Főkép

2013 végén úgy tűnt, az idei év szegény lesz minőségi progresszív anyagokban, hiszen az igazán nagyok közül jópáran tavaly jelentkeztek lemezzel. Aztán valahogy mégis kellemes csalódást hozott 2014: a Cea Serin és a Gazpacho új albuma is több mint meggyőző, az ausztrál The Helix Nebula pedig a semmiből bukkant elő egy zseniális debütáló anyaggal – hozzájuk csatlakozik a Threshold is, melynek az új albuma sem okoz csalódást.

 

Úgy tűnik, a csapat stabilizálódott: végre nem cserélődnek az emberek Karl Groom körül, a jelek szerint Damian Wilsonnak is sikerült valamelyest konszolidálódnia. A 2012-es March of Progress fogadtatása a várakozásoknak megfelelően vegyes volt, ennek ellenére nem sokat változtattak a recepten: engem mindenesetre ezúttal is meggyőztek. Nézzük hát meg alaposabban, mit is csomagoltak be „útravalóul”.

 

A „Watchtower on the Moon” kiváló bevezető: egyszerre komplex és lendületes, hamisítatlan Threshold, de nem annyira összetett, hogy visszariadna tőle a hallgató. Az „Unforgiven”-re valamelyest visszavesznek a tempóból, de fogósabb dallamokkal díszítik fel, ráadásul felbukkannak a Thresholdnak szinte védjegyévé vált jellegzetes vokálok. Míg a March of Progressnél a végére tartogatták a főfogást, itt már a két fenti előétel után terítékre került: a „The Box” egy prog metal mestermű, ennek megfelelő terjedelemben - lírai felütéssel indul, de hamar beindul. Ha a „Watchtower on the Moon” egy etűd, ez egy szimfónia; ritkaság a briteknél, de olykor már Dream Theater-i csavarokat is találhatunk a hangszeres szekcióban. A „Turn to Dust” középtempójú dal, itt is – mint ahogy a lemez túlnyomó részén – a vokálos részek viszik a prímet, s szinte hallatszik, hogy a számot Wilson hangjára írták: nagymértékben kihasználják annak lehetőségeit, de nem akarják rongálni a hangszálait.

 

A „Lost in your Memory”-ra első ízben a korongon lelassulunk: ha verstanilag helytálló lenne, lírai balladának nevezném, mindenesetre szerelmes dalról van szó. Nem ez a Threshold igazi erőssége, nyilván rádióba sem fognak ezzel (sem) kerülni, de azért szép nóta.  Aztán a csapat ismét nagyobb sebességbe kapcsol: az „Autumn Red” számomra a lemez második csúcspontja. Nem annyira monumentális, mint a „The Box”, de legalább annyira összetett és még fülbemászóbb, a refrén kimondottan megjegyezhető, néhány hallgatás után már bekapcsolódhatunk Damian Wilson mellé. A „The Mystery Show” is viszonylag lassú tempójú szám, ennek is fogós refrénje van, a többi része viszont inkább nyomasztó, mint szívmelengető. A „Siren Sky” sem marad el a lemez többi dalától, sőt, itt hallhatunk egy gyönyörű gitárszólót is, míg a legtöbb számban a gitár inkább az éneknek van alárendelve.

 

Engem már a March of Progress is meggyőzött, de ezzel a lemezzel talán még azt is sikerült überelni: ugyan ezen nincs egy újabb „Ashes”, de a trackek átlagos minősége jobb. Persze ezt sem egy hallgatás után fedezi fel az ember: ahogy egy tisztességes progresszív anyagnál illik, öt-hatszor is le kell játszani, míg igazán ki tudja értékelni az ember, de mindenképpen meghálálja a törődést.

 

Az együttes tagjai:

Karl Groom – gitár

Pete Morten – gitár

Damian Wilson – ének

Richard West – billentyű

Steve Anderson – basszusgitár

Johanne James – dob

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Watchtower on the Moon

2. Unforgiven

3. The Box

4. Turned to Dust

5. Lost in your Memory

6. Autumn Red

7. The Mystery Show

8. Siren Sky

 

Diszkográfia:

Wounded Land (1993)
Psychedelicatessen (1994)
Livedelica (koncert, 1995)
Extinct Instinct (1997)
Clone (1998)
Hypothetical (2001)
Critical Mass (2002)
Concert in Paris (koncert, 2002)
Critical Energy (koncert, 2004, 2CD)
Subsurface (2004)
Surface to Stage (koncert, 2006)
Dead Reckoning (2007)
The Ravages of Time- The Best Of Threshold (2007)
March of Progress (2012)
For the Journey (2014)