. Part V – Tokyo

6. Part VI – Tokyo

7. Part VII – Rome

8. Part VIII – Rome

9. Part IX – Tokyo